 Töredékes fénykor - Magyar Nemzet
Töredékes fénykor
A magyarországi gótika művészete 2008. augusztus 30. 00:00 P. Szabó Ern? Jutalomjáték Marosi Ernőnek? Ha a nehéz, szinte megoldhatatlan feladatot nézzük, nem bizonyosan. Mert azt aligha vitathatja bárki is, hogy a Corvina Kiadó Stílusok ? Korszakok című sorozata egyes köteteinek eddigi szerzői közül ő kapta a legnehezebb feladatot. Nevezetesen azt, hogy kevesebb mint százötven oldalon bemutassa a gótika magyarországi történetét, s ebben a terjedelemben már a teljes apparátus, a szószedet, a szakirodalmi válogatás, a helység- és névmutató, az oldal, illetve időrend szerinti képjegyzék is benne foglaltatik. No meg százhúsz, túlnyomórészt színes és egy-két kivételtől eltekintve jó minőségben és élvezhető nagyságban publikált fotográfia, reprodukció és néhány alaprajz is. A kiváló szakember azonban élvezi a kihívást, másként aligha foglalkozna a középkori Magyarország művészetével, építészetével, amelynek egyes korszakaiból szinte csak romok, töredékek maradtak ránk vagy éppen az elpusztult emlékekre vonatkozó ugyancsak töredékes írásos dokumentumok. Olykor még ennyi sem, úgyhogy a szakember sokszor legfeljebb analógiákra, külföldi példákra, az elődök megállapításaira vagy éppen azokat cáfolva saját józan eszére hagyatkozhat. Nincs ez másként a magyarországi gótikával, azzal a stíluskorszakkal sem, amely több mint háromszáz évet fog át, hiszen már a XII. század végén megjelent III. Béla esztergomi, illetve pilisi cisztercikolostor-építkezéseinél (ide kötődik a könyv talán egyetlen durva sajtóhibája a 34. oldalon, amely 1384-es kolostoralapításról beszél), s kései emlékei a XVI. századból származnak, de a népi építészetben, tárgyformálásban ?leszálló javakként? még a XVIII?XIX. században is jelen vannak a gótika stíluselemei. Majd négyszáz év emlékeit szisztematikusan sorra venni az említett terjedelemben még akkor is lehetetlen, ha sok-sok érték elpusztult. Ám ahogyan a tavalyi Zsigmond-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban vagy az idei, Mátyás király korszakát megidéző tárlatok sora ragyogó példákkal bizonyította, ha külföldi gyűjteményekben vagy éppen töredékesen fennmaradva is, de romjaiban is fantasztikus a magyarországi gótikus művészet emlékanyaga. Az Anjouk, Luxemburgi Zsigmond, Mátyás alatt fénykorát élte a középkori magyar társadalom, műveltség, művészet. Olyan mesterek művei jelentik a mérföldköveket, mint a Kolozsvári testvérek, Kolozsvári Tamás, Lőcsei Pál, a Stájerországból át-átránduló Johannes Aquila vagy M. S. mester, s mivel valószínűleg a mainál sokkal élénkebbek voltak a nemzetközi kapcsolatok, olyan európai rangú művészek hatása érvényesült közvetlenül vagy közvetve, mint Villard de Honnecourt, Peter Parler, Veit Stoss vagy éppen Albrecht Dürer. A jelenség legfontosabb karakterjegyeinek felvillantására, a hatások-kölcsönhatások érzékeltetésére, a művek létrejöttében döntő szerepet játszó társadalmi közeg ? a királyi udvar, a főpapok, szerzetesrendek, az ország bárói, a városok, vidéki, falusi közösségek ? megidézésére törekszik hát a szerző, miközben a legfontosabb emlékanyagban tallózik, csúcsműveket vagy egy-egy új fejlődési fázisra, az európai kapcsolatok alakulására példaként hozható alkotásokat bemutatva. Ahogyan korábbi könyvei is érzékeltetik, sokat tud a témáról, szinte mindent, amit lehet, mégis többnyire óvatosan fogalmaz: ha megszámolnánk a feltételes módba tett igéket, alighanem mindegyik oldalra jutna legalább egy. Máskor azonban ? például a szép pieták szepességi és erdélyi elterjedtségére utalva ? régi szakirodalmi feltételezéseket cáfol a királyi udvar művészetének mindent meghatározó voltával kapcsolatban. A kötet egyik legizgalmasabb részlete a csütörtökhelyi kápolna főoltárán lévő, Mária halálát ábrázoló táblaképhez kötődik. Az 1450 körüli mű restaurálása után ugyanis ?a lágy stílus idealizált festői világával szemben a XV. század közepén utat törő realizmus hallatlan finomságú, európai kvalitású emlékét tárta föl? ? írja Marosi Ernő, utalva a Nürnberg, a dunai iskola, a svábföldi Ulmban letelepedett Hans Multscher közvetítésével nyugatról érkező új művészet gyors hazai megjelenésére. Az új stílus fő műve, a kassai Szent Erzsébet-templom főoltára már Veit Stoss krakkói Mária-oltárát megelőzően megszületett, és sok-sok ragyogó szárnyas oltár követte, egészen a Pál mester és műhelye által 1508?1517 között a lőcsei Szent Jakab-templomba készített főoltárig. Mindez az akkori kortárs művészet igazi sikertörténete lehetne, ha nem figyelmeztetne arra a szerző, hogy akkoriban a mai értelemben vett képzőművészet fogalma valójában nem létezett, hiszen minden mű alkalmazott művészetként jött létre. És éppen a gótika utolsó korszakára jellemző képgazdagság, képkultusz váltotta ki azt az ellenhatást, amely az ellenreformáció során az istentisztelet és a kép elválasztásához vezetett. A gótikának ? olvashatjuk az utolsó mondatban ? ?nem elsősorban a középkori magyar állam összeomlása és részekre szakadása, hanem a középkori vallásosságnak benne érlelődő válsága vetett véget?. (Marosi Ernő: A gótika Magyarországon. Corvina Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 3990 forint) 2008-09-09 12:40:10
|
 |
|
