Vadas József - Kovács Margit - Múzeumi séta
Megjelenés: 2008-07-23
ISBN: 9789631357400
32 oldal
Ára: 1480 Ft
Kovács Margit - Múzeumi séta
Kovács Margit, a kerámia legismertebb magyar művésze szerencsés csillagzat alatt született. A siker gyorsan - már a pálya elején - mellé szegődött, és elkísérte 1977-ben bekövetkezett haláláig. Rendszerek jöttek-mentek, nimbusza azonban folyamatosan emelkedett. <br>
Már életében megkapott minden rangos elismerést: különféle kitüntetéseket, sőt önálló múzeumot is Szentendrén. Legfőképpen pedig a közönség megbecsülését.
,,Én végül is abban látom munkám feladatát, hogy örömet okozzak az embereknek" - nyilatkozta egy interjúban. A program azért hiteles és eredményes, mert munkájában ő maga is örömet talált. Ahogy egy másik újságcikkben elmondta: ,,Az agyag a mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom... Azt kívánom, hogy ez a hullámverés utolsó lélegzetvételemig elkísérjen."
Fordította: Németh Anikó Annamária
Amikor Bruce Willisnél frontotemporális demenciát diagnosztizáltak, Emma mindössze egy szórólappal és egy bizonytalan ígérettel távozott az orvosi rendelőből. Sem útmutatás, sem kapaszkodó...
Fordította: Jávor Péter
Gyakran van olyan érzésünk, hogy áthidalhatatlan szakadék választ el bennünket a másiktól. Mintha nem egy nyelvet beszélnénk, és esélyünk sem volna szót érteni - különösen politikai...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ