Regényes Budapest - Élet és irodalom

Követési távolság

Budapest krónikája a kezdetektől napjainkig. Szerkesztette Bart István. Képszerkesztő Nagy Zita és Sándor P. Tibor. Corvina Kiadó, Budapest, 2007. 713 oldal, 14 990 Ft

 

Hentzi lebombáztatta Pest belvárosának jelentős részét, köztük a Duna-part szép klasszicista épületeit, majd a magyar honvédsereg bevette Buda várát 1849 májusában (szintén nem kis bombázások árán), s bár 1850-ben még Hentzi emlékművét avatják a várban, miközben a falakat javítgatják, de aztán 1856-ra már készen áll az alagút, 1853-58 között elkészül a Duna Gőzhajózási Társaság rakpartja, és 1859-re állnak a pesti új Duna-sor palotái, 1865-re felépül az új Vigadó is a lebombázott Redoute helyén.

A (két) város ugyanúgy talpra állt a török kiűzése után is, 1945, 1956 után is. A városok életében - miként minden ember életében - a háborúk, forradalmak a normális kerékvágásból való kizökkenést jelentik. Hasznuk a fejlődés szempontjából közvetlenül (mondom: közvetlenül, mert tisztában vagyok a nagy történelmi eseményeknek az emberi életet távlatosan formáló jelentőségével) annyi, hogy a rendkívüli cselekmények esetleg gyorsan elbontják mindazt, ami a további gyarapodás, korszerűsödés útjában áll, avagy arra kényszerítik a polgárokat, hogy az elpusztult, szeretett, pótolhatatlannak vélt értékek, házak, hidak helyett még jobbakat igyekezzenek építeni.

Budapestnek ez a kiváló krónikája arra is felhívhatja a figyelmet, hogy a történelemnek nagyon sok dimenziója van, és a korábbi - elsősorban a politika, a társadalom és a gazdaság történetére épülő - krónikák mellé még mindig nagyon sok életmód-, mentalitás-, kultúratörténeti munka szükségeltetik. A művelődési, vallási, sportolási, bálozási, kirándulási, közlekedési, koldulási, segélyezési, gyógykezelési vagy tüntetési szokások számbavétele legalább olyan fontos, mint annak regisztrálása, mi történt például az 1848-as, 1918-19-es vagy az 1956-os forradalom során Pesten. Persze a kettő nem játszható ki egymás ellen. Ez a bölcs krónika ezt nem is teszi.

Adva van egy város. Tulajdonképpen korábban három, sőt további városok és falvak, melyekből a mai Budapest lett. Ennek a képződménynek a története egyrészt együtt mozog - mondhatnánk akár szomorúan, akár büszkén - a világtörténelemmel: rómaiak, népvándorlás, tatár, török, Habsburgok, világháborúk, hidegháború, az 1989 utáni új világrend. Másrészt együtt mozog mindig a korabeli viszonyokkal, emberi szokásokkal, meg annak az országnak, térségnek az egészével, amelyben elhelyezkedik. De mindezek még nem magyarázzák eléggé a maga sajátos krónikáját. Azt tudatos és véletlen elemek sokasága alakítja. Ezekről az elemekről, ezek egymásra hatásáról, egymást segítő vagy egymást akadályozó erejéről is sok szó van itt. Ez a remek könyv szemléletes idézetekkel, okos, rövid összefoglaló jegyzetekkel (melyeket huszonöt szakértő írt, köztük Gyáni Gábor, Heiszler Vilmos, Kerényi Ferenc, Kósa Judit, Ungváry Krisztián, Zeidler Miklós), izgalmas képanyaggal, jó térképekkel, hozzáértéssel válogatott dokumentumok segítségével mondja el a város történetét.

A 139. oldalon érünk el a XVIII. század végére, a XIX. századi rész már 230 oldalt tesz ki, a XX. század pedig 350 oldalt. Ez körülbelül így arányos azzal a történettel, ami itt bemutatásra kerül. A budai várhegy kiépítését IV. Béla király kezdi el, Pest ekkor még kicsi, Buda és Pest (majd Óbuda) egyesítésének hosszú folyamata a török kiűzése után kezdődget el, hogy végül az 1872. XXXVI. törvényben (lásd részleteit a 289. oldalon!) váljon véglegessé, majd a város mai "méretét" 1950-ben kapja meg. A 4. oldal római táborokat és településeket mutató térképétől az 553. oldal Nagy-Budapestet mutató térképéig néhány további érzékelteti a fejlődés fázisait (többek közt a 25., 144-145., 200., 259., 355. oldalon). Még több térkép kellett volna, hogy jobban láthassuk a település szerkezetének alakulásait. Ez egy város történetét tekintve nagyon fontos. Azt, hogy hogyan lesz egy kisvárosból néhány évtized alatt világváros a XIX. század második felében, legjobban a térképek szisztematikus egymás mellé helyezésével lehet(ett volna) érzékeltetni, meg persze természetesen a fotókkal. Bár az még azokból sem derül ki, hogy nagyjából a kiegyezésig német nyelvű lakók lakják jelentős részben e város(ok) lakásait.

Nagyon jó a képanyag. Abból az időből is, mikor még nem volt fénykép. A fényképes időkből pedig egészen kiváló, változatos, sok szempontú válogatást kapunk. Főleg az épületek, műszaki létesítmények építését (vagy éppen pusztulását, lebombázását, leégését) mutató és a szokásokkal, a napi élettel, viselkedéssel kapcsolatos képek érdekesek. A szöveges szemelvények közt pedig Anonymustól Márai Sándorig, Bél Mátyás krónikájától Angyal István vallomásáig, Dugonics Andrásnak I. Ferenc megkoronázásáról tudósító naplójától Dobai Péternek az új Nemzeti Színház épületét dicsérő cikkéig van itt sok tanulságos szövegrészlet. Elsőrendű dokumentumok is helyet kaptak: Széchenyi Kossuthnak írt átiratától mondjuk a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács 1956. november 14-i határozatáig. Néhány statisztikai adat is szerepel, nem ártana több. De nyilván nem lehet itt átfogó társadalomtörténetet adni.

Annál inkább lehet a képek és a rövid összefoglalások, szemelvények segítségével bemutatni az életmód változásait. A kórházak, templomok, színházak, kávéházak, könyvárudák, múzeumok, gyárak kiépülésének nyomon követése is érdekes. Még érdekesebb például a szobrok, a sportlétesítmények, az újságok, a sztrájkok, tüntetések, temetések gyakori szerepeltetése, a velük kapcsolatos képek, információk. A járványok, az árvizek, a tűzvészek (és mifelénk: a bombázások) ugyanúgy hozzátartoznak egy város történetéhez, mint a bálok vagy a nagy ünnepi pillanatok. Szerepel itt beszámoló az első budapesti úszóversenyről (1881), az első kerékpárversenyről (1886), Deák, Arany, Kossuth, Mikszáth temetéséről. A ma is meghatározó építmények elkészültéről (Lánchíd, Nemzeti Múzeum, Akadémia, Bazilika, Vígszínház, Vajdahunyad vára, Iparművészeti Múzeum, Központi Vásárcsarnok, Tőzsdepalota, Horthy Miklós híd stb.), de szó van a Közvágóhíd frivol megnyitójáról, a Tabán lebontásáról vagy a Széll Kálmán (ma Moszkva) téri villamoscsomópont 1941-es átadásáról is. Eljutunk egészen a Művészetek Palotájáig, az ANG-székházig, a Holokauszt Múzeumig és Pauer Gyula Duna-parti holokauszt-emlékművéig. Megtudhatjuk, mikor jött létre az FTC (1899. május 3.) vagy a F.É.SZ.E.K. Klub (1901. április 16.), hogyan akadályozta meg egy antanttiszt, hogy a román hadsereg kirabolja a Nemzeti Múzeumot 1919-ben, hogyan jött létre az első könyvhét 1929-ben, milyen magyar nevet kaptak 1942-ben az addig divatos idegen neveket viselő mozik (Tivoli helyett például Tinódi). Tudatosíthatjuk magunkban, hogy európai összehasonlításban is milyen szerencsétlenül járt Budapest azzal, hogy hadszíntérré vált 1944-45-ben. Elképedhetünk azon, hogy már 1950-ben megkezdődött a metró építése. Kiderül, hogy az ülőkalauz-rendszert 1959-ben vezették be, de csak 1969-ig tartott ki. Hogy az első zajtérképet 1960-ban készítették el. Hogy már 1964-től munkaerőhiány volt a fővárosban. A rendszerváltás szimbolikus fotója itt az, amely Krassó Györgyöt mutatja (a neve sajnos nem szerepel), amint szereli le a Münnich Ferenc utca tábláját, és már ott van alatta a Nádor utca felirat. Aztán láthatjuk az 1995-ben elkészült Lágymányosi hidat, a 2002-ben avatott Lehel csarnokot és a Terror Házát meg a 2006 óta járó Combinót.

És mi minden érdekesség követhető még itt nyomon a szisztematikusan kereső olvasó számára. Például a fürdők története. A Rudas gyógyfürdőről több cikk, kép is beszámol, a török kortól máig (többek közt a 66., 73., 148., 706. oldalakon). Megtudjuk, hogy uszodák a Dunán a reformkor óta voltak, még melegített vizűek is. 1840-től találhatók orosz- vagy gőzfürdők, 1927-ben nyitott a Gellért hullámfürdője, 1931-ben a margitszigeti sportuszoda. Lelhetünk néhány sort arról, hogy Arany János mennyire a központtól távolinak érezte az Üllői út Erkel utca sarkán lévő lakását. Cikket és rajzot találhatunk arról, hogyan tervezte el a mai nagykörút helyén a végül meg nem valósult hajózható csatornát Reitter Ferenc, a helytartótanács építési osztályának mérnöke 1865-ben. Megemlíttetnek jelentőségük szerint a (fő)polgármesterek is. És fontosságának megfelelően emeli ki a könyv Andrássy Gyula meghatározó szerepét Budapest világvárossá válásában. De nem folytatom.

Egyetlen nagy probléma adódik csak. Nincsen tárgy- és névmutató, kép- vagy térképjegyzék. Így aztán nagyon nehéz bármit megkeresni, ha valaki keresni akar. Találni ugyanakkor lehet rengeteg fontos dolgot, sok olyat is, amire nem is gondoltunk. De ehhez napokig tartó önfeledt lapozgatás kell. Az persze nagyon jó dolog. Viszont ha valaki kézikönyvként akarná használni ezt a kötetet, az nem fog menni. Jobb, ha marad az 1973 után 1993-ban átdolgozott, bővített Budapest lexikonnál. Abban sokszor több a pontos, ám száraz adat is. De a mostani kötet színessége, elevensége, nyitottsága, barátságos közvetlensége nehezen lesz a jövőben felülmúlható. A legjobb tán, ha a két munkát ezentúl együtt forgatjuk.

2008-02-25 12:51:17
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ