Meghívó Vétek György – Rosenstein Róbert: Sörkönyv c. kötetének bemutatójára
Vétek György – Rosenstein Róbert: Sörkönyvének bemutatóját 2015. november 12-én, csütörtökön, 18 órától tartjuk az Élesztőben. Mindenkit szeretettel várunk!
November elején kerül a könyvesboltokba a Corvina Kiadó gondozásában megjelenő Sörkönyv. A Vétek György – Rosenstein Róbert szerzőpáros által jegyzett kötet a „sörforradalom” témáját járja körül, miközben kiemelt figyelmet szentel a sör és a gasztronómia kapcsolatának is.

A sörkultúra látványos hazai fejlődése immár Magyarországon is időszerűvé tette egy olyan kötet megjelenését, amely egyrészt nyomon követi a sörforradalom útját Amerikától Európán át Magyarországig, másrészt felhívja a figyelmet arra, miként válhat a sör egyszerű tömegtermékből a gasztronómia kiemelt szereplőjévé.
A témával magyar nyelven átfogóan elsőként foglalkozó, fotókkal gazdagon illusztrált kötetben bemutatjuk a sörfőzés legújabb külföldi és hazai trendjeit, az új sörözőtípusokat, a különféle sörfajtákat, és néhány érdekes külföldi és hazai sörfőző-formációra és sörlelőhelyre is felhívjuk a figyelmet. Emellett a könyvből bárki megtanulhatja, hogyan kell sört kóstolni, szervírozni, és azt is, hogy melyik ételtípushoz melyik sör illik leginkább.

Mivel manapság már itthon is egyre változatosabb és jobb söröket ihatunk – miközben ezek az italok a borokhoz hasonlóan a gasztronómiában is helyet követelnek maguknak –, úgy gondoltuk, kötetünkben a sörrel főzés / sörhöz főzés is kiemelt helyet érdemel. Így aztán külön fejezetet szenteltünk annak a témának, hogy mit lehet kezdeni a sörrel a konyhában, majd az elméletet gyakorlatra váltva Rosenstein Róbert, a Rosenstein Vendéglő séfje tálalásában, Pintér Árpád fotóival harminc izgalmas sörös étel receptjét is közreadjuk. Figyeltünk arra, hogy az ételek elkészítése ne igényeljen különleges szaktudást, sem speciális berendezéseket, és az alapanyagok kevés utánajárással is beszerezhetők legyenek.
Ráadásként a koktélok kedvelőire is gondoltunk: a Sörkönyvben néhány különleges sörkoktélrecept is szerepel Németh „Grabovszky” Gábor előadásában.

A könyv szerzői és közreműködői:
Vétek György – tucatnyi sörös témájú könyv szerzője, szerkesztője
Rosenstein Róbert – a Rosenstein Vendéglő séfje, az ételreceptek kidolgozója és az ételek elkészítője
Baracskay Angéla – az 2015 tavaszán Michelin-csillagot kapott Tanti étterem cukrászséfje, a desszertreceptek kidolgozója és elkészítője
Németh „Grabovszky” Gábor – az Élesztő és a #Marionett bartendere, a könyvben szereplő sörkoktélok kidolgozója és készítője
Szerdahelyi Krisztina – újságíró, szerkesztő; a kötet szerkesztője
Pintér Árpád PIXELTASTER – gasztrofotós; étel- és koktélfotók
Kelemen Gábor – grafikai tervezés és tördelés
Valamint a Corvina Kiadó munkatársai

Vétek György – Rosenstein Róbert: Sörkönyv
Corvina Kiadó, 2015
208 oldal

A bemutató ideje alatt a Sörkönyv 30% kedvezménnyel vásárolható meg a helyszínen!
Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt. A teljesítmények elbírálását ugyanis...
Fordította: Balázs István
A szerelem, a divat, a gasztronómia, a művészet és persze a fények városa! Párizst mindig is szuperlatívuszokkal illették - teljes joggal. Elegendő a Champs-Élysées-n végigkószálni, vagy...
Ez a kötet az érettségire való felkészülést nem általános összefoglalással, és nem is előregyártott feleletsémákkal kívánja segíteni, hanem a nyilvánosságra hozott témakörök teljes...
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ez a kiadvány nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem az Emberi...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ