Hiánypótló könyvet jelentetett meg a Corvina Kiadó. Kati Marton, a magyar származású, Amerikában jól ismert író, újságíró a múlt századforduló táján született, majd emigrált híres magyarokról írt kötete (The Great Escape) New Yorkban látott napvilágot 2006-ban. A kilenc főszereplő azonban ? több okból ? ismertebb a tengerentúlon, mint nálunk, így a kötet magyarra ültetése korántsem tűnik fölöslegesnek, sőt ha fellapozzuk a felhasznált irodalmat, és főként ha elolvassuk a könyvet, rádöbbenhetünk, kitűnő ötlet volt.

Nemrég Bokor Pál Oscar-díjról szóló könyvében egy külön fejezetet szánt a híres magyar származású filmes nagyjainknak, s többükről csak mostanában derült ki, hogy magyar vonatkozásaik vannak. Kati Marton, akinek a sorsa hasonló a könyvében megírtakéhoz, olyan életutakat gyűjtött csokorba, melyeknek közösek a gyökereik. (A szerző azért is tartotta fontosnak e könyv megírását, mert az ő családja sorsa is hasonló ívet járt be. A századforduló önbizalommal teli korszakában, az Osztrák?Magyar Monarchia gazdasági fellendülésének évtizedeiben emelkedtek fel, szerencsésen túlélték a náci megszállást, s csak az 56-os magyar forradalom indított útjukra a családot, reménytelennek, kilátástalannak tűnő helyzetükben disszidáltak.)
Az Arthur Koestlertől (Kösztler Artúr) származó mottó egy kicsit túlzónak és nyomasztónak hat:
?A magyar az egyetlen olyan nép, melynek Európában nincs faj-, se nyelvrokona, s amely így a legmagányosabb ezen a földrészen. Ez a kivételes magányosság talán megmagyarázza létezésének különleges intenzitását? A nemzet reménytelen magányossága növeszti nagyra a tehetségüket, az érvényesülni akarásukat, és a hisztériájukat? Magyarnak lenni kollektív neurózis.?
A könyvet elolvasva azonban jó választásnak és pontos meglátásnak tűnik. A Sötétség délben szerzőjének diagnózisa és látlelete, mint oly sok esetben, most is tapintatlan ? és kitűnő.
Miért ez a kilenc? ? tehetnénk föl a kérdést. Kati Marton rávilágít a közös indíttatásra: mindegyikőjük zsidó származású, egy kivételével emancipált, vallásukat elhagyó/komolyan nem gyakorló családból származnak, a boldog békeidőkben tanultak nagyon jó kezekben ? és hatalmas becsvágy feszítette őket. És ami igazán elgondolkodtatóvá teszi ezeket a nem teljes, féloldalas sikertörténeteket, hogy politikai okokból hagyták el szülőföldjüket, és igazán nem leltek új hazára a megkóstolt hírnév és kiizzadott siker ellenére sem.
nagyon plasztikus tablóval kezdődik a kötet: 1939-ben Wigner Jenő és Szilárd Leó felkeresi Albert Einsteint Long Islanden, hogy egy fontos ügy támogatását, egy levél aláírását kérjék tőle, amit az amerikai elnöknek címeztek. A levél hatástalanságától tartva a megszállott Szilárd akkori ?sofőrjével?, Teller Edével és Alexander Sachs, Roosevelt elnök barátjának támogatását élvezve újra felkereste Einsteint, s újabb levelük ? mely a német nukleáris fegyverkezés előrehaladott voltára hívta fel a figyelmet s hasonló kormányprogramot várt a kormányzattól az atombomba kifejlesztésére ? már célba talált.
Ez a történet jól illusztrálja a könyv szereplőinek nagyságát s azt, hogy a magyar cím egyáltalán nem túlzó. Bár a neves tudósok közül csak Wigner kapott Nobel-díjat, a közülük is legokosabbnak vélt Neumann János (?Johnny?), a számítógép és a játékelmélet atyja, tudóskörökben is korának elismert lángelméje volt.
Korda Sándor (Alexander), bár Hollywood fullasztó levegőjét nem bírta, híres produkciók sirré avanzsált szülőatyjává s a brit királyi család kedvelt vendégévé, vendéglátójává vált. Ő volt az, akire a kollégák és méltatók nem csupán filmjei, hanem nagyvonalúsága, néha erőn felül is fényűző életmódja miatt is emlékeztek. Kertész Mihály (Michael Curtiz) viszont Hollywoodban futott be fényes pályát, és hatalmas munkabírásával, maximalizmusával űzte, hajtotta tökéletes játékra a színészeket a minél jobb eredmény érdekében (néha az őrület határára kergetve a neves sztárokat is), elég, ha a Casablancára vagy a számos bezsebelt színészi Oscarra gondolunk.
Más világban, a fotográfia terén úttörőnek számított Kertész Andor (André), aki Franciaországban vált világhírűvé, majd miután tanítványai túlléptek rajta, a gyűlölt Amerikában telepedett le, s vált elismert és megkeseredett emberré. Friedmann Endre viszont nagyon jó névválasztással Robert Capaként utazta be a világ hadszíntereit, s a Milicista halála című világhírű felvétele ? melyet a spanyol polgárháborúban készített ? után a legnagyobbak között említette. Hedonista életmódjának ? Ingrid Bergmantól kezdve nagyon sokan rajongtak érte, egy indokínai ?feladat?, illetve taposóakna vetett véget.
Talán a tudósok a legismertebbek közülük, Teller hidrogénbombájával és erőteljes politikai aktivitásával osztotta meg a közvéleményt és a tudóstársadalmat, Szilárd viszont (az Ember tragédiája kimenetele élete végéig nyomasztotta) éppen ellentétes politikai pályát futott be: ő az atombomba felrobbantása után éppen nem a fegyverkezést, hanem a leszerelést, a tudósok önkorlátozását látta célszerűnek, s egészen 63-ig két becsomagolt bőröndje (?atombőrönd?) várta, mikor kell újra menekülnie?
És Koestler ? ?Európa egyik legfinomabban öltözködő értelmiségije? ?, aki a Nagy Testvérnél járva nagyon hamar kiábrándult a szép új világból, és Nyugaton még sokáig még elvtársai sem hittek neki.
A kötet hatalmas forrásapparátusból dolgozik, Kati Martonnak ebből a szempontból könnyű dolga van, a válogatáséból viszont nehezebb. Olyan, kéziratban maradt írásokat is felhasznált, amire itthon maximum csak hallottunk. Az is segítette munkáját, hogy nagyon sok élő családtagot elért, interjút készített vele stb. Nagyon jó munkát végzett. A kötet gördülékeny, olvasmányos, ?egy ülésben? is olvasható, köszönhetően valószínűleg a fordítónak is. Ami kevésbé sikerült, az a két világháború közötti történelmi háttér bemutatása. Itt zavaró/bántó leegyszerűsítések, pontatlanságok is találhatók: a fasizmus kifejezés egész korszakra való ráhúzása (és azonosítása a nácizmussal, noha nem ugyanaz), sőt olaszországi megjelenése előtti magyar felcímkézése, Horthy és Hitler egymás mellé állítása, vagy az ilyen kitételek, mint: ??hazaérkező Kun Béla 5000 kommunista hívével, és a munkanélküliek hadának támogatásával lemondásra kényszerítette Károlyi Mihály grófot?, legalább egy szerkesztői lábjegyzetet kívántak volna, főleg annak tükrében, hogy az élet- és jellemrajzok kitűnőek.
A színvonalas információáradat (alapos forrásközlés, képek, névmutató is), a könyv olvasása után a következtetés levonása ránk marad, nem lehet megspórolni: miért történt így, törvényszerű volt-e, és a magyar politika ma megtesz-e mindent, hogy szürkeállományunk itthon maradjon? És lesznek-e még olyan oktatási intézményeink, mint a fasori gimnázium, olyan tanáraink, mint az itt tanító Rátz László, akinek a fotója mindig kinn volt Wigner Jenő falán? Ezért is fontos, gondolatébresztő Kati Marton könyve.

Kati Marton:
Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot

Corvina [Budapest, 2008]

Kartonált, 312 oldal, 3500 forint
Fordította: Bart Dániel
Felelős szerkesztő: Bart István
ISBN: 9631356816