A középosztály győzelme

S nem olvasni, mert - így tartja a lusta közfelfogás - a képek köré nyomtatott szöveg felhalmozott lelkendezés, rábeszélő dicséret, tehát fölösleges; azért vettük meg a füzetet, mert a látnivalóra már rá voltunk beszélve.

Ámbár nem ez az új kiadvány az egyetlen tiltakozó kivétel. Ez az új kiadvány képanyagában hiánytalan, jó a nyomása, és értelmes a tördelése, a szöveg pedig kismonográfia értékű. Írójának, Vadas Józsefnek úgy sikerült a harminchat oldal mínusz illusztrációk terjedelemben teljes pályarajzot adnia, hogy a markáns-pontos vonások elvezetnek a hazai, sőt a közép-európai iparművészet-oktatásig, az itthoni művészetpolitikákig, sőt politikákig.

Annak a Kovács Margitnak az apropóján, aki soha nem politizált, aki még csak a drámát, a diszharmóniát sem engedte be az életművébe. Ezzel vált a mindenkori magyar politikák-művészetpolitikák kedvezményezettjévé - legalább hároménak egymást követően. Vadas esszéje természetesen nem erről szól, Vadas esszéje valóságos, értő és értelmező vezető valószínűleg ahhoz a szentendrei Kovács Margit Múzeumhoz, amelynek a tárgyaiból az illusztrációkat válogatták, és amelynek a fotósai a kitűnő képeket készítették. Minthogy azonban a vezető vezet és értelmez, ki kell, hogy tessék belőle az a tartalmi-magatartásbeli lényeg, amely ezt az életművet a húszas évek végétől kilencszázhetvenhétig meghatározta.

Kovács Margit a középosztály művésze volt. Nemcsak akkor, amikor idézett vallomása szerint vendégként, látogatóba járt a parasztok közé, hogy aztán csipke főkötős madonnáit, kontyos kenyérszelőit és keszkenős éneklőit megmintázza-megkorongozza. Középosztályos, játékos-mesés, lekerekített érzelmekkel korongolt ő Salomét, festett vidor evangélistákat a harmincas években is; sem drámai feszültség, sem megrendült vallásosság nem zavarja meg figuráit ebben a látszólag pietikus korszakában sem. Aminthogy sem durva agitáció, sem durva valóság nem szűrődik be azokba a parasztzsánereibe, amelyeket az ötvenes évek első felében alkot.

Nem a halinába kötött Uz Bence-kötetek nívóján középosztályos, és semmi köze a Rákosi-Révai-korszak parasztidill-készítőihez. Egyénisége, mester-tudása, tartózkodása és életszeretete mindezektől messze-messze távol tartja. Ez a mesés-játékos tartózkodás azonban nem rí ki, sőt pártolásra talál mind akkor, amikor itt a művészetnek kereszténynek és nemzetinek, mind akkor, amikor szocialistának és népinek volt kötelező lennie. Csak természetes, hogy felkarolta aztán az a harmadik kor, amely nem írt elő már sem teológiát, sem ideológiát.

Felkarolta mindig, mindmáig hatalmas közönsége. Azért a szakmai minőségért és azért a zavartalan örömért, amelyet múzeuma és múzeumának vezetője pontosan bemutat.

Corvina, 36 oldal, 1480 forint