
 |
Mindenkinek megvan a maga Balatonja: saját emlékek, találkozások, titkok finom és kényes szövedéke. Pedig a Balaton sokáig nem is létezett, költők és írók találták ki.
150 évvel ezelőtt öt férfi körbejárta a magyar tengert, az egyikőjük pedig megírta a kalandot. Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című kötetéről van szó, amely igazi közönségsiker lett.
Most tizennégy író, hét nő és hét férfi kelt útra, hogy egy-egy fejezetet újraírjon. Az Utazás a Balatonom körül irodalmi palackposta az ezerarcú tóról. A kötetben felcsendül egy óda a tihanyi Tescóhoz, gyilkol egy jégvitorlázó, Karinthy meghal Zsidófokon, szerelmek szövődnek keresztbe kasul, Bogláron borozunk az endékásokkal, egy erdélyi úr hegyre megy fel, és dombról jön le, egy fiatal lány sümegi luxushotelben kerül vérfagyasztó konteóba, Szántódon az eltűnt idő nyomába eredünk, Szigligeten ormányosbogarakat perelnek be, veszélybe kerül egy esküvői sminkpróba Akarattyán, az egyik hegyről meg kiderül, hogy alvó sárkány. Közben a Balaton csak csendben hullámzik, hisz évszázadok óta úgyis mindent tud rólunk.
Ha csak egy könyved lehet a Balatonról, megtaláltad.
A könyv szerzői:
Benedek Ágota
Biró Zsombor Aurél
Cserháti Éva
Cserna-Szabó András
Fehér Béla
Harag Anita
Háy János
Horváth Viktor
Nyáry Krisztián
Parti Nagy Lajos
Szabó Borbála
Szécsi Noémi
Tompa Andrea
Ugron Zsolna
Vida Gábor
288 oldal
3990 Ft
|
 |
Az írás véresen komoly dolog, akár halálos is lehet. Egy regény képes megváltoztatni az életünket, főleg, ha még nincs kész, és meg kell találnunk a hiányzó zárófejezetet. Újrakezdeni sosem késő, legyen szó barátságról, családi viszonyokról vagy a lelkünk mélyén eltemetett, mindent szétfeszítő alkotási vágyról. A kérdés, hogy szembe merünk-e nézni legfélelmetesebb démonainkkal, és megpróbáljuk-e átugrani legalább a saját árnyékunkat.
A Bravúros mutatványok, amiket senki se látott szereplői fiatalok, de már felnőttek.Vidékiek és budapestiek. Egy romlott hatalom vazallusai, illetve a rendszer kérlelhetetlen kritikusai. Miközben a szakadék felé száguld a világ, és a Föld felforrósodása egyre nagyobb kihívás elé állítja lakóit, a problémáink többnyire mégis változatlanok maradtak: fel merünk hívni valakit, akit elsodort mellőlünk az élet? Tudunk bocsánatot kérni, és még inkább: meg tudunk-e bocsátani? Bárhol is tartunk az életünkben, a válasz sosem egyszerű.
Fábián Tamás 1987-ben született Nyíregyházán. A Debreceni Egyetem szabad bölcsészet szakán szerzett alapszakos diplomát, a mesterképzést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végezte. Tizenöt éve dolgozik újságíróként, 2020 óta a Telex.hu munkatársa.
Ez az első regénye.
336 oldal
4990 Ft
|
 |
Szacsvay László nemcsak fantasztikus színész, mesélőnek is megejtően rokonszenves. Szépítgetés nélkül kíséri végig az olvasót az életén: a gyerekkori emlékein, a főiskolai, majd a Nemzetiben és a Katonában töltött évein és mai, keserédesen elbeszélt mindennapjain. Az ő szemével kukkanthatunk be a színfalak és a forgatási helyszínek mögé, a színészlegendák világába.
Nem lehet meghatottság nélkül nélkül olvasni tragikus sorsú feleségéhez és a nemrég elveszített legjobb baráthoz, Benedek Miklóshoz fűződő kapcsolatáról és mindarról, amit a színészetről, a kutyáiról és mai világunkról gondol. Szacsvay László történeteiből régi barátja, Vajda Katalin írt regényes életrajzot.
304 oldal
4990 Ft
|
 |
A testi és lelki egészség a belekben kezdődik! A mikrobiom egészsége főként azon múlik, hogy mit eszünk és hogyan élünk. A díjnyertes sporttáplálkozási tanácsadó és séf, Christine Bailey a legújabb tudományos kutatási eredményeken és ínycsiklandó recepteken keresztül mutatja meg az egészségesebb bélrendszer megteremtésének öt kulcsfontosságú lépését:
- A beleket irritáló anyagok csökkentése, eltávolítása.
- A táplálékok pótlása, amelyektől jól működik az emésztőrendszer.
- A megfelelő baktériumok újratelepítése a belekben.
- A belek nyálkahártyájának javítása.
- Az elme és test működésének kiegyensúlyozása.
A növényi ételekben, rostban gazdag étrend hozzájárul a kiegyensúlyozott bélflórához. A fermentált táplálékok, például a joghurt, a kefir vagy a savanyú káposzta szintén pozitív hatást gyakorolhatnak az emésztésünkre, másfelől viszont az olyan szokások, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás felboríthatják beleink kényes egyensúlyát. Az étrendi javaslatokon túl a stresszel és testmozgással kapcsolatos tippeket is kapunk a szakembertől, hogy sikeresen helyre tudjuk állítani a mikrobiom egyensúlyát.
192 oldal
7990 Ft
|
 |
Sok száz órányi interjú és többtucatnyi országban végzett kutatás eredménye ez a letehetetlen könyv. Betekintést nyújt a KGB legbelsőbb működésébe, az alvóügynökök és szuperkémek néha hosszú évekig, akár évtizedekig tartó kiképzésének bonyolult módszereibe. Ezek az emberek arisztokratáknak, kereskedőknek, futároknak álcázva dolgoztak a kijelölt terepen. Rengeteg erőfeszítést igényelt az is, hogy ellentmondásos szerepüket minden körülmények között el tudják játszani: úgy kellett például a náciszimpatizánst alakítaniuk, hogy közben szolgaian hűségesek maradtak a szovjet államhoz. A KGB döntött életükről és halálukról, és akár egyik napról a másikra ott kellett hagyniuk a családjukat, szerelmüket, gyereküket. A beépültek közül csak alig néhányan tudták megőrizni a lelki egyensúlyukat, sokan összeroppantak a kettős élet terhe alatt. Róluk és azon kevesekről szól ez a könyv, akiknek mindezek ellenére sikerült.
384 oldal
7990 Ft
|
 |
Mikhaél Pszellosz (1018-1079), kora legnagyobb bizánci polihisztora 1060 körül így hasonlította össze a muszlim és a bizánci kultúrát: ,,az arabok az atyáik bölcsességére büszke görögöket maguk mögött hagyták ... a Bizáncban uralkodó félműveltséget vagy inkább tudatlanságot kigúnyolták ... A dolgok rendje olyannyira visszájára fordult, hogy a hellének barbárokká, a barbárok pedig hellénekké váltak."
Pszellosz joggal becsülte nagyra a korában immár kétszáz éves múltra visszatekintő muszlim filozófiát, amely visszaadta Arisztotelész munkásságának és az újplatonizmus tanításának régi fényét. Ezt az aranykort hosszabbította meg az andalúziai triász (Ibn Báddzsa, Ibn Iufayl és Ibn Rusd) a 12. sz. végéig. A muszlim filozófia az egyetemes filozófiatörténet egyedülálló hajtása. Al-Fárábí politikai filozófiája, Ibn Színá metafizikája és Ibn Rusd Arisztotelész-kommentárja joggal játszotta a közvetítő szerepet az antik és a középkori latin filozófia között, amelynek során tanítói és mesterei is lettek a latin középkornak.
Kötetünk e filozófiai örökség néhány alapvető művének kommentált fordítását tartalmazza.
512 oldal
4990 Ft
|
 |
Utazás a putyini hibrid hadviselés legmélyebb bugyraiba
Oroszország a harmadik világháború kirobbantásával fenyegeti a Nyugatot, és a konfliktus rejtetten már évek óta zajlik. A Kreml régóta fegyverként használja az információk manipulációját, a szabotázsakciókat, a zavarkeltésre alkalmas nyugati együttműködő partnereit, de legfőképp az emberek hiszékenységét.
Jessikka Aro könyve a Kreml által folytatott hibrid háború csatatereire kalauzolja az olvasót: az oroszországi Szmolenszk katonai repülőterétől a helsinki fellebbviteli bíróság előcsarnokáig, a tallinni Bronzharcos vitáktól övezett szobrától a Vlagyimir Putyin belső köre által irányított berlini médiaszolgáltatókig, végül egy, a nyugat-afrikai Ghánában működtetett trollgyárig vezet ez a korántsem veszélytelen utazás.
384 oldal
6990 Ft
|
 |
Megannyi macska: viccesek, barátságosak, pimaszok, imádnivalóak. Merülj el varázslatos világukban, ragadj ceruzát, és adj színt nekik! A könyv tökéletes kikapcsolódást nyújt, és a sok-sok bájos rajz garantáltan jókedvre derít gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
240 oldal
3490 Ft
|
 |
Gryllusok? Igen, ráadásul mindjárt hatan: Dániel, Vilmos, Dorka, Samu, Ábris és Alma. A könyv róluk, a hat Gryllusról szól. Arról, mi történt, történik velük, hogy mit gondolnak magukról vagy arról, amit csinálnak, meg úgy általában a világról. Beszélnek a Kalákáról, a Maszkabálról, az Érzékek iskolájáról, a soundpaintingről, a technológia és az ember, vagy a kép és a hang viszonyáról, valamint a plafont kiégető karácsonyi gyertyáról...
A könyvben mind a hatan szabadon, azt és úgy mesélnek, amit és ahogy csak szeretnének, mi pedig mintha szemben ülnénk velük és náluk a nappaliban, a teraszon, vagy mondjuk a konyhában. Megosztják velünk, mi a titkuk. Vagyis éppen azt, hogy valójában nincs is titok. A tartós szakmai és közönségsiker, illetve a jól megélt mindennapok receptje is egyszerű: a tehetség önmagában nem elég, kell hozzá elszántság, kitartás, alázat - és mindenekelőtt szeretet. Az alkotás, a munka, és egymás szeretete. A családé. Aminek a támogatása nélkül jóval nehezebb boldogulni az életben.
256 oldal
9990 Ft
|
 |
Ki szerinted a legolvasottabb magyar író? Erre a kérdésre évtizedeken át rávágtuk, hogy Jókai Mór, Mikszáth Kálmán vagy Móricz Zsigmond. Aztán némi szünet után hozzátettük: de lehet, hogy Rejtő Jenő? És melyik a kedvenc könyved? Itt viszont, alighanem, az Utas és holdvilág nyerne, ugyanis hosszú évek óta ez az egyik legnépszerűbb magyar regény, nemzedékek rajongva szeretett irodalmi alapélménye. Ebből tanuljuk Itáliát, a kamaszkort, a barátságot, az életközépi válságot, az erotikát... Ám Szerb Antal többi regénye és a novellái is fantasztikusak, és akkor még nem beszéltünk a két irodalomtörténetről: minden olvasó család könyvespolcán bérelt helyük van. És itt felmerül a kérdés: hogyan lehet valaki ilyen sokszínű? Hogyan képes egy író ilyen sok műfajban ennyi maradandó művet létrehozni?
Prieger Zsolt ebben a válogatásban megmutatja nekünk az életmű mélységeit és magasságait. Az év minden napjára talált valamilyen elgondolkodtató vagy vicces, egymondatos vagy egy bekezdésnyi szöveget - hogy jól teljen az évünk Szerb Antallal.
256 oldal
3990 Ft
|
|
 |
|
Fordította: Papolczy Péter
A 302-es semmiben sem hasonlított egy átlagos alfa hímhez. Egyáltalán nem volt harcos jellem, inkább a nőstények és a saját önzésének a rabja. Ha tehette, jó messzire menekült a veszély...
|
|
Testi és lelki egészségünket döntően befolyásolja étkezésünk. A modern városi életmódra jellemző stressz, a felgyorsult tempó átalakította táplálkozási szokásainkat: bármikor és...
|
|