Hatalmas sertéskarajjal, csirkecombbal és plazmatévével riogatnak bennünket az utcai hirdetések, pedig volt idő, amikor grafikusok és festőművészek készítették a reklámplakátokat. Egy új könyv a magyar plakátművészet elmúlt száz évét mutatja be színes képekkel, érdekes magyarázatokkal.

 

Mindenki ismeri Pachl Viktort. Ha névről nem is, az általa készített plakátot biztosan ezerszer láttuk már életünkben. A híres Unicum reklámról van szó, amelyik egy szakállas hajótöröttet ábrázol, aki a tengeren hánykódva igencsak megörül a vízben úszó szeszesitalnak. Megviselt arc, kerek, elragadtatott szemek, egy üveg Unicum. Nem gondolnánk, hogy a kép 1909-ben készült, egy híján éppen száz éve, mégis használják, láthatjuk ma is. Igazi klasszikussá vált.

Biztosak vagyunk abban, hogy a bevásárlóközpontok leárazásait hirdető képek és az akciós házimozi-rendszerek plakátjai nem maradnak fenn az utókor számára. Ezért művészet az egyik és túlméretezett, ám a célnak megfelelő árcédula másik. A plakátművészetben kép és szöveg erős kapcsolata jelenik meg, a művész feladata pedig nemcsak az, hogy megrendelést teljesítve megmutassa a terméket a fogyasztóknak. Saját koncepciója, tapasztalata, művészi megközelítése alapján jeleníti meg az árucikket vagy szolgáltatást. Természetesen a direkt üzenet, a vásárlásra buzdító szavak sem maradnak el, a néző azonban óriásira nagyított számok és buta szóviccek helyett képi metaforákat kap, melyek kifejezik az alkotó egyéniségét is.

A 10X10 év az utcán - A magyar plakátművészet története 1890-1990 című könyvben mely a Corvina Kiadó új, csodálatos kiállítású kötete, 1890-től 1990-ig követhetjük a hazai plakátművészet történetét, benne a világháborús propaganda anyagokkal, és a legsötétebb Rákosi-diktatúra búzakalászos, vöröscsillagos hirdetményeivel.

A könyv szerzője Bakos Katalin, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa több mint két évtized kutatásait összegzi. Munkája a magyar plakátművészet első monografikus feldolgozása. Érdeklődésünkre három korszakot emelt ki a hazai plakáttörténelemből, hiszen mint elmondta, a plakátművészet mindig akkor virágzik, amikor egy-egy új, progresszív stílusirányzat feladatának tekinti a környezet formálását. Ilyen volt a tizenkilencedik-huszadik század fordulója, amikor a szecesszió formavilága nemcsak a festészet, hanem az építészet, a könyv, a bútor és a plakát stílusát is meghatározta. A huszas években a konstruktivizmus jelent meg a plakátokon: akkoriban a kreatív alkotókat is a technika, az újdonságok foglalkoztatták. A harmadik kiemelkedő korszak pedig a hatvanas évek neo-avantgárd világa volt, amikor számos ma is ismerős, kísérleti montázs és híres reklámplakát készült itthon is.

A hazai kultúra elsősorban mindig befogadó volt, kevés újítás, vagy világhíres irányzat indult Magyarországról. A huszas években az emigrációból hazatért progresszív művészek virágoztatták fel a műfajt, Bortnyik Sándor, Berény Róbert és Kassák Lajos munkái lettek példaadóak. A televízió és az internet persze mindent megváltoztatott, de ez még nem magyarázza meg, miért olyan silányok a mai hirdetések. Bakos Katalin szerint az új médiumokon is helye van a művészi plakát közlésmódjának akkor is, ha nem nyomtatva, hanem pixelekben jelenik meg. A műfajban ugyanis az erős gondolati tartalom a legfontosabb, amely esztétikummal társulva szolgálja a termék megismertetésének célját. Ez nyugodtan lehet egy mesteri banner a neten, vagy tévészpot is.

A mai utcai hirdetések azonban siralmasak, semmiféle essztétikai többletet sem tartamaznak. Egyszerű árcédulák sokkolóan nagy méretre felnagyítva. Mintha a postaládánkba dobott prospektus oldalait látnánk négy méteres kiadásban. Bár kivételek vannak, a legtöbb ma ismert óriásplakát műfaji tévedés, a piacnak azonban erre van szüksége. Művészekből, tehetségekből nincs hiány ma sem, a plakátokat azonban nem a független alkotó, hanem az igény alakítja elsősorban.

Különösen bátor lépés volt a Corvina Kiadó részéről, hogy ebben az "árcédulás korban" mégis megjelentette ezt az összegző kötetet. A művészplakátoknak ugyanis ízlésformáló szerepük is van, manapság pedig a közízlést kiszolgálni szokás, nem alakítani. Egy nyugodt téli estén lapozgatva mégis pompás szórakozás a régi, színes plakátok böngészése. Kiolvasni mit ettek-ittak, hová jártak szórakozni, hogyan éltek az emberek száz évvel ezelőtt.