Hatvan év, magyar és magyar származású műgyűjtők, hazai alkotásokból álló műgyűjtemények és egy esztéta: ezek jelentik az Enciklopédia Kiadónál nemrégiben napvilágot látott, Magyar műgyűjtemények 1945?2005 című könyv alapját.
Miközben ma Magyarországon a műgyűjtés virágkorát éli, a gyűjtés összetett mozgatórugóiról vajmi keveset tudunk. Ébli Gábor, a könyv szerzője ezeket a műgyűjtemények mögött meghúzódó jelenségeket kívánta az elmúlt hatvan évből válogatott neves műgyűjtői pályaképek bemutatásával feltárni. A könyvbe csupán a modern és kortárs magyar művekből álló gyűjtemények kerültek bele ? azon belül is leginkább a festményekre szakosodott kollekciók. A gyűjtői életművekbe hol interjúk, hol folyamatos leírások által nyerhet bepillantást az olvasó, illetve a kötet végén a portrékat egy kitűnő bibliográfia egészíti ki, amely az elmúlt hatvan év magángyűjteményi kiállításait és kiadványait veszi számba.
Magyarországon az elmúlt hatvan évben ? az alapvető társadalmi változások ellenére is ? a műgyűjtés gyakorlatilag folyamatosnak mondható. ?A gyűjtők egymástól tanulták a műgyűjtői mintákat, a gyűjtés egy elnyomott, torzult civil társadalom nagyon szépen megőrzött kulturális folyamata? ? foglalta össze lapunknak Ébli Gábor. Folyamatos a gyűjtésben a művészeti és a gazdasági szempont együttélése is, noha a nyolcvanas évek közepétől ez utóbbi ? részben a fiatal üzletembereknek köszönhetően ? erősebbnek mondható. ?Igen, a műgyűjtés számítóbb lett ? mondta Ébli Gábor ?, a művészeti szcéna is inkább ma már galériás- és vevőorientált, árufelfogású világot jelent. Ugyanakkor hamis az a kép, hogy a szocializmus alatt ne lett volna a gyűjtésnek befektetési jellege, ne lett volna műtárgypiac. Az értelmiségi műgyűjtés (Rácz István, Kolozsváry Ernő, Dévényi Iván) az, amely ma hanyatlani látszik.?
Ma Magyarországon a műgyűjtés a múzeumi értékként számon tartott alkotók milliós festményei körül forog ? írja könyvében Ébli. Tehát a hazai műgyűjtés alapvetően konzervatívnak tekinthető. ?Ezt a konzervatív jelleget mutatja a festmények túlsúlya, s a grafika, a plasztika, az új műfajok alacsony elfogadottsága. A helyzet azonban valamelyest javulni látszik ? főleg a festmények drágulása miatt. Ez viszont egy jó példa arra, hogy a műgyűjtésben esztétikai elmozdulást manapság valójában anyagi okok idéznek elő? ? tette hozzá Ébli Gábor.
A műgyűjtés alapvető kérdése a nyilvánosság: megmutatni vagy inkább elrejteni a birtokunkban lévő műkincseket. A gyűjtők közül manapság egyre többen vállalják a szereplést ? ezt jól példázza ennek a könyvnek a megszületése is, illetve az a tény, hogy a gyűjtők lassan-lassan kezdik gyűjteményüket múzeumokban állandó tárlatok keretében a nyilvánosság elé tárni (példa rá 2003 óta Vass László kollekciója a veszprémi Modern Képtárban, vagy az idén ősztől Antal Péter gyűjteménye Debrecenben és Pécsett).
Nők szinte alig vesznek részt a gyűjtésben. Házastársak között is inkább a férjé a meghatározó szerep. A kötetben bemutatott több mint száz gyűjtő között csupán tíz-egynéhány nő szerepel.
Ízlés tekintetében a gyűjtők elég óvatosak, inkább a már kialakult kánont követik. Ébli Gábor megállapítása szerint ?igazi, autonóm gyűjtő nagyon kevés van, a többség inkább műtárgytulajdonos?. Ugyanakkor Ébli örömtelinek nevezte a fiatalok előretörését. ?Ezt a harmincas üzletember-generációt sok kritika éri, hogy csupán befektetési jelleggel gyűjt, de ez néha csak előítélet, másrészt akkor is öröm, hogy a fiatal kortárs művészeket végre saját generációjuk gyűjti, továbbá a születő gyerekek ezekben a családokban egy új vizuális kultúrával nőnek fel? ? állapította meg a könyv szerzője.
A kötetben két fejezet is foglalkozik a vállalatok szerepével. ?Sajnos ma még Magyarországon elenyésző a cégek súlya a művészeti piacon, holott különösen fontos lenne, hogy kapcsolataikkal, tőkeerejükkel beszálljanak a műgyűjtésbe. A gyűjtésben a Raiffeisen és az MKB Bank, míg mecenatúrában a Strabag, az Ericsson és újabban a Volksbank mondható aktívnak? ? jegyezte meg Ébli Gábor.
?Ma Magyarországon a műgyűjtésben a legnagyobb hiány a nemzetközi gyűjtés. Csupán most kezd megjelenni az igény, hogy az eddig tisztán magyar művészeti gyűjteményekbe külföldi kortárs anyagot is vásároljanak? ? mondja a szerző. Ma a műgyűjtés igazi kihívása: merésznek lenni és ?összeegyeztetni a múzeumi minőséget a művészettörténeti kánon fegyelmét kikezdő egyéni ízléssel?, beemelni az eddig kevésbé ismert életműveket a műkereskedelem körforgásába. A legfontosabb, hogy egy műgyűjtemény akkor jelent igazán komoly értéket, ha a művek öszszessége többet mond, mint azok külön-külön.