Kner Albert - Művész, ikon, legenda
A Kner család tagjai közismert szereplői a magyar művelődéstörténetnek. A népes família tagjai közül elsősorban a Gyomán nyomdát alapító Kner Izidor és legidősebb fia, Imre pályája feltárt. Az amerikai–magyar szerzőpáros könyve a család egy másik, különös tehetséggel megáldott tagjáról, a pályáját az Egyesült Államokban kiteljesítő Kner Albertről szól.

Kner Albert (1899–1976) Kner Izidor legkisebb fia volt, s örökölte a semmiből nagy nyomdát teremtő apja kreativitását, energiáját, mindez különleges művészi kvalitással párosult. Gyerekként ismerte meg a könyves világot, a szedőszekrénytől az alkalmazott grafikáig. Bécsi és lipcsei tipográfia tanulmányokkal zárta felkészülését, és szinte azonnal vezetői pozícióba került. 26 éves volt, amikor 1925-ben egy, még magyar érdekeltségű, temesvári nyomda vezetését bízták rá, majd Budapesten a Bródy család tulajdonában álló Hungária Hírlapnyomda művészeti vezetője lett. A nyomda igazgatója Bródy János nagyapja volt.

Párhuzamosan a húszas–harmincas évek egyik legsikeresebb budapesti tipográfusa, alkalmazott grafikusa lett. Kötetünk részletesen bemutatja ezt az időszakot: Kner Albert családjában elfoglalt helyét, a nyomdász-iparművész világban játszott szerepét, és a leírtakat a szöveggel szervesen összekapcsolódó gazdag illusztrációs anyag kíséri.

Albert 1938-ban, az első zsidótörvény hatására úgy döntött, hogy kivándorol az Egyesült Államokba. Azon kevesek közé tartozott, akik számára megnyílt az út az USA-ba, felesége ugyanis amerikai állampolgár volt. Több mint negyvenévesen, szorongva indult el, de bőröndjében ott lapult egy sok részből álló különleges portfólió, amely a tengerentúlon rendkívüli hatást váltott ki. 1940 májusának elején érkezett meg, és június 1-jén már állást kapott egy chicagói székhelyű, az Egyesült Államokat behálózó nagy csomagolásgyártó vállalatnál. Páratlan, amerikai méretekkel mérve is nagy karrier bontakozott ki. 1948-ban már azt írta haza kivándorlásra biztatott nővérének, hogy én abba a kategóriába tartozom, amelynél a 140 millió amerikai közül csak 5%-nak magasabb a jövedelme. A háború után a reklám, a dizájn, az értékesítés motorja lett, Kner Albert az amerikai kereskedelmi marketing egyik első számú úttörőjévé vált. Az egész világban elterjedt termékeket talált ki, például ő tervezte meg a hatos csomagolású kóla kartondobozát. Kevesen tudják, hogy az, aki felpattintja egy cigarettás doboz tetejét, Kner Albert által tervezett dobozt használ. Könyvünk ugyancsak páratlanul gazdag és korábban soha nem publikált képanyaggal mutatja be az amerikai pályát is.

Az album formátumú kötet egy amerikai és egy magyar szerző közös munkája. Robert Brooker és Erdész Ádám alkalmazta a jellegzetes amerikai és európai közelítési szempontokat. Az eredmény egy lebilincselően érdekes könyv, amelyben a privát élet történetei – legendák és források –, a kor történetével, az iparművészet nagy korszakának bemutatásával szerves egységben jelennek meg. A különlegesen szép kötetet Erdélyi Sarolta Ágnes tervezte, neki köszönhető, hogy szöveg és kép elválaszthatatlan egységgé vált. – A könyvhét egyik legszebb könyve.

Jókai varázslatos világok teremtője, Magyarország legolvasottabb írója, nemzedékek kedvence volt. Manapság leginkább kötelező olvasmányként találkozunk vele, valószínűleg kevesen veszik...
Fordította: Csizmadia Lukrécia
Az ember legjobb barátai, a gazdiért rajongó hősszerelmesek, önfeláldozó hősök, vigasztaló jóbarátok... és persze kajakunyeráló színésztanoncok, neveletlen manipulátorok, hajnali ugatógépek,...
Bátraké a szerencse, szoktuk mondani, de vajon kire mondjuk, hogy bátor? Arra, aki nem fél semmitől, vagy arra, aki fél, de szembenéz a félelemmel, és legyőzi? És mi mindentől félhetünk?...
Fordította: Németh Anikó Annamária
A klasszikus autómodellek történelmet írtak, az utókor szemében pedig megtestesítik születésük idejét. Történetük álmodozásra késztette a kortárs nemzedékeket, de az utánuk következőket...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ