Az elittől a nomeklatúráig Kádár káderei 2007.04.23., 2007. évfolyam, 16. szám

szerző: Buják Attila  forrás: 168ra

cimkék: Huszár Tibor, Kádár János

A könyvfesztivál alkalmából jelent meg Huszár Tibor Az elittől a nómenklatúráig ? Az intézményesített káderpolitika kialakulása Magyarországon című műve. Kádár János politikai életrajzának szerzője a korszak történetének egyik legfontosabb oldalágát bogozza. Miként alakult ki a rejtélyes illetékességi vagy ?ezernyolcszázas? lista, amely évtizedeken át azok nevét tartalmazta, akik ?vezető állások? betöltésére voltak hivatottak az állam és a társadalom életének minden, a hatalom szemszögéből lényegesnek tartott színterén? Kik kerültek a listára, és miért? Milyen előjogaik voltak? Mi különbözteti meg a nómenklatúrát a ?szervesen fejlődő? elittől?

Fotó: Nehéz-Posony Kata

Kezdjük a történet végén. 1988. július 13?14-én Grósz Károly vezérletével az MSZMP KB összeállítja az új ?illetékességi listát?, magyarul a nomenklatúrát. Ezek után az események drámai fordulatot vesznek, és tíz hónappal később, 1989. május 8-án a testület bejelenti: ?A káderhatáskör jogszabályokkal biztosított érvényesítése nem indokolt, kezdeményezi a Minisztertanácsnál annak megszüntetését.? A rendszert hatályon kívül helyezték, de negyven évig együtt éltünk vele. Mit tudunk róla?

Minden társadalomnak van valamiféle mobilitási, irányítási rendje. A hivatalnoki kar is az.

Azért mégis más. Mert míg az elit ?lesz?, és a bürokratikus mobilitást legalább formailag átlátható szabályok rendezik, a kádert kinevezik.

Ami ebben újdonság, s ami a szovjet rendszerben is fokozatosan épült ki, abban különbözik minden más állami bürokráciától, hogy a kinevezési hatáskör meghatározott számú emberre ? Magyarországon 1800 főre (a szám állandóan változik) ? vonatkozott. A listákat az állampárt politikai bizottsága, illetve titkársága hagyta jóvá, és nemcsak a pártfunkciókra voltak érvényesek. Minden hatalmi, gazdasági pozíció szerepel rajtuk a Minisztertanács elnökétől az operaház és a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójáig. Ebben az értelemben a nómenklatúra több, mint a diktatúra járulékos része. Hálózatszerűen fogja át az ország öszszes intézményét.

Az államot akarták lefedni a listával, vagy a társadalmat?

Kádár János Komócsin Zoltánnal (Fotó: MTI)

A kettő ebben a szemléletben egybeesik. És a gyökérzet tovább ágazott, mivel nemcsak országos hatásköri listák voltak, de megyeiek is. A szabály adott. Annak a mérlegelése, hogy mi a tényleges hatalmi pozíció (lásd: nagycirkusz), és mi nem, külön kérdés. De a posztokra ?választanak? is. Itt úgy érvényesül a nómeklatúra és a párt kontrollszerepe, hogy a választás előtt ők fogadják el a jelölést, és azt jelölik, akit majd megválasztanak.

Egyszerű.

Harmincvalahány évig így működik. 1985 körül jönnek az első zavarok. Akkor fordul elő, hogy képviselő-választás alkalmával kettős jelölést erőszakolnak ki Szegeden, Óbudán, Veszprém megyében. És nem a párt embere jön be, hanem az alternatív jelölt.

Ez a ?kinevezett elit? elég rossz hírű társaság volt. Széles körben terjedt el róluk, hogy tagjai tudatlanok, dölyfösek, enyhén korruptak, hatalmaskodók.

A vizsgálatban arra törekedtünk, hogy bizonyos értékmentességgel közelítsük meg a tárgyat. Az első meglepetés az volt, hogy kiderült: még az általunk feltételezettnél is alacsonyabb ennek az 1800-as illetékességi körnek az iskolázottsági szintje, de még a központi vezetőség (kv) és a politikai bizottság (pb) tagjaié is. Ha megvizsgáljuk az összes pb összetételét, Fehér Lajoson kívül alig akad valaki, aki nappali egyetemen végzett, s tucatjával ülnek ott a hat elemit, nyolc polgárit végzett káderek. Persze megtévesztő egyetlen adatból ítélni. Az általam változatlanul nagyra becsült Gramscinak van egy megjegyzése: értelmiségivé sokféleképpen válnak emberek, és egy mozgalom képes organikusan értelmiségieket nevelni. De a rendszer működtetéséhez ez a szerény kulturális tőke kevés volt. Később is lassan javultak a képzettségi mutatók, vagy ha mégis, sok az esti egyetemen szerzett diploma. Több lett a doktor, ám félő, hogy ezek olyan doktorátusok voltak, amelyeket sok-sok ?együtt vadászás? előzött meg.

A végén zömmel öreg embereket látunk. Amikor ?45 után felszínre bukkannak ugyanezek a fejek, az átlagéletkor alig harminc év.

Aczél György Major Tamással és Makláry Zoltánnal (Fotó: MTI)

A kezdeti alacsony átlagéletkort az magyarázza, hogy a moszkvai emigrációból hazatérő Rákosiék jórészt fiatalokat találtak itt, akikről némi jóindulattal el lehetett mondani: volt közük a mozgalomhoz. Megjegyzendő, a Kádár- és a Rákosi-rendszer nómenklatúrája egybecsúszik.

Amikor Kádár alkalmasságát vizslatják az oroszok a Kremlben, a fennmaradt jegyzőkönyvvázlat szerint félénken megjegyzi: a kádereket óvni kell.

Kétirányú volt a nyomás, mert Molotovék azt akarták, hogy Rákosiékat is építse vissza az elitbe, ami Kádár politikai létének döntő kérdése volt. Voltaképp azt hangsúlyozza: az MSZMP nem lehet egyszerűen az MDP örököse, s a névváltozásért is harcol, hogy saját garnitúrájával léphessen be a hatalomba. A másik cél, hogy megőrizze a bázist. Hajdani káderesként jól tudta, mennyire elszigetelt. Hogy kizárólag ezekre a kétségbeesett, egzisztenciális helyzetükben megrendült, rettegő, nekivadult káderekre támaszkodhat. Csak ők vállalkoznak arra, hogy a megrendelt piszkos munkát elvégezzék. Miközben ugyanezek az emberek benne is bűnöst láttak.

Akiket védett, azokkal együtt öregedett. Cipelte őket magával.

A korfa 1973?75-ig úgy változik, ahogy Kádár öregszik. 1973 körül embereinek egy része nemhogy a nyugdíjkorhatárt éri el, de szabályosan ki is hal. A lökésszerű átalakulások (a ?68-as reform) a nómenklatúra összetételét alig bolygatják.

A kor népszerű tévériportere mondta: tapsolnak egyet, és a verebek felrepülnek, hogy áttelepedjenek egy másik ágra.

Ez lényegében igaz. De az fabula, hogy Kádár a zakója zsebéből kapar elő egy cédulát, amire fel van jegyezve az új pb névsora. Ő ennél jóval kegyetlenebb volt. Kongresszusok előtt a régi pb-tagoktól kért eligazítást arról, hogy önmaguk mandátumát meghosszabbítanák-e, s hogy kit javasolnak a saját helyükre. A függőség olyan bonyolult rendszerét működtette, hogy ehhez képest a cédula humánus megoldás.

Ha ennyire aluliskolázott volt a garnitúra, tanácsadók nélkül miként működött?

Czinege Lajos éberen figyel (Fotó: MTI)

Úgy, hogy alkalmaztak képzett tanácsadókat. Ez leginkább a gazdaságpolitikában mutatható ki. Már Nyers Rezső olyan embereket gyűjt maga köré, akik 1958-ban még ?ellenséges elemként? szerepelnek a BM listáján. Sokan pozícióba kerülnek, míg másokhoz ? foltos múltjuk ellenére ? végig nem nyúlnak. Az Anyag- és Árhivatal háború előtti múltja okán kérdőjeles vezetőjét (Csikós Nagyot) sosem bántották. Voltak intézmények, ahol bárki élre kerülhetett. Az egyetlen minisztérium, ahol végig képzett emberek ültek, a pénzügy volt.

Az első felvonás (1945) örvendetes is lehetne. Átszakad a gát, olyan nemzedék tehetséges, szegény tagjai csinálhatnak karriert, akiknek különben erre nem lett volna esélyük.

A ?történelmi igazságtétel? torzul olyan politikává, ahol a származás újra kutyabőr lesz. Ezúttal a munkás-paraszt származás. Azzal a különbséggel, hogy az újak pályája ? szemben a hagyományos ?úri? pályaképpel ? korántsem szerves. Megkapják az esélyt, de nem kapnak időt rá, hogy képzett vezetők legyenek. Ebbe sokan belepusztulnak.

Valamiféle ? akármilyen ? vezető réteg mégis kellett, ha nem akartak a polpotizmus mocsarába süllyedni.

Még az egyes szakmák is különböztek. Az orvostársadalom például szintén átalakul, de sosem úgy, hogy orvosi posztra olyan ember kerüljön, aki nem orvos. És amikor kés alá kellett feküdni, Rákosi elvtársat sem érdekelte, hogy az illető ?polgári származású-e?. Babits Antal, aki valaha Vitéz Babits volt, így lett Rákosi védett embere. Az első titkár a kitelepítési listákat személyesen nézte át, nehogy Babits neve is fölkerüljön rájuk. De a professzor esete amúgy is sajátos, hiszen ?44-ben ő adott menedéket Gobbi Hildának, Majoréknak. A szomszédja meg Péter Gábor volt.

Úgy könnyű. A hatvanas évek elején még élőben adta a tévé a pártkongresszusokat. Amikor a kb-tagokat mutatták be, így szólt a felkonferálás: X. Y. elvtárs, kőműves, a számvizsgáló bizottság elnöke.

Kádár elvtárs vadászaton (Fotó: MTI)

Ha valaki tényleg kőműves volt valaha, az még elment, de amikor Aczél György ?építőmunkásként? jelent meg a
képernyőn, abban már volt valami mulatságos.

A könyvben nem esik róla szó, de a társadalmi közellenszenv célpontja a függetlenített pártmunkás.

A hatalomból való részesedés érzete törvényszerűen társul a félelemmel: kihullhatok a listáról. De a kiváltság egyik attribútuma, hogy mások sorsát is befolyásolhatom. Mondjuk a Bács-Kiskun vagy a Vas megyei tanácselnökök híresek voltak értelmiség- és művészetpártolásukról. Ez lendített a kecskeméti képzőművészek sorsán. Ám ha kineveztek föléjük egy új első titkárt, átrendeződhetett minden. Ezek már olyan zugai a kornak, amelyeket lehetetlen utólag felderíteni.

Miközben kialakultak megyei hitbizományok, ahol az első titkár valóságos alispán volt.

Ezeknek az embereknek olyan kiváltságaik voltak, amelyeket saját hatásköri listájukon tovább oszthattak. Az anekdoták világába tartozik, de azért tény: Aczélnak jegyzéke volt arról, melyik neves értelmiségi miféle nyavalyában szenved, s melyik orvos kezeli leghatékonyabban e bajokat. Biztonsággal fordulhattak hozzá, de ha nem tették, ő hívta fel a Kossuth-díjast, aki értelmiségpolitikai mutatványának szereplője volt, hogy az urológián várja X. professzor. Mindez ?lent?, a megyékben még inkább deformálódott. Így jött létre Komócsin ?Milu? birodalma Csongrádban. A Komócsin-klán káderdinasztia volt. A koalíciós időkben feltűnt öreg Komócsin két fia közül Zoltán futott be nagyobb karriert, aki ? ha nincs a betegsége ? akár meg is buktatta volna Kádárt, annyira bíztak benne a szovjetek. Ebből a mozgalmi tőkéből jutott Mihálynak is, aki a megyéjében korlátlan úr volt. Ott létezni, egyetemen tanítani, valamihez kezdeni közös vadászat, baráti támasz nélkül nehezen lehetett.

Igaz-e a történet, hogy Czinege Lajos vidéki baráti, ivótársi körének hatalmaskodásairól film készült, amelyet hosszú ideig nem lehetett bemutatni a tévében, s amikor mégis, a vetítés órájában az érintett falvakban áramkimaradás volt?

Papp János ezúttal trófeái társaságában (Fotó: 168 Óra)

Van valóságalapja. Veszprém megyében történt. Egy újságíró írta meg a tanítónő történetét, akit az első titkár üldöz, és épp a veszprémi tévéfesztiválon volt a bemutató. Ott ült a zsűri: a tévé munkásai és három helyi potentát, egy a párttól, kettő a tanácstól. Papp János azzal bízta meg őket: akadályozzák meg, hogy a film díjat kapjon. Formálisan föl is szólaltak ellene, ám a titkos szavazáson mindenki egyhangúlag voksolt. Az ünnepélyes eredményhirdetéskor Papp dühöngött. A fogadáson oda is fordult Szinetárhoz, aki a fesztivál televíziós patrónusa volt, s kifakadt: botrány, ilyen itt többé nem fordul elő, azt ő garantálja. Szinetár széttárta a karját: ?Papp elvtárs, nem probléma, jövőre Szolnokon tartjuk.? Amire Papp hevesen megragadta Szinetár kezét: ?Azért nem olyan súlyos, Szinetár elvtárs.?

A nyolcvanas évek közepére csökken a nómenklatúra tudásdeficitje, mi több, a nyelveket beszélő, képzett szakértelmiségiek előtt is megnyílik az út. De már a süllyedő hajóra kapaszkodnak fel.

1985 után nagy számban kerülnek a listákra olyanok, akik majd ?90 után játszanak szerepet. Főleg a közgazdászelit tagjai, pénzügyi szakemberek. Utóbb ők szervezik meg a magyar tőzsdei és bankvilágot. De a Kádár-rendszer elején szektás intézménynek számító KISZ KB utolsó titkárai, egyetemi főosztályainak akkori vezetői között szerepel például a jelenlegi miniszterelnök, a kancelláriaminiszter, a fejlesztési kormánybiztos. 1986 és ?89 között jár egyetemre az a kritikus szemléletű egyetemista mag, amely Kádár menesztését, a kádárizmus bomlását úgy éli meg, hogy ?eljött a mi időnk?. Nem így történt. 1989-re kiderült, Grósz korántsem rendszerváltó, inkább az ifjútörökök konzervatív lázadását mímeli, s még rosszabb is Kádárnál, mert energikus.

Milyen konkrét haszonnal járt a legfőbb kiváltság, ?a napi jelentés? olvasása, amelyhez a krém krémje jutott hozzá?

A napi jelentés tanulmányozása Kádár munkarendjében a fő pont volt. A reggeli kávéjánál már átböngészte.

Ez mire volt jó?

Egy régi történet. Amikor Donáth Ferenccel interjút készítettem, és véletlen folytán másnap (életemben másodszor) összefutottam Kádárral (benyitott az irodába, ahol ültünk), tett egy ?baráti? megjegyzést. ?Maga szeret az én volt barátaimmal beszélgetni, azok szívesen mesélnek régi dolgokról is.? Előző nap jártam Donáthnál, és Kádár már ismerte a beszélgetés tartalmát. Erre volt jó a napi jelentés.