Marosi Ernő - A romanika Magyarországon
Megjelenés ideje: 2013-05-31
ISBN: 9789631361483
176 oldal
Ára: 4990 Ft
A romanika Magyarországon
A kötet a magyarországi romanika korszakáról, a 11-13. század hazai művészetéről ad átfogó ismertetést. Részletesen bemutatja azt a folyamatot, hogyan honosodott meg a keresztény kép fogalma Magyarországon, majd sorra veszi művészettörténeti ismereteink (írott források, képi források, emlékek, régészet, épületrégészet) jellegzetességeit. Nagy figyelmet szentel a változások tanúinak, beszédes emlékeinknek: az épülettagozatoknak és az ornamentikának. Ezután a magyar romanika néhány nevezetes, a kor európai művészetével méltán párhuzamba állítható alkotását vizsgálja. Ennek során pontos képet kaphatunk a feldebrői, a tarnaszentmáriai, az óbudai, a székesfehérvári, a pécsi, a somogyvári, az esztergomi, a vértesszentkereszti, a jáki és a gyulafehérvári épületegyüttesekről. A szerző részletesen beavat minket a legfontosabb hazai templomok, prépostságok, apátságok, székesegyházak építéstörténetébe, kiemelve az Árpád-kori Magyarország művészetének stílustörténeti jellegzetességeit. Emellett bepillantást nyerhetünk a kor néhány érdekes dokumentumába (Szent István legendái, Szent Margit legendája, rendeletek, adománylevelek stb.) is.
Soma, az ír terrier születése után nem sokkal elkezdett facebookozni. Posztjait több ezren követik, osztják és lájkolják: a Balaton-felvidéken és Budapesten már sokan felismerik, igazi celeb...
Fordította: Árokszállásy Zoltán
Az ember minden reggel használja a vizet: lezuhanyozik, kávét főz, lehúzza maga után a vécét, oda se figyelve. Csakhogy több mint 750 millió ember nem teheti meg mindezt, mivel nincs bevezetve...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ