
Megjelenés: 2017-10-05
ISBN: 9789631364545
212 oldal
Méret: 0 x 124 x 183
Ára: 1990 Ft
|
Ady megmondja - Válogatás Ady Endre publicisztikai írásaiból
Sokszor hallottuk már, hogy ,,Ady publicisztikája mennyire aktuális ma is", és e kötet olvasója látni fogja, hogy ez mennyire így van. Két, ellentétes érzés fog eluralkodni rajta: az egyik az örömé, hogy milyen zseniális próféta élt ebben az országban alig száz éve, és mi a kezünkben tarthatjuk jövendöléseit; a másik viszont a gyötrő dühé és szomorúságé: egy tapodtat sem haladtunk előrébb! Ugyanott vagyunk, mint akkor. Sőt.
Ady képes még most is botrányt okozni, hiszen ő, aki költészetében a magyar lélek legmélyebb húrjait pengeti, ezen írásaiban szenvedélyesen küldi el a francba az összes nacionalista, antiszemita és klerikális eszmét és politikust, miközben az évek során (1899-es az első, 1915-ös az utolsó szöveg) egyre harcosabb feminista és (bizony, most figyelj!) szocialista. Nagyon kritikus a fennálló világrenddel, az Európa uralta civilizációval, az oktatási rendszerrel, de legfőképp hőn szeretett hazájával, Komp-országgal, amely ismét Kelet felé igyekszik, mint már oly sokszor az elmúlt ezer évben. Hánykolódik, billeg, s mi a korláton kihajolva, aggódva nézzük a bukdácsolást.
|
|
 |
|
Gryllusok? Igen, ráadásul mindjárt hatan: Dániel, Vilmos, Dorka, Samu, Ábris és Alma. A könyv róluk, a hat Gryllusról szól. Arról, mi történt, történik velük, hogy mit gondolnak magukról...
|
|
A magyar nyelvű olvasóközönség a Krisztus utáni első és második század fordulóján élt Plutarkhosz nevét leginkább csak híres-nevezetes, Párhuzamos életrajzok című gyűjteményéből...
|
|