Biztos siker!
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ezek a kiadványok nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánják nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2019 novemberében nyilvánosságra hozott, 2020-as emelt szintű magyar nyelv és irodalom, valamint az emelt szintű történelem érettségi vizsga szóbeli témaköreinek sematikus kidolgozását adja, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. Na és a matematika? A kötet az érettségire való felkészülést nem általános összefoglalással és nem is előre gyártott mintatételekkel kívánja segíteni, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2019 végén nyilvánosságra hozott témakörök teljes kidolgozását adja, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. A szóbeli vizsga tételei az itt tárgyalt témakörökből az adott bizottság által választott részek taglalását kérik majd, tehát konkrétan igen sokfélék lehetnek. Így pusztán - a ,,piacon" mára szép számban megjelenő - mintatételek megtanulása sem az eredményesség, sem a valódi tudás szempontjából nem helyettesíti az anyag egészéből való felkészülést.
Erdély Miklós életében csupán egyetlen vékony kötet jelent meg Kollapszus orv. címmel 1974-ben, a párizsi Magyar Műhely gondozásában, illetve később kiadtak egy második kötetet is, majd...
Az 50+-os generáció többségét már elérik a civilizációs betegségek: például a túlsúly, a vérnyomásproblémák vagy az ízületi és emésztési panaszok. Az utóbbi tíz esztendőben egyre...
Az 50+-os generáció többségét már elérik a civilizációs betegségek: például a túlsúly, a vérnyomásproblémák vagy az ízületi és emésztési panaszok. Az utóbbi tíz esztendőben egyre...
Fordította: Németh Anikó Annamária
Az ég atlasza kozmikus térképek, történetek, festmények és tárgyak gyűjteménye, amely segít megismernünk az emberiségnek az éggel és a távoli világokkal összefüggő fantáziáit és...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ