Soproni András munkája a Corvina Kiadónál jelent meg az Angol-magyar kulturális szótárral megindított sorozat folytatásaként. Hihetetlenül nehéz egy ilyen könyvet összeállítani: a szerzőnek az orosz nyelv tökéletes ismeretén kívül tisztában kellett lennie az orosz mondásokkal, szólásokkal, a friss viccekkel, a szlenggel, de még a legutóbbi évek erőteljes változásaival is, amelyek új szavakat hoztak a társadalmi-gazdasági életbe, és régieket is az egyházi nevek, szertartások és kifejezések felelevenítésével. Ráadásul az orosz kultúra értékrendje egy évszázad óta nem változott annyit, mint az utolsó évtizedekben: el kell búcsúznunk egy ránk oktrojált (az orosz kifejezés szerint Nagy Katalin ráerőltette a parasztokra a krumplit) politikai-tudományos-elméleti eszmehalmaztól. Mindezt azonban úgy kell megtennünk, hogy mégis megmaradjanak fontos tények, személyek, művek ? még ha részben módosulva-árnyalva is. Ilyet csak egy olyan szerzőgarnitúra tudott megvalósítani, mint maga Soproni, a kiváló fordító, a két hozzáértő szerkesztő: Kulcsár István és Voronkina Tatyjana, valamint az a sok ismerős, aki segített egy-egy szó, hangsúly értelmezésében, a cirill betűs szavak kiszedésében és korrigálásában, a szócikkek és a rendkívül fontos utalási rendszer kialakításában.

Ezt a kötetet csak lóugrásban lehet olvasni. Más szótáraknál megnézzük a kívánt szót, itt viszont nincsen olyan szócikk, amely ne küldene tovább, amiről ne jutna eszünkbe még egy fél tucat név és esemény, amelyeket meg kell keresnünk (vajon benne van-e ez is, meg az is, hogyan szemlélik napjainkban a begyepesedett életrajzokat, kiről mi a mostani vélemény stb.) Aztán lehet, hogy egy félóra múlva visszajutunk az eredeti szócikkhez?

Sajnos, időbe telik, amíg az orosz kultúra területén járatos szakember megtanulja, hogyan kell a kevésbé fontos neveket és kifejezéseket megtalálni, mert a szócikkeket kombinálni kell az Indexnek a szokásostól eltérő használatával. És bizony, eleinte a cirill betűs szavak és utalások sem vonzóak azok számára, akik tanultak ugyan oroszul, de teljesen kijöttek a gyakorlatból. Ám egyáltalán nem baj, ha ?visszatanulják? a betűket és az orosz ábécét. Oroszországot nem lehet úgy elintézni, ahogy a rendszerváltáskor tettük balgán az orosz piaccal ? mindig a közelünkben lesz, világhatalom lesz. Túl kell jutnunk a kétségkívül keserves emlékeken, ahogy a franciák és németek is képesek együttműködni három véres háború után.

Érdekes olvasmány volt a két fontos, de véreskezű és bizonyos fokig Sztálin módszereit előlegező uralkodó, IV. Iván és Nagy Péter szócikke. Mindketten óriási vitákat váltanak ki mindmáig. Ivan Groznij melléknevének magyar fordításáról is volt idehaza polémia: sokan a pontatlan ?rettenetes? vagy a mesterkélt ?rettegett? mellett kardoskodnak ? némi politikai árnyalattal. Soproni szócikkében felbukkan a mindenképp pontosabb ?félelmetes? szó ? más kérdés, hogy áttérnek-e erre valaha is. Végül vannak, akik a diktátor iránti gyűlöletüket úgy vélik kifejezni, hogy Sztálin helyett Sztalint írnak?

Azt hiszem, a könyv megteremtésekor az összeállítók egyik fő gondja ?a határ meghúzása? lehetett. (Bekerüljön-e X. vagy Y., megérdemel-e önálló szócikket, vagy egyáltalán az Indexben történő említést. Néha túlzások születtek: azért Putyin egy rövid utalásnál többet érdemelt volna, Gribojedov mérföldkő az orosz irodalomban (ráadásul rémes perzsiai halálának részletesebb leírása is ért volna annyit, mint néhány elavuló vicc), Fagyejev tragikus életének leírása megmutathatta volna, hogyan csúszott vissza egy tehetséges író a középszerbe, majd menekült öngyilkosságba Az ifjú gárda kényszerű átírása, illetve valóságos történetének megismerése után. Talán érdemes lett volna a nálunk tanított és túlismert írókat (például Azsajev, Babajevszkij, Panfjorov, a grafománná vált Fegyin stb.) egy pejoratív mondatban felsorolni és így helyretenni. Szűkmarkúan bánt a szerző a sportolókkal: bár a sakkvilágbajnokokat ? nagyon helyesen ? felsorolja (itt ugyan az ellentmondásos Botvinnik önálló címszót is kaphatott volna), teljesen elhagyja a jégkorong, különböző labdajátékok, atlétika, úszás, torna és ? egy páros kivételével ? a műkorcsolyázás terén világhírűvé vált oroszokat. Náluk a határ akár két-három olimpiai győzelem vagy világrekord is lehetett volna.

Ezek azonban csak apró szösszenetek, és a legkevésbé sem csökkentik az úttörő és hiánypótló könyv érdemeit. Ott kell állnia a polcokon.

Szerző: Bakcsi György