Szvoboda Dománszky Gabriella - Az operaház
Megjelenés ideje: 2007-07-12
ISBN: 9789631356038
40 oldal
Ára: 1480 Ft
Az operaház
1837 augusztusában megnyílt a Nemzeti Játékszín, s
tíz nappal később már operát játszottak benne. Közel
ötven évig ez az intézmény adott helyet mind a
prózai, mind a zenés drámai műfajnak. Az igény, hogy
az operai részleg önálló helyet kapjon, az 1860-as
években mind sürgetőbben merült fel. 1872-ben
kinevezték azt a bizottságot, amely kijelölte a
leendő operaház helyét. 1873-ban hat meghívott
építőművész számára szűk körű pályázatot írtak ki. A
bírálóbizottság Ybl Miklós terve mellett döntött. A
telket 1875-ben vették át és a gyorsütemű építkezés
eredményeként 1879 őszére már tető alá került az
épület. Ezután elhúzódtak a munkálatok és végül 1884
szeptember végén tarthatták meg az első előadást.
1895 nyarán az egész épületbe bevezették a
villanyvilágítást, 1912-ben pedig Medgyaszay István
tervei alapján korszerűsítették. A második
világháborúban az Operaház csak kisebb károkat
szenvedett, a sérült részeket Kaufmann Oszkár tervei
szerint renoválták 1950-ben.1945 óta az intézmény
hivatalos neve Magyar Állami Operaház. A füzet
bemutatja az operaházat és annak építészeti értékeit.
Fordította: Balázs István
A szerelem istennője, Aphrodité kiváló ízlésről tett bizonyságot, amikor Ciprust választotta lakhelyéül. A Földközi-tenger keleti részén fekvő, napsütötte sziget valóban ideális hely:...
Beléphetünk és bepillanthatunk a felsőbb társadalmi körök, a vagyonos rétegek és értelmiségiek egykori lakásaiba. Bár ezek az otthonok és berendezési tárgyak mára nagyrészt elpusztultak,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ