Január 23-án ? egy nappal Mátyás trónra lépése 451. évfordulója előtt ? a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében mutatták be E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában című albumát. A reneszánsz év arra mindenképpen jó volt, hogy újra ráirányította a figyelmet a középkor egyik nagy uralkodójára, korára, és ez sok rendezvény, kiadvány esetében nem csak a felszínt érintette. A Corvina Kiadó Mindennapi történelem sorozatának legújabb darabjában a szerző olvasmányos, lebilincselő stílusban visz egészen közel e történelmi korhoz.

Gótikus terembe hívás

A tavalyi reneszánsz év egyik utolsó, ámde annál értékesebb hozománya E. Kovács Péter történésznek, a Római Magyar Akadémia igazgatójának kötete. Ha csak a kitűnő kiállításokra, rendezvényekre, kiadványokra gondolunk, már nem volt hiábavaló a programsorozat, s vélhetően nem kézzelfogható, szellemi hatása is valamennyire maradandó lesz.
A stílusos környezetben, a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeumban ? ahol biztosan kitűnő projekteket lehetett Mátyás idejében (1458?1490) is tartani, de az akusztikája siralmas ? zajló könyvbemutató egyáltalán nem a megszokott sémát követte, már-már kulturális attrakcióvá vált. Egri Márta színművész részleteket olvasott fel a kötetből, és nem éppen a legszárazabbakat, ha van benne ilyen egyáltalán; például a sororok (soror, ~cu(r)ua, nem kell lefordítani) város széli hányattatásai, jogi és egyéb háttere vagy Galeotto Marzio gasztronómiai leírása alatt ejnyebejnyézhettünk/csoroghatott a nyálunk.

Lator László neve a meghívóban kakukktojásnak tűnt, s az irodalmár valóban csak érintőlegesen beszélt a történelemről: most is a nyelv felől közelített E. Kovács kötetéhez, konkrétan Anyádvalaga (Anyadvaloga alias Weneche) zalai faluról és a kötet más nyelvi csemegéiről mesélt. Külön kiemelte a szerző ?léhaságát?, azt az ironikus, olykor cinikus hangvételt, ami a témát alulnézetből, hátulról megmutatva, némi kajánsággal hozza közelebb a ma emberéhez. Kúnos László, a Corvina igazgatója az érdekes és sikamlós témák után felkonferálta (volna) a meghívottak történész tagját, aki majd komolyabban nyúl a kötethez. Tévedett, Pálosfalvi Tamás szintén nem tudományoskodó, a kötet erényeit-hibáit patikamérlegre tevő előadással készült, inkább a korabeli források kritikájára fektette a hangsúlyt. A forráskritikának ebben a korban óriási a szerepe, hiszen lehet, hogy a helyi érdekű Győzikék ország-, útleírásai maradtak fenn az utókorra.
A szerző elmondta, hogy időnként minden történésznek kell ilyen ismeretterjesztő művet írnia a szakmának szánt száraz, tudományos munkák mellett. Beszélt arról, hogy a történelemtankönyveinkben még mindig mennyi a hiba, a pontatlanság. Egyet fel is vetett: hamarosan tanulmány jelenik meg arról, hogy Dugovics Titusz nem is élt, bár valóban szép a története. E. Kovács Péter most sem tudott kibújni a bőréből, megjegyezte, milyen előnyei lehetnek annak, ha egy terítéken lévő történelmi tárgyú kötet bemutatójára nem három szaktörténészt, hanem egy színészt, egy irodalmárt és egy olyan történészt hív meg, aki nála fogja írni a doktoriját. Így a meghívottak egész biztosan nem fogják lehúzni a kötetet!
Le style, c?est l?homme, a stílus maga az ember ? mondta Buffon akadémiai székfoglalójában (E. Kovács talán hozzábiggyesztené: nem a kapus).
  
Hétköznapi élet Mátyás király korában

E. Kovács Péter úgy kezdi a könyvet, ahogy a bemutatót befejezte, az Ad lectores! címzett bevezetőben önironikusan megállapítja: ?a történészek képesek látványosan indokolni a nyilvánvaló dolgok ellenkezőjét is?. Ez a könnyed, fricskázó, kitűnő stílus uralkodik az egész művön, a szerző a laikusoknak is érthetően, ám emellett nem gügyögve, szakszerűen vezet be a Mátyás (és elődei, utódai; Luxemburgi Zsigmond, Habsburgok: I. Albert és V. László, Jagellók: I., II. Ulászló, valamint II. Lajos) korabeli mindennapokba. Néhány példa erre: bölcs Fülig Jimmy-idézet a királyokról, ?úgy látszik, Mátyás nagy kedvvel pofozta a főpapokat?; ?olyan (király)nő csak a képzeletben létezik, amilyet ő elképzelt és leírt? (Diodeme Caraffa Beatrix-leírásáról), ?a bor már abban az időben is roppant erőssé tette az embereket? és még számtalan humoros, frivol kiszólás.
Sajnos a történelem viharai miatt például az olaszországihoz képest nálunk sokkal kevesebb forrás került elő, ráadásul itthon is főként a társadalom felső rétegéről maradtak írásos emlékek. Így bizonyos területeken ő is a sötétben tapogatózik (nem sikerült kideríteni például a több forrásban is említett ?sárga mártás? összetételét, elkészítési módját ? noha nem ezen állt vagy bukott az ország sorsa). Könyvében nem a mítoszrombolást tűzte ki célul, de kénytelen megállapítani, hogy három tenger soha nem mosta az ország partjait, Magyarország (mintegy 3 millióan lakták a XV. század végén) soha nem volt nagyhatalom, Mátyás idejében sem. Ezt az állami bevételek összehasonlításával be is mutatja: a kiemelkedően jó években 900 ezer aranyforint lehetett a királyság bevétele, s csak a fekete sereg fenntartása a korabeli zsoldok alapján mintegy 480 ezer forintot emésztett föl. Az olvasmányos stílus azért nem gátja a tényanyagnak, a napszámtól, zsoldtól, földbértől egy marha áráig, vagy éppen a királyi ajándékoktól a lakomák összetételéig sok hasznos, fontos információt és megannyi érdekes apróságot megtudhatunk. És a személyes hardverében felgyülemlett tudásmennyiségből könyvbe rostált morzsáiból is jót csemegézhetünk. Kubinyi András történész emléke előtt pedig úgy is tiszteleg, hogy az ő családján mutatja be a generációk átlagos élettartamát. Érdekes egy titkosírásfajta bemutatása is külön e kötet olvasói számára.
Nagyon ritkán kerül szóba történelmi munkákban az állam- és hadtörténet mellett nemcsak a fent említett középkori bordélyok (bor[r]del, lupanar) léte, a kocsmai élet, az utazás viszontagságai (Kocs, kocsi!), hanem például a peres ügyeket eldöntő határbejárás, ahol műholdas felvétel híján egy-egy dénárral vagy nyaklevessel emlékeztették a kirendelt tótumfaktumok az ott megjelent ifjoncot arra, hol is egy birtok határa, akinek ez olyan maradandó nyomokat hagyott az memóriájában (talán még sokáig csengett is a füle a pofozástól vagy a dénár hangjától), hogy még az unokái is emlékeztek a határt jelző forrásra, redves tölgyre, útelágazásra. Nem kevésbé humoros és érdekes, amit a ?nem létező? protekcióról vagy az egyik pécsi püspök, Ernuszt Zsigmond nem sikkasztásáról, hanem könyvelési hibájáról ír (csak egy számot tévedett, de az elsőt, és épp tízezres nagyságrendű tételről volt szó).
Megelevenednek jól és kevésbé ismert alakok, Bonfini, Bakócz Tamás, Tar Lőrinc (nem alapos ismerete miatt annak idején a már szintén eltávozott Barta Gábor tanár úr majdnem pokoljárásra küldött engem is az egyik szigorlaton), Ozorai Pippo, Vitéz János, Estei Hippolit, Corvin János stb. és a mindennapok névtelen hősei. Témakörök szerint halad, az egyes fejezetek: A korabeli Magyarország; Születés, házasság, gyerek; Tanulás és művelődés; Ünnepek és hétköznapok; Eszem-iszom, dínomdánom; Unalom ellen; Otthon, édes otthon; Magánbűnök ? közerkölcsök; Ellenség a láthatáron; Betegség és halál.
Kifogyhatatlan mesélőkedv, szép kiállítás, gazdag, színes (műnyomó papíron) illusztrációs anyag (Vajda László válogatását dicséri a mintegy 250 kép) a majolikatáltól a koponyalékelés bemutatásáig, igényes tipográfia jellemzi. Például a borítón egy részlet látható a szintén a reneszánsz év kapcsán újra megjelent Mátyás-Gradualéból. A Függelékben bibliográfia mellett rövid időrendi áttekintést kapunk, a határon túli egykori magyar helységek mai elnevezése is szerepel, és tárgymutató segít az eligazodásban, olyan fontos tételekkel, mint pálinka, lányrablás, szexuális eltévelyedés, árnyékszék, méregkeverő? És mivel borokról is sűrűn szó esett: kitűnő a könyv ár-érték aránya! Ha valahogy meg lehet kedveltetni a történelmet az emberiséggel, hát ilyen könyvekkel és történetekkel kellene megpróbálni.

Forrás: papiruszportal.hu/leho