nyomtat | elküld

Letűnt népek és kultúrák nemcsak a múlt kutatóit hozzák lázba, sok mai is élő nép számos kulturális, nyelvi jelensége tekinthető egy hajdan volt nép örökségének: átrium szavunk latin közvetítéssel az etruszkból került a magyarba (is), de a kerámia vagy a bor szó is ma már nem létező kultúrák szülöttei. A gótok pedig több nemzet politikai célú mítoszalkotásában játszottak szerepet, a svédek, egyes amerikai és francia szerzők szintúgy kapcsolatot véltek felfedezni a gótok és saját nemzetük között, mint a nácik.

Lássunk pár érdekes példát! A Kaukázusban éltek az i.sz. 7 századig az albánok, majd nyomuk veszett - de a mai Albánia lakóinak semmi közük nincs ehhez a kihalt néphez.

A mai Szíria északi részén egykor elhelyezkedő Eblai Birodalom nyelvét jól ismerjük (17 000 agyagtábla maradt fenn az i.e. 2700 és 2300 között fennálló birodalomból, ez a legrégibb, jól dokumentált sémi nyelv), de azt, hogy az eblaiak egyáltalán külön népnek tekintették-e magukat, nem tudni.

Egyes feltételezések és vizsgálatok szerint az etruszkok genetikai öröksége egy toszkán városban, Murlóban a mai napig megmaradt.

A vandálok, akiket Blois Grégoire katolikus püspök a 18. század végén tett nyelvileg a barbár pusztítás szinonimájává, egyáltalán nem pusztítottak olyan hévvel, az elfoglalt római terülteken megtartották pl. a római polgári igazgatást a helyi lakósság számára, s egészen Karthagóig eljutottak, sőt, 439-ben az új Vandál Birodalom fővárosává tették. De szinte minden szócikkből lehetne valami érdekeset kiemelni.

Említsük még meg a belgákat, akik az i.e. 3. századtól lettek önálló néppé, fő települési területük kiterjedtebb volt a mai Belgiumnál, sőt Gallia és Britannia felé is terjeszkedtek, ám Julius Caesar i.e. 51-ben leigázta őket. Ám a belgák egészen a frank honfoglalás koráig megőrizték az identitásukat, és csak ekkor olvadtak bele a román vagy germán népcsoportokba

Harald Haarmann bevezetőjében végigveszi, mi alapján kerültek be a könyvbe az egyes népek, és hogy mennyi határeset van, pl. amikor egy nép elitje, államisága megszűnik, ám a "nép" továbbra is megmarad, használja a nyelvét (ilyenek a közép-amerikai indián birodalmak lakói, a maják, inkák, aztékok), vannak kihaltnak tűnő, de valójában csak "elfelejtett" népek (karthagóiak) és még sok aleset. Hartmann sok, szigorú értelemben véve nem kihalt népet mégis bevett a lexikonba, főleg hogy tisztázza a helyzetüket, és sok összefoglaló szócikket is készített (pl. itáliai népek, bibliai népek, illetve egyes földrészek népeinek vázlatos áttekintése), hogy ezzel is segítse az érdeklődők helyzetét. A bevezetőből az is kiderül, hogy a genetikától az antropológián át a nyelvészetig milyen szintetizáló tudás kellett ahhoz, hogy ez a könyv elkészülhessen.

Haarmann műve 2005-ben jelent meg, tehát friss könyvnek számít. A Corvina kiadó sietsége mégsem szült összecsapott, hibáktól hemzsegő munkát. Erre garancia a szerző munkája, amely az egyes szócikkekben átveszi a nép, népcsoport nevének változatait, lakóhelyének kiterjedését, változásait, gazdasági formáit, politikai berendezkedését, történelmét, kulturális sajátosságait, nyelvi rokonságát, bukásának okait, történetét, s végül a róluk szóló irodalmat is (vázlatosan). Ezzel együtt mégsem keletkeznek szörnyszülött, terjengős szócikkek, csak azt a kiindulási alapot, tényleg lexikonba illő információmennyiséget kapjuk meg, amely kielégíti az elsődleges tudásszomjat, vagy amely után továbbkereshetünk az interneten vagy a könyvtárban.

A szakirodalomban magyar nyelvűeket is felfedezhetünk, ez már a magyar szerkesztők munkáját dicséri, mint ahogy a gördülékeny, s pontos, szabatos fordítás is: utóbbi Tarnói Judit műve, előbbit pedig (mint lektor és a magyar bibliográfia összeállítója) Komoróczy Gézának köszönhetjük, akinek neve, tudományos munkássága szintén garancia a minőségre.

Igazán izgalmas, lebilincselő könyvet adott ki a Corvina kiadó, amely főleg a laikusok érdeklődését elégítheti ki.

Szerző: Dercsényi Dávid  |  egyéb írások a szerzőtől