Milyen volt a munkamegosztás szerzőtársa Tabajdi Gábor és Ön között? Ki mit vállalt?

Sajnos a kézirat nyomdába kerülése után elveszett az a rész, ami erre utalt. A könyv intézménytörténeti részét ketten írtuk, a BM eszközei és módszerei, valamint a pártirányítás fejezeteket Tabajdi Gábor, a húsz történetből pedig ő hármat és én a maradékot.

Ha '56 után Kádár az ÁVH-sok 98 százalékát átvette, milyen mértékű megtorlásra számított a pártelit?

Azt hiszem, a megtorlás a magyar történelemben páratlan. Senki sem akasztott többet, mint Kádár János 1956 után. A bebörtönzöttek, internáltak száma 35 ezer, a megfigyelteké, meghurcoltaké több százezer volt.

A Politikai Nyomozó Főosztályon belül tetten érhetőek voltak bizonyos antiszemita megnyilvánulások. Mennyire voltak erősek ezek a hangok? 

Az antiszemitizmus a BM-en belül elsősorban értelmiségellenességben, Izrael- és cionizmusellenességben jelentkezett. Utóbbi két szempont pedig 1968 után értékelődött fel igazán. Az, hogy a BM-ben a zsidó származásúak végig felülreprezentáltak voltak, megtévesztő, mert a belső elhárításnál arányuk már 1953 után is jelentősen csökkent. A III/III vezetői és beosztottai tipikusan falusi "népi káderek" voltak, sokszor kisebbségi érzésekkel, míg a zsidó származásúak nyelvtudásuknak és iskoláiknak köszönhetően a nagyobb karriert jelentő hírszerzésnél és kémelhárításnál szolgáltak inkább.

Ungváry Krisztián (Fotó: Polyák Attila)

Említést tesz a könyv számos korrupciós ügyről, nőzésről, alkoholizálásról, sikkasztásokról. Ezekről talán az olvasók többet szerettek volna tudni. Vannak el nem mesélt történeteket, melyeket nem írtak meg, mert esetleg kilendítették volna a könyv irányát?

Mindig ügyelnünk kellett arra, hogy miközben ezeket a történeteket elmondjuk, méltányosak maradjunk minden érintettel szemben. Hozzá kell tennem, a Levéltár erről egyébként is gondoskodik, amikor számos részletet anonimizál. Sajnos sokszor olyanokat is, amelyek nélkül a történetek alig értelmezhetőek. Ezeket az eseteket más források bevonásával tártuk fel.

A Politikai Nyomozó Főosztály vezetői közül 1957-ben 247 vezető közül csupán csak háromnak volt diplomája, és csak 48-nak volt érettségije. Hogy tudtak így hatékonyak lenni?

Nem is voltak hatékonyak. A megtorlás levezetése egészen 1962-ig eltartott. De hát ezek a számok az ötvenes években sem voltak jobbak. Kambodzsában egyébként elemi végzettség nélkül is ki lehetett irtani a lakosság 30 százalékát. A terrorhoz nem kell diploma. Ne feledjük el, a rendőrségnek 1956 után nem bonyolult kriminalisztikai feladatokat kellett megoldania, hanem rettegésben kellett tartania a lakosságot. Ez más készségeket kíván.

Az elhárítás kötelékéből évente 40-60 elbocsátás volt. Magasnak tűnik ez a szám. Melyek voltak a legjellemzőbb okok?

Egészségi állapot megromlása, italozás, "kispolgári magatartás". Sajnos arra, hogy ez a munka milyen egészségkárosodást okozott, az anonimizálási gyakorlat visszásságai miatt nem kapunk forrást.

Az olvasókat nyilván érdekelték volna azok a történetek is, melyek Kardos Györgyhöz, Berkesi Andráshoz, Ipper Pálhoz, vagy a mikroszkópos Komlós Jánoshoz köthetőek. Csak említi őket, de nem írja meg a kommunista rezsimhez való bizarr viszonyukat. Miért?

Azért, mert kötetünk csak 1956 utántól tárgyalja az állambiztonság kérdését, és csak a III/III-mal foglalkozik, de nem önállóan a kultúrpolitikával, amelynek említettek emblematikus szereplői voltak. Tekintettel arra, hogy ezek az ügyek teljesen feltáratlanok, így is óriási kihívásként éltük meg, hogy az általunk megfogalmazott, szűkebbre szabott feladatot teljesítsük.

Péter Gábor riválisa, Tömpe András a Corvina könyvkiadó igazgatója lett. Azt a könyvkiadót vezette, mely aztán sok-sok évvel később kiadta ezt a könyvet. Mit érzett, amikor a róla szóló információkat gyűjtötte?

A dolog nem érintett meg, mivel Tömpét nem ismertem. Sokkal jobban érintettek azok az ügyek, amelyek személyes ismerőst vagy ismerős helyszínt hoztak felszínre. És sokkal jobban érintett az a tudat, hogy apámat, anyámat és nagyapámat ezek az emberek "kísérték" életük különböző szakaszaiban.

Számos egykori ÁVH-stól, akik korrupciós, vagy más ügyek miatt megbuktak, a legtöbb esetben nem szabadult meg a párt, legfeljebb bedugta különböző gyárak igazgatói székébe. Miért nem szabadultak meg tőlük végleg? Miért nem például trafikost, vagy zöldségest csináltak belőlük?

A kegyvesztettségnek is voltak fokozatai. Gyárigazgatói posztot azok kaptak, akik 1962 előtt kiemelt helyen dolgoztak. A "kis" BM-es ha megbukott, nem kapott igazgatói állást, hanem épp zöldséges vagy trafikos lett. Péter Gábor vagy Farkas Vladimir sem, mivel ők annyira kompromittálták magukat már 1956 előtt, hogy nem volt szükséges feléjük politikai gesztust tenni.

Milyen fogadtatása volt a könyvnek azon "szereplők" körében, akik még élnek? Milyen a fogadtatása mondjuk az MSZP vagy éppen a Fidesz berkeiben? 

Az élő szereplők reakciói vegyesek. Van, aki köszönetet mond, van, aki a kötetben is megjelentetett anyagok miatt perel. Utóbbiak: dr. Kiss László hangulatjelentéseket írogató volt párttitkár ma alkotmánybíró, dr. Kolláth György volt BM-főosztályvezető és Kiss-Rigó László katolikus püspök.

Mindvégig higgadtan ír, nincsenek minősítő jelzős szerkezetek a könyvben. Nehéz volt megállni, hogy mindvégig tárgyilagos maradjon? 

Elsőre könnyen felkaphatja a vizet az ember. De ha figyelmesen olvassuk a történeteket, egyértelművé válik, hogy mindez velünk is megtörténhetett volna. És ezért az első attitűd, amelyet mindenkivel szemben érzek, aki e kötet szereplője, a szánalom azért, hogy abban a korban kellett élniük. És a hála, hogy nekem csak gyerekkoromat kellett