Meghívó Kati Marton: A kém című könyvének bemutatójára
Kati Marton A kém című könyvének bemutatóját 2016.10.24-én, 16 órától tartjuk a Rózsavölgyi Szalonban!
A Corvina Kiadó tisztelettel meghívja Önt Kati Marton A kém A Rajk-per titkos amerikai koronatanúja című könyvének bemutatójára. Időpont: 2016. október 24. hétfő, 16:00
A szerzővel Rajk László beszélget.
Kati Marton: A kémA Rajk-per titkos amerikai koronatanúja A 60-as években szinte minden este ott ült a Zeneakadémia nagytermében egy hatvan év körüli, hórihorgas, ősz férfi, és alacsony, molett felesége; a budapesti hangverseny látogató közönség jól ismerte őket, legalábbis látásból, mert a szerényen, feltűnés nélkül öltözködő házaspár egyébként nem közeledett senkihez, és nem beszélgetett senkivel sem a szünetekben, aminthogy nem is igen tudta róluk senki sem, hogy kik lehetnek. A mindenkinél szinte egy fejjel magasabb, keskeny arcú, lobogó hajú ősz férfivel, akin jól látszott, hogy alighanem külföldi, a Rákóczi úti járókelők is sűrűn összefuthattak, hiszen naponta végigsétált az Astoria-sarok és az Uránia mozi közötti szakaszon, mivel angol anyanyelvűként, ott dolgozott a New Hungarian Quarterly szerkesztőségében, mint lektor. De azon kívül, hogy amerikai, sokkal többet magyar ismerőseinek többsége sem tudott róla – nem úgy a magyar titkosrendőrség, mely holtáig rajta tartotta a szemét. Nem hiába. Várható megjelenés: október 20. KATI MARTON magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, az Atlantic Monthly, a The Times of London, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott, a „Titkos hatalom” című könyve felkerült a The New York Times bestseller-listájára. Első könyve a magyarul is megjelent Wallenberg-életrajz volt, de „Egy amerikai asszony” című regényével szépíróként is bemutatkozott már. Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők és leányok jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSz szervezetnek is munkatársa. 2008-ban Pro Cultura Hungarica díjat kapott, 2009-ben pedig ő volt az „Extremely Hungary – Csordultig magyar” címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad védnöke. Tagja a Budapesten működő Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriumának.
|
|