Sári László: Dilettánsok történelme című könyvének bemutatója
A könyvről Király Levente beszélget a szerzővel. A nyugati világ történelméből azt olvassuk ki, hogy a nyughatatlan emberi természet a legvéresebb áldozatok árán sem csillapítható. A Nyugat történelme nem más, mint pusztító háborúk végtelen sorozata. Európa mindeközben haladást, fejlődést, szakadatlan tökéletesedést vizionál.
Hogyan próbálkoztak együtt élni más közösségek máshol, és mire jutottak? A Nyugat és a régi Kelet kultúrái egymástól teljesen különböző együttélési elképzeléseket valósítottak meg. A kétféle modellt eddig sohasem vetették össze a történészek, pedig beláthatnánk végre, hogy a történelemcsinálás elég nagy kockázattal jár. A történelem nem játszótér. Nem engedelmes szolgálóleánya az emberiség önjelölt tervezőmérnökeinek, és nem is a jó tündér, aki a kívánságokat várja. A történelem nem kívánságműsor, hanem hatóság, az intelligens értelem legfelsőbb hatósága. A józan egyeztetések és finom, érzékeny illesztések pszichikai tere. Minden óvatlanságot kegyetlenül megtorol. Nem való mindenkinek.
A könyv 20% kedvezménnyel megvásárolható a helyszínen.
Fordította: Papolczy Péter
Rick McIntyre biológus, a Yellowstone Nemzeti Park neves kutatója ebben a könyvében egy szívének kedves nőstény sorsát követi figyelemmel. A 6-ost ,,a világ leghíresebb farkasának"nevezték,mivel...
Fordította: Szepes András
Bőrünk alkotja testünk legnagyobb szervét, megfelelő ápolása pedig elengedhetetlen. A bőr egészségének érdekében az egyik legfontosabb lépés, hogy a bőrünkön élő baktériumokat egészséges...
,,Apa impulzív." Thuróczy Orsolya ,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
Fordította: Papolczy Péter
Rick McIntyre biológus, a Yellowstone Nemzeti Park neves kutatója ebben a könyvében egy szívének kedves nőstény sorsát követi figyelemmel. A 6-ost ,,a világ leghíresebb farkasának"nevezték,mivel...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ