Pár bajos történet

A párbaj immár oly divatba jött / A hírlapírók és költők között, / Hogy nem is író, aki nem vívott – / S eltűr satirát vagy birálatot. / Szóval kegyetlen censorokká lettünk, / S mind két felől csak kard villog felettünk.

Pető Péter| Népszabadság| 2013. június 15. |nincs komment



Gyulai Pál A széchenyieskedők című szövegének részlete Don Péter kötetének mottója, s az idézet üzenete nem kevés tanulságot kínál azoknak, akik ma is duellumra adják a fejüket a vonatkozó ügyekben. Persze manapság a vélemény szabadságának korlátozására kitalált paragrafusokat választanak fegyvernemnek, s fölöttébb ritkán lándzsát vagy bajonettet. E könyvből kiderül: volt korszak, amikor az újságírók fölöttébb gyakran kényszerültek arra, hogy karddal és pisztollyal védjék meg szubjektív meglátásaikat.

A történetek legalábbis elképesztőek. A pálmát alighanem Gyulai Pál Tóth Kálmánnal megejtett randevúja viszi. A művész erősnek találta a kritikus bírálatát, s fegyverrel igyekezett meggyőzni kollégáját lírája magas nívójáról. A vetélkedőt meg is nyerte, amennyiben bokán lőtte a recenzenst, aki nyilván csöppet bicegett, de ez nem zavarta abban, hogy így zárja le a találkozót: „Jól lősz, Kálmán, de azért mégis rossz verseket írsz.”

Fájdalom, e csattanós sztori inkább a szöveg hiányosságaira hívja fel a figyelmet, s nem annak teljességét jelzi. Merthogy ennek alapján okkal feltételezzük, megannyi konfliktushoz kapcsolódik hihetetlennek tetsző részlet, de ezekre a körülményekre, finomságokra, kevéssé ismert információkra sokszor nem derül fény. Így hiába a príma ötlet, az anyag hiányosnak mutatkozik. Akkor is megelégszik a felsorolással, amikor a téma – első blikkre – messzemenően részletgazdagnak látszik.


Hogy nem csupán megérzésekre hagyatkozom, megemlítem Wahrmann Mór, az első zsidó képviselő és Istóczy Győző duellumát, amelyet csupán érint a szöveg. Pedig... E párharcot egészen véletlenül jól ismerem: szerepet kap benne a zsidókérdés úgynevezett végleges megoldása, mire olyan riposzt érkezik, amely szerint az érintett bízik a magyar nép józanságában, s abban, hogy az nem hagyja magát félrevezetni, „még ha egyesek iparkodnak is a talajt arra mindenféle ganajtrágyával előkészíteni”. Nem szólva arról, tréfa lett a műsor, mivel előbb lovas rendőrök akadályozták meg az összecsapást, majd a segédek machinálták meg a fegyvereket, hogy aztán a résztvevők egyike cigányzene hallgatásával múlatta az időt.

Nem tudok több kabarétörténeti elemekkel is spékelt viadalról beszámolni, de meglepne, ha nem akadna párja az esetnek. Éppen a könyv ad további alapos okot a gyanúra. Idézi például az affért, amikor Atzél Pál konzervatív publicistát Kossuth Lajos, az ellenzéki újságírók doyenje hívta ki, mert a társulat megunta a rivális állandó sértegetését. A harci cselekmény elmaradt, mert Atzél bocsánatot kért. Nem tette ezt az ugyancsak a liberálisokkal gúnyolódó Vida László, a Pesti Híradó munkatársa, akit – a vita ma már eurokonformnak nem nevezhető lezárásaként – Irinyi József karon lőtt.

Csöppet zavaró az is, hogy a kronológiai feldolgozás miatt nem maradt tere a szerkesztésnek, így a Kossuthról szóló etap után máris Petőfi Sándor életének érdekes epizódjáról olvasunk. Őt egyébként Nagy Károly hazaárulózta le, majd muszka kémként azonosította, de mielőtt „tatamira” kellett volna állnia, rendőri védelmet kért. Külön fejezetért kiált Bartha Miklós kolozsvári újságíró-politikus szerepe, amennyiben az anyag legkülönbözőbb pontjain tűnik fel a neve, mintha éveken át vidámparki céllövöldében érezte volna magát, ám összeségében nem derül ki, hogy írásai hangneme, különös habitusa, vagy egyéb vezette-e a párbajhősi szerepig. Az efféle hiátusok miatt a kötet inkább a történelem legérdekesebb korszakainak egyikéhez csatolt kedvcsináló, semmint a kíváncsiságot kielégítő könyv. A szerző megelégedett azzal, amivel az olvasó éppen az olvasottak miatt nem elégedhet meg. Főként Gyulai mottóul választott szövege után...

Amúgy sok érdekes kérdést vet fel a problémakör: kiteljesíthette-e az öncenzúrát, félni kellett-e a fegyveres revanstól? A korabeli pacifisták miként írtak, ha nem akartak lövöldözni? Mit jelentett a becsületvesztés, ha nem adtak elégtételt a sértettnek? De ez már egy másik könyv témája lehetne. Ez a kötet viszont azzal fejeződik be: a párbajt 1923-ban betiltották Magyarországon. A tüdőlövést tehát biztosan megússzuk, ha leírjuk: a könyv inkább kihagyott helyzet, semmint látványos találat.

Corvina, 80 oldal, 1990 forint

2013-06-28 10:58:16
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ