Nehéz dolga van annak, akit a 20-as, 30-as évek polgári lakásbelsői érdekelnek, hiszen a lakások többségét átalakították, a bútorok lomtalanításon végezték. Kidobott ajtók látványa adta meg a végső lökést Somlai Tibornak, hogy megírja Tér és idő, Lakásbelsők a két világháború között című könyvét. A szülők, nagyszülők bútorai közül az örökösök általában csak az igazán régieket tartják meg, a két világháború közötti darabok azonban nem tartoztak ebbe a kategóriába az elmúlt évtizedekben, így alig maradt belőlük valami.
 
Ráadásul a néhány megmaradt villa sincs a városvédők látóterében, így lassan csak múzeumokban, régi fotókon marad nyoma annak, hogyan élt az értelmiségi középosztály a húszas, harmincas években. Ez a tény, egész pontosan néhány, a szemétben landolt korabeli ajtó és falburkolat látványa késztette arra Somlai Tibor formatervezőt, hogy vaskos kötetben emlékezzen meg ezekről a modernista bútorokkal berendezett otthonokról.

Amelyekből persze eleve nem volt sok, azok is többnyire Budapesten épültek. Vidéken a Balaton környékén, egy-két nagyvárosban voltak modernista lakások - mondja a szerző. Akkoriban egy fiatal, értelmiségi házaspár megengedhette magának, hogy kibéreljen egy két-három szoba-hallos lakást, amelyet úgy két-háromévnyi átlagfizetésnek megfelelő összegért (5000 pengőért) egyedi bútorokkal rendeztek be. Ezeket gyakran neves építészek tervezték, mint Kozma Lajos vagy Kaesz Gyula. A szépen furnérozott, lakkcsiszolt darabok minőségi anyagokból készültek, igazi mesterek műhelyeiben. Nemcsak ezért voltak különlegesek, hanem azért is, mert a kornak megfelelő, szinte már szigorúan egyszerű külsők ötletes, praktikus, különleges belsőket takartak: a különböző irányokba nyíló ajtók mögött bárszekrény, toalett asztalka, íróasztal rejtőzött.

Az egyébként meglehetősen színes lakásokban volt egy férfi- és egy női szoba, a férj és a feleség külön "birodalma". Ezek minden esetben vendégfogadásra is alkalmasak voltak, hiszen nemcsak szórakozóhelyekre jártak a baráti társaságok esténként, hanem egymáshoz. Ezért mindenhol sok,
könnyen mozdítható szék, fotel állt (olyan lakásbelső is látható a könyv fotóinak egyikén, ahol az egyforma székek egymás mellé téve sarokülőt alkotnak az étkezőasztal körül), az ágyak pedig nappal kanapéként szolgáltak. A fürdőszobák kicsik voltak, és a konyha kialakítására sem fordítottak sok energiát - ott általában úgyis csak a személyzet fordult meg, a házimunkát ugyanis nem a ház asszonya végezte. Amikor két-három év elteltével megszületett az első gyerek, a pár nagyobb lakást bérelt, amelyben már jutott hely a gyerekszobának is.

- Ez volt az igazi polgári élet, bár ezt félve mondom, mert ma ennek a szónak egészen más jelentést tulajdonítanak. De bárki megérti, milyen is volt ez az életforma, látva a könyv hétszáz archív felvételét. Talán az a fotó a legbeszédesebb, amelyiken egy villa erkélyén egy tizenéves kisfiú otthon, a családja körében is ingben, zakóban olvasgat - mondja Somlai.

A szerző az elmúlt években számos helyen kutatott archív felvételek után, és a gyakran ismeretlen helyen készült fotók közül többet sikerült azonosítania például a régi Tér és Forma című folyóirat segítségével. (A könyv olvasóitól pedig azt kéri, ha bármit felismernek, jelentkezzenek, hogy az esetleges újabb kiadást pontosíthassák.) Több, még létező házban járt is, de csak ritkán volt olyan szerencséje, mint az egyik villában, ahol egy eredeti, Kozma-féle, mettlachiból készült radiátorburkolatot talált. A bútorok többnyire szétszóródtak, a házakat átépítették. Így ma már egyre inkább csak a régiségkereskedésekben bukkan fel egy-egy bútor a harmincas évekből. Csillagászati áron.

Forrás: nol.hu