Szörfözni jó. De kattintgatva, linkeken ugrálva az interneten annyi minden eltereli az embert. Az én korosztályomnak már csak ezért is jobb könyvet böngészni. Lapozgatni ide-oda, visszatérni a kedves mondathoz, a mindig újra leny?göz? képhez. A lapok tapintása (ha olyan a papír!) már külön élvezet. Az új könyv illata. Micsoda érdek nélküli fétisizmus! Igen, a javíthatatlan könyvbarát már örökre visszaes? marad, büntethetik néha akármivel, szétnyíló könyvgerinccel, hulló lapokkal, kétszer bekötött fejezetrésszel.

A Budapest krónikája ? A kezdetekt?l napjainkig igazi szemelgetésre való. Olvasók, kétezer év tekint le rátok ? szólalhatna meg a bibliofil Napóleon, de pontosabb, ha azt mondom, kétezer évre tekinthetsz le, nyájas olvasó. A római császárok által kiépített, meg-meglátogatott Aquincumtól a 2007. évig. Mintha egy folyton szerkeszt?d? színes magazint néznél, amelynek összeállítói egyszerre tartották tiszteletben a néhaiak önmagukról kialakított képét, meg a mai tudós elmék megítélését. Mert m?fajilag ravaszdi ez a kötet: van itt elmaradhatatlan lapszéli eseménytörténet, évre, hónapra, napra pontosan, tömör szócikk mai szerz? tollából, s van korabeli m?emlék, felirat, ábrázolás, dokumentumrészlet, kés?bb újságkivágat és fotó, lehet?leg olyan, amely az akkoriak életébe enged bepillantást. Naprakész történelem, mikrofelvételekb?l kirakosgatva. Láthatóan nem folyamatokat és ?mozgatórugókat? kíván felderíteni, hiszen fél évszázad alatt annyiszor kiderült, a mozgatórugók nem azt nyitották, amire szánták ?ket, ami pedig megnyílt, azt másként nyitogatták.

Ám a végén mégis folyamatok tárulnak fel, egy él? organizmus, a lüktet?, lakóit meghódító és meggyötr? milliós város természetrajza. Egy képes magazin kétévezrednyi bekötött évfolyama ez a könyv. Kedvcsináló hívogatókkal, feliratokkal, ahol azért a háttérben, a raktárakban a történészszakma által felhalmozott készletek dagadoznak.

A böngészdéb?l néhány csemege. Az elmúlt évtizedben a ?polgár? szó a politika hangárában nagyon is egydimenziójúvá vált. Nos, hadd idézzük: ?Pest és Buda lakosának lenni nem jelentette egyúttal azt is, hogy valaki a város polgára volt. (?) Pest és Buda polgára (civis) csak az lehetett, akit mindkét város nemes tanácsa és a választott polgárság arra érdemesnek ítélt, s akit az eskütétel után a polgárkönyvbe bejegyeztek. A 18. század elejét?l 1848-ig Budán 7330, Pesten pedig 8756 (összesen 16 205) személy nyert felvételt a városi polgárság soraiba.?

Ó, a történelmi áthallások, amelyekt?l a mai, közéleti indulatoktól elbódított elme aligha szabadulhat. Ugye milyen különös, hogy a kiegyezéskor elt?nnek az önkényuralom alatti besúgói névsorok?
Mai gondok korai jelentkezése: a kamaszkorba lép? város máris küszködik a hajléktalanok bajaival. A központi járványbizottság 1886-os jelentése szerint a Rottenbiller utcai menhelynél ?Nem mese, hogy a gyárból kifolyó meleg vízben emberek hálnak hideg éjszakákon??

Aztán egy rövidhír 1888. április 24-én: ?Városszerte felt?nést kelt Árif Kopa, egy boszniai derviskolostor tarka keleti ruhába öltözött f?nöke, aki tizenöt napra engedélyt kapott adományokat gy?jteni közössége számára.? Szóval, a Balkán lágy részeinek képvisel?i már akkor itt toporognak a kapukban.

Csemegézés közben persze néha homokszemcse is akad, ilyen-olyan félreírás, tévedés (pl. bizonyos oldalakon a korábbi eseménytörténeti hasáb szó szerint megismétl?dik), de az élvezetet mindez nem kurtíthatja. Az utolsó egy-két-több évtized eseménytörténete pedig kinek-kinek a személyes múlt újraélésében is segít: hát ilyen rég (közel?) volt az ifjúság (férfikor stb.)? Távlatból még viselt dolgaink is elviselhet?ek.

Budapest krónikája. A kezdetekt?l napjainkig
Szerk. Bart István
Corvina Kiadó, 2007
714 oldal, 14 990 Ft