A francia nyelv lexikona.

?A francia nyelv fejlődése nem állt meg és nem is fog megállni soha?

Victor Hugo sorai fejezik ki legjobban a Corvina Kiadó gondozásában megjelent új lexikon törekvéseit. A második, bővített kiadás betűrendben, 900 szócikkben tárgyalja a grammatika alapfogalmait, a nyelv fejlődéstörténetét, a nyelvhasználat minden szabályát és szabálytalanságát. A szerzők: Bárdosi Vilmos egyetemi tanár és Karakai Imre tanár, fordító egyaránt ajánlják ezt a művet középiskolásoknak, egyetemistáknak, és mindenkinek, aki a francia nyelvet tanulja és tanítja.

A nyelvtani tudnivalókat számos ismeretanyag gazdagítja.  A lexikon megrajzolja a nyelv fejlődésvonalát, bemutatja a leghíresebb szótárkészítőket, a legismertebb lexikonok szerzőit. Foglalkozik a nyelvészet mai legizgalmasabb kihívásaival, az internet térhódításával. Külön térképekkel illusztrálva felsorol minden országot a világon, ahol a francia nyelv honos volt, utalva a különböző országokban beszélt változatokra.

A mű a nyelvtani ismereteket történelmi keretbe helyezi.  Hódító Vilmos uralmát követően egészen a XV. századig Angliában a francia nyelv volt az udvar, a nemesség, a vallás és az irodalom nyelve. Oroszlánszívű Richárd franciául beszélt és írta verseit, sőt III. Edward, a máig érvényes Térdszalagrend alapítója is franciául fogalmazta legendás mondatát. /huncut, aki rosszra gondol!/  Viszont a reneszánsz kor első jelentős francia nyelvtanírója angol volt. A humanista John Palsgrave 1530-ban adta ki művét, melyet VIII. Henrik lányának, Máriának írt, azzal az ajánlással, hogy a francia olyan világos szerkezetekkel bíró nyelv, amely méltán versenyezhet a latinnal.

A szótárkészítés a régmúltban is nehéz feladatok elé állította a tudósokat. 1625 táján vetette fel Richelieu bíboros, hogy a francia nyelv és irodalom fejlődését elősegítő akadémiát kell alapítani. 1635-ben hivatalosan is megalakult a Francia Akadémia azzal a célkitűzéssel, hogy rögzítsék a kor nyelvi ideáljait. A megvalósítás elé azonban számtalan akadály tornyosult, ennek részben anyagi, másrészt szakmai okai voltak.  /Az ?A? betű összeállítása  például azért húzódott kilenc hónapig, mert a szerkesztők hetekig nem tudtak megállapodni abban, hogy  az ?A? betű egyszerű magánhangzó-e vagy hímnemű főnév./ 

A kész mű csak 1694-re készült el, s nem aratott osztatlan sikert. Ezért később az Akadémia arra kényszerült, hogy a nemes emberek számára készült előkelő szótára mellé egy másik, a művészetek, a mesterségek és a tudományok - egyébként alacsonyabbrendűnek tartott - szókészletét bemutató szótárt is készítessen!

 Csak a XIX.-XX, században megjelenő nagy szótárak, a Larousse, a Robert, szorították háttérbe a nyelvi fejlődéssel már kevésbé lépést tartó akadémiai szótárt.

A francia helyesírás is a történelmi fejlődés és számtalan külső beavatkozás sokszor elég logikátlan eredménye. Alakulására döntő hatást a könyvnyomtatás fejtett ki, ekkor nyílt volna kellő alkalom a helyesírási reform bevezetésére, amelyet hagyománytiszteletből elmulasztottak. A nyelvi hagyományokra napjainkban erőteljesen hat az informatika térhódítása, nem csak a helyesírást, a nyelvhasználatot is átformálja. Igen jelentős az angol szóhasználat térnyerése. Az internet elterjedésével sok új szó, kifejezés keletkezett, illetve nyert új értelmet. A mobiltelefonokkal hódít az SMS stílus, melyek legismertebb rövidítései beszüremkedtek a nyelvi alkalmazásokba.

A lexikon emellett számtalan gyakorlati példával is szolgál. Felsorolásra kerülnek a levelezés, a társas érintkezés, az étkezések előírásai, a fordítások anomáliái. Külön címszó foglalkozik a magyar nyelvet ért francia hatásokkal, az egyes írók stílusában jelentkező szerkezeti megoldásokban.

A hazai írók közül Kosztolányi többször írt a szótárak jelentőségéről. A francia nyelv szépségeiről is ihletett szavakkal szólt: ?Aki tudja a francia nyelvtant, nemcsak okosabb lesz általa, hanem becsületesebb is, Ez a nyelv mind értelmi, mind erkölcsi tekintetben tisztit. Nem enged hazudni?. Ami barbár, lapos, szellemtelen az ? amint ők mondják ?nincs franciául. Náluk a nyelvtan, a stilisztika és erkölcstan egy? /Pesti Hírlap, 1930. május 18./

A kötetet tárgy-, szó és névmutató és térképmelléklet zárja.