Kati Marton amerikai író-újságíró nyolc könyv szerzője. Szülei története (A nép ellenségei – Családom regénye) után ezúttal házasságairól írt Párizs – Szerelmeim története című művében. Bár a kötetet Csáki Judit fordította, Kati Marton budapesti látogatásakor magyarul beszélgettünk.

 Mennyire volt terápia az írás?

Tulajdonképpen annak indult, hiszen férjem váratlan halála után nem tudtam éjjel aludni, és elkezdtem naplót vezetni. A halála után elköltöztem a lakásból, ahol az előző 25 évet töltöttem, és a pakolás során felfedeztem fiatalkori leveleimet. Így volt alkalmam megismerkedni a 18 éves önmagammal – e levelek nagy része szerepel a könyvben, az olvasó is beléjük pillanthat. A levelek révén felidéződött bennem a viharos kezdet, majd a házasságom az első férjemmel, Peterrel. Nem szándékoztam szomorú könyvet írni, de ez az életről szól, és a veszteség előbb-utóbb megtalál mindannyiunkat.

Ezután az abszolút váratlan veszteség után az élet hétköznapi eseményei, minden más, máskor fontosnak tűnő dolog nagyon kicsinyesnek tűnik. És bár furcsán hangzik, de azóta, hogy meghalt a férjem, sokkal inkább kihasználom az életet.

Tehát a veszteség megváltoztatta az életfelfogását?

Igen, így van. Tudom, hogy nem lehet semmire sem biztosan számítani. Ezért sokkal kevesebbet hezitálok, sokkal határozottabb vagyok, és érdekes módon optimistább is. Mert látom, hogy az ember nem csak kibírja a szomorúságot, a gyászt, de ha elmúlik, még boldog is tud lenni utána. Úgy érzem magam, mintha kaptam volna egy második esélyt az élettől.

 Többször leírja, hogy a férje halála után újra fel kellett építenie önmagát. Ez mennyire sikerült?

Ez mindennapos küzdelem azóta is. Nem ébredtem úgy egy szép napon, hogy, na, megtaláltam önmagam, de tulajdonképpen sokkal jobban megismertem magamat. Ha az ember mindig valaki mással van, pláne egy ilyen emberrel, aki valahogy mindent meg tudott oldani, mindenre képes volt, akkor azt gondolja, hogy nem kell annyira erőlködnie. De most már igen.

Az is segített, hogy nagyon jó volt a könyv fogadtatása. Amerikában már az ötödik kiadásnál tart. Bár az én életrajzom, de a témái univerzálisak.

Többször írja, hogy Ön, Kati, leginkább Párizsban Kati. A hely, ahol vagyunk, meghatározná, hogy kik vagyunk?

Bár New Yorkban élek, nagyon szeretek Párizsba menni, mert ott mindig jó dolgok történnek velem. Talán azért érzem így, mert ott nőttem fel. Ott lettem az, aki vagyok. Ott lettem felnőtt nő. És azóta is nagyon sok fontos dolog történt ott velem, tulajdonképpen mindkét férjemmel Párizsban szökött szárba a szerelmünk. Ott kezdtem dolgozni mint kezdő televíziós tudósító. És a második férjemmel is ott találtunk egymásra, ott töltöttük a legszebb perceket a 17 év során. Főleg az utolsó pár évben, amikor találkoztunk félúton Kabul és New York között.

Önmagával kíméletlenül őszinte, de másokkal nagyon tapintatos.

 Nagyon sikeres volt a házasságom Richarddal, de nem volt tökéletes. Épp azt akartam az olvasóval érzékeltetni, hogy nincs olyan hosszú, tartós házasság, melyben ne lennének rossz pillanatok. De nem kell feladni. Nekünk is volt egy komoly válság a kapcsolatunkban, de Richard végig úriember módjára viselkedett. Azt akartam, hogy az emberek tudják: egy ilyen nagy ember is meg tud bocsátani. Szerintem az volt az óriási benne, hogy felül tudott emelkedni a megcsaláson. Nem érezte úgy, hogy a hiúságában megbántottam, hiszen annyi önbizalma volt.

 Hallottam, hogy már az új könyvén dolgozik. Elárulna róla valamit?

Kicsit korai lenne még beszélni róla. De annyit azért elárulhatok, hogy Magyarország abban is szerepet kap. Egy amerikairól lesz benne szó, aki erős magyarországi gyökerekkel bír.

Amerikában nagyon keveset tudnak Magyarországról, a magyarokról. Nem érzi úgy, hogy felelős azért, hogy milyen kép alakul ki az amerikaiakban rólunk?

De, természetesen. Sok könyvet írtam már Magyarországról, pontosan négyet. És mind a négyet nagyon sokan olvasták. Nem azért, mert Magyarországról van bennük szó, hanem mert jó kritikát kaptak, és nyolc könyv után ismert írónak számítok Amerikában. Büszke vagyok rá, hogy formálhatom Amerika Magyarország- és magyarságképét. Hogy a két kultúrát, a két népet kicsit közelebb hozhatom egymáshoz.

Kati Marton: Párizs – Szerelmeim története, Corvina Kiadó, 2013, 200 oldal

Jolsvai Júlia

Fotó: Dala Gábor