Lakásbelsők a két világháború között 1925–1942 alcímmel a magyarországi architektúra két fő vonulatán – a modernség és az art deco olykor egymást is keresztező, avagy kölcsönösen kiegészítő tendenciáin - vezet végig, bebizonyítva azt, hogy a szó legszorosabb értelmében vett praktikusság sem zárja ki teljesen az esztétikumot, mint ahogyan a díszítőkedv is együtt járhat a gyakorlatiassággal. Szerinte mifelénk nem mind Bauhaus-stílusú feltétlenül, ami modern volt a húszas-harmincas évtizedekben, hiszen a hazai építészek közül egyesegyedül Molnár Farkas dolgozott ott korábban, majd ebbéli tevékenységét itthon is következetesen folytatta. A kötet első részében bemutatott három tucatnyi tervező főműveiből egyhamar kiderül, hogy markáns arcéleik ellenére is voltak hasonló vagy közös vonásaik. A mai szemmel luxuslakásnak tűnő épületbelsők akkoriban az alsó középosztály és a fiatal házasok számára is elérhetőek voltak, mivel méreteik rendszerint két szinten sem haladták meg  a maximum két és fél szobás, száz négyzetméternyi alapterületet. A tágas látszatot úgy érték el a korszak élvonalbeli építészei, hogy tervezés közben megvoltak a maguk „trükkjei”. Ilyenek például a faltól-falig húzódó ablakfelületek vagy a teljes szélességükben nyitható-csukható belső harmonika-ajtók. Így a kedvező tájolás miatt egyrészt „bejött” a környező természet vagy a Rózsadombról a szélesen kitárulkozó fővárosi panoráma látványa a lakásba, másrészt a nap teljesen körbejárta az épületet és reggeltől estig változtak az árnyék- és fényhatások az egyes helyiségekben, az egybenyitható kisebb-nagyobb szobákról nem is szólva.

A könyv második része a húszas-harmincas évek jellegzetes berendezési tárgyaival foglalkozik behatóan. Az általában divatos, eleve beépített vagy összecsukható-szétnyitható bútorok is tovább fokozták a térhatást, amelyet felére felhajtható, így nappal űlő-alkalmatosságként használható heverőkkel vagy áttetsző üveg asztallapokkal, polcokkal, vitrinekkel, tükrökkel és legfeljebb raszteres vagy opálos fürdőszoba-válaszfalakkal tetéztek. A kor jellegzetesen praktikus-esztétikus bútordarabja volt a lakásban kényelmesen ide-oda tologatható zsúrkocsi, akárcsak a lenyitható ajtóból asztallappá váló és kivilágított „hangulat-lámpaként” is funkcionáló bárszekrény. Akkoriban egyetlen, összetartozó űlőgarnitúra foteljeit is szívesen borították különféle színű vagy egymástól eltérő mintázatú szövetekkel, amelyek leghíresebb tervezője akkoriban Szabó Éva volt, aki kézzel szőtte vagy nyomott mintával látta el különféle textíliáit. A mennyezetről aláfüggő, falra szerelt vagy padlón álló lámpák fémből és üvegből készültek leginkább, főleg Kovács Zsuzsa szinte kifogyhatatlan ötletei alapján. Szívesen alkalmazták akkoriban a sokszínű linóleumot lakás- vagy bútorfelületek bevonására egyaránt, amely tartós és értékes burkolóanyag, de nem tévesztendő össze a mai, igénytelen PVC-vel. A fafelületekre világos jávorból és sötét paliszánderből helyeztek furnért, ezeket nem volt könnyű hajlított fémcsöves bútorokkal kombinálni, de jó ízléssel még a valódi „perzsa” szőnyegeket is sikerült összeegyeztetni a modern környezet többi darabjaival, amint ezt a korabeli gyakorlat számtalan, jól bevált példával igazolja.

Sajnos, hosszú évtizedeken át nem becsülték eléggé a szóbanforgó korszak modern lakberendezési tárgyait, jobb esetben legfeljebb szétszabdalták, rosszabbik esetben a lomok közé dobták ezeket az eredetileg konkrét méretre és rendeltetésre szánt kisipari remekléseket. Az utolsó pillanatban most akár „ modern enteriőr siratónak” is beillik ez az érdekes és reprezentatív kiadvány, amelyet többszáz fekete-fehér és színes képen kívül DVD-melléklet tesz teljesebbé, virtuális lakáslátogatásra invitálva a Kozma Lajos által tervezett Havas-villába. Külföldi érdeklődők számára a megértést angol nyelvű függelék és képjegyzék segíti.

Szerző: Wagner István