Nem unatkozott a Mátyás-kor embere

Izgalmas kötettel gyarapodott a Corvina Kiadó Mindennapi történelem sorozata. E. Kovács Péter, a Római Magyar Akadémia igazgatója olvasmányos stílusban foglalta össze a 15. századi emberek hétköznapjait.


"A magyarok a világ legrosszabb fajtája"

A bevezetőben a szerző azonnal figyelmezteti az olvasót, hogy a korábbiaknál sokkal tágabban értelmezte Mátyás király uralkodását, hiszen a mindennapi életre vonatkozó információkat nem lehet csak az 1458?1490 közötti korszakra leszűkíteni, mivel a középkori Magyar Királyság ránk maradt forrásai ezt nem teszik lehetővé. Így E. Kovács számos más, 15. századi, 16. század eleji példával támasztja alá mondanivalóját. A kutatási nehézségek ellenére nem gondolja, hogy a magyarországi lakosok hétköznapi élete színtelenebb lett volna, mint Nyugat-Európában, hiszen a Kárpát-medencében is hasonlóan éltek az emberek. A szerző még egy fontos makrogazdasági mutatóra hívja fel a figyelmet: Mátyás uralkodása alatt az állami adót átlagban 660%-kal emelték meg. Az utókor mégis egységesen az igazságos királyról beszél, igaz nem ismerjük a brutális terheket kifizető jobbágyok véleményét, gondolatait.

A tartalomjegyzékbe betekintve azonnal kiderül, hogy izgalmas témákról olvashatunk. A Függeléket leszámítva a szerző összesen tíz fejezetre osztotta fel a hétköznapi élet kérdésköreit. A címeket, alcímeket remekül sikerült kiválasztani: az olvasót azonnal furdalni kezdi a kíváncsiság, hogy vajon miről lehet szó. E. Kovács szereti bevetni a közvélemény számára már jól ismert filmcímeket, legyen szó akár a Magánbűnök ? közerkölcsök-ről, vagy a Mit csinált felséged háromtól ötig?-ről. A szerző művelődéstörténeti csemegékkel is bőven ellátja az érdeklődőket, elég csak a Fékom húgodat, A tábori nagytrakta. Kaviár és lencse vagy a Vénusz vonzásában című alfejezetekre gondolnunk, és ez a ?laza? stílus pedig azokat is meg tudja szólítani, akik talán eddig még egyáltalán nem foglalkoztak a történelemmel. Külön említést érdemel a könyv ízléses kivitelezése, a szöveggel és a szakszerűen válogatott képanyag segítségével valóban fel tudjuk idézni a 15. század pillanatait.

A mindennapi élet színtereinek alapvető keretét a korabeli Magyarország jelentette, ezért E. Kovács röviden bemutatja az ország helyzetét, természetföldrajzát. A források egyöntetűen megállapítják, hogy a Magyar Királyság gazdag volt az ásványkincsekben. A földi javakba természetesen a magyar bor is beletartozott, a 15. századi Magyarországon már jó nedűket termeltek. A lakosság pontos számának meghatározása komoly nehézségekbe ütközik, mivel a kútfők adatai ebben a kérdésben (is) rendkívül hiányosak, olyannyira, hogy a szerző a demográfiai viszonyok bemutatását reménytelen vállalkozásnak tartja. Izgalmas kérdés annak boncolgatása, hogy a külföldiek milyen szemmel tekintettek a magyarokra: a kép igen vegyes. Például Francesco Massaro summázata szerint ?a magyarok általában a világ legrosszabb fajtája?.

A család a középkori magyar társadalom alapját jelentette, sajnos a vizsgálatok arra döbbenetes tényre hívták fel a figyelmet, hogy egy generáción belül a megszületett fiúk fele fiatalon meghalt. A Születés, házasság, gyerek fejezetben E. Kovács Péter igen árnyaltan mutatja be az ezekkel kapcsolatos tudnivalókat. Az emberek életkora a 15. században 45-50 év lehetett, a generációk sokkal hamarabb váltották egymást. A családtagok ?nyilvántartották? őseiket, ez a törekvés a Kubinyi családnál is tetten érhető. A família első 1288-ból való, a Deménfalvi ágnak pedig Kubinyi András professzor 2007-ben bekövetkezett halálával szakadt magva. Úgy tűnik, hogy a középkori források a gyermeknemzés terén meglehetősen szemérmesek, így a kutató kénytelen más módszerekhez nyúlni.

Így megtudhatjuk, hogy a hozzufazou ragadványnévvel ellátott férfiú minden bizonnyal büszke lehetett teljesítményre, míg vele ellentétben a lagfazou-ként nevezett Lászlónak valószínűleg nem sok kalandban lehetett része (bár ki tudja?). A névadásnak Magyarországon is volt hagyománya, sokan a földesúr vagy felesége keresztnevét választották, mások a település védőszentjének a neve mellett döntöttek. Arra is van példa, hogy a csecsemő az éppen aktuális király nevét kapta. A frigyek megkötésében általában politikai okok domináltak, az uralkodó gyakran nem is udvarolhatott leendő feleségének.

A tanulás és művelődés feltérképezése is komoly kihívást rejt magában. A középkorban a magyar egyetemalapítási kísérletek valahogy nem vezettek eredményre, a helyzet Mátyásnál sem változott, az általa létrehozott Academia Istropolitana nem sokáig működött. Akik nem tudtak egyetemre járni, azok a káptalani, városi vagy plébániai iskolákban tanulhattak. A tehetősebbek megengedhették maguknak, hogy házitanítót fogadjanak fel. Mátyást Sanocki Gergely wielickai plébános tanította írni és olvasni, tőle sajátította el a latin nyelv alapjait. Kettősség figyelhető meg a nép körében tapasztalható olvasásról: a nemes származású Indali Gergely azért kap birtokot, mert lemásolta a Jób könyvéről szóló fejezeteket, míg Bátori Miklós váci püspököt azért csúfolták a magyar főurak, mert Mátyásra várva olvasással töltötte el az időt. A humanista udvarban (is) ünnep volt november 7-e, mivel ekkor emlékeztek Platon születésének és halálának napjára.

Az Ünnepek és hétköznapok című fejezet az élet alaphelyzeteire adott emberi reakciókat taglalja. A 15. század emberének életét szoros keretbe fogták az egyházi ünnepek és az ehhez kapcsolódó szokások. A vallásos életre vonatkozó forrásokat a tudomány több szempontból is vizsgálta. A körmendi ágostonos szerzetesek és környezetük életébe egy jegyzőkönyv segítségével nyerhetünk betekintést. A kortársak szerint Mátyás király vallásos ember volt, a személyes hitet azonban nem szabad összekeverni a politikai vallásossággal.

E. Kovács itt tárgyalja az ország jövedelmeinek kérdését is: a bevételek viszonylag magasnak mondhatók, ugyanakkor a korabeli európai országok közül számos nagyobb mennyiségű pénz felett rendelkezhetett. Mátyásnak komoly kiadásokkal kellett számolnia: a tízezer lovasból és ötezer gyalogosból álló hadsereg éves zsoldja 480 ezer forintot tett ki. Az uralkodók utazásaik során találkoztak az alattvalókkal, a városokba történő bevonulások igencsak pompázatosra sikeredtek. A királyokon kívül mások is útra keltek, így a forrásokban magyar ?vendégmunkások? is felbukkannak. Különösen nagy igény volt az aranyművesekre, illetve zsoldosokra.

A korabeli konyhaművészettel ismertet meg az Eszem-iszom, dínom-dánom című fejezet. A 15. századi Magyarországon két fő étkezés volt szokásban, természetesen a kiemelkedő események és a hétköznapok konyhája élesen elkülönült egymástól. Galeotto Marzio bőséges asztalokat említ, azonban nehezményezte, hogy ?a lecsöpögő sáfrányos lé néha az egész embert bemocskolja?. A vendéglátás már akkor is divatos volt, ha egy előkelő érkezett látogatóba, akkor igazán kitettek magukért. Számos területen termeltek bort, Oláh Miklós számos, manapság is jellegzetes borvidéket felsorolt. 1498-ban Somogy megye címert kapott II. Ulászló királytól, benne a szőlővessző és szőlőfürt ábrázolásával. A legkorábbi borfajta a furmint lehetett, az elnevezés vallon származásra vezethető vissza. Pozsonyban traminit fogyasztottak, a számadáskönyvek szerint drága és jó italként tartották számon.

A sörökkel már sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, a borok domináns szerepe háttérbe szorította. A bártfai típusú jó minőségű lehetett, Mátyás esküvőjére a felvidéki városból szállítottak kellő mennyiséget. A király azonban felismerte az alkohol romboló voltát, nem véletlenül tiltotta meg, hogy az emberek fegyverüket az ivóba vigyék. Az oklevelek számos kocsmai csetepatét őriztek meg, az összetűzés néha tragédiával végződött.

Harc az unalom és a török ellen

A 15. században az Unalom ellen az ételen és az italon kívül mással is harcoltak. Ezek közé tartozott a kártya, egyes vélemények szerint magát Zsigmond királyt is megörökítették az egyik lapon. A régészeti emlékek azt mutatják, hogy kockával, a mai malomhoz hasonló játékokkal és sakkal is múlatták az időt. A lovagi viadalok látványos szórakozást jelentette, volt, amikor éjszakába nyúlt. Mátyás lóversenyi híresek voltak, a budaiak és a visegrádiak is kedvüket lelték bennük. Érdekes, hogy a király és unkatestvérei mentesültek a nevezési díj befizetése alól. Mátyás udvarában a zene fontos szerepet kapott, a Kárpát-medencében megforduló muzsikusok bevonták az országot az európai zene vérkeringésébe. A nemzetközi hírű zenészek mellett a magyarok is tették a dolgukat, a thrombitas, kyrtes, gaydus, hegedes, lanthus, dobos, orgonas elnevezés tetten érhető a korabeli kútfőkben. A sokat emlegetett Galeotto Marzio kiemelte, hogy a magyarok őseik hősiességéről énekeltek magyar nyelven.

A királyok olykor Vénusz vonzásába kerültek, sajnos a szeretők pontos számát nehéz meghatározni. A sziléziai polgárok például zokon vették, hogy Mátyás király nemcsak a leányaik, hanem feleségük után is élén érdeklődést mutatott. Bonfini persze szépíteni akarta a helyzetet: a király ?a tisztes asszonyoktól távol tartotta magát?. E. Kovács remek adatokat hoz a második legősibb mesterség űzőire, a sorok között feltárul előttünk a pozsonyi lupanar sorsa: a kereslet és a kínálat ebben bor(r)del-ben szerencsésen egymásra talált.

Otthon, édes otthon. A 15. században a magyarországi otthonokban minőségi változások következtek be. Jelentősen megnőtt a bútorok száma, nagy szerepet kapott a kényelem. Mátyás vidéki rezidenciáit pompásan alakíttatta ki, a főurak lakhelyei is impozánsak voltak. A jobbágyok házának nagyságát a család létszáma döntően befolyásolta, egy összeírás szerint Alsónyéken 1526-ban házanként nyolc fő élt. A hatalmaskodásokat rögzítő dokumentumok tömegével említenek törülközőket, mosdótálakat: ezeket az eszközöket minden bizonnyal sűrűn használták.

Az angol WC előtt is alkalmaztak megfelelő árnyékszékeket (vagy ahogy az egri püspökség 1508-as számadáskönyvében szerepelt: zarawzek-ket). Igaz, a higiénia nem mindig volt tökéletes: a budai Várhegy lejtőjén találtak egy pöcegödröt, és attól 70 cm távolságra egy kutat. Az épületek közel 90%-a fából épült, így a nyílt láng használata tilos felkiáltást fokozottan próbálták meg érvényre juttatni. Az 1462-es lőcsei példa azt bizonyítja, hogy ez nem mindig sikerült.

A gyilkosok, a rablók, a tolvajok, oklevél-hamisítók a 15. században is megkeserítették az emberek életét derül ki a Magánbűnök ? közerkölcsök című fejezetből. A királyokat sem kímélték a támadok, elég csak gondolnunk az I. Károly elleni sikertelen, és a II. Károly elleni sikeres merényletre. Egyesek Mátyás halálát sem tartják természetesnek, azonban E. Kovács egyértelműen utal arra, hogy a király életének három utolsó évében szinte állandó orvosi kezelés alatt állt, 1489 márciusától pedig ? köszvénye miatt ? hordszéket kellett használnia.

A korabeli társadalomban sajnos tetten érhető az erőszak. Rablók garázdálkodtak az utakon, tettük olykor diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett. 1434-ben a bázeli zsinatra tartó bizánci követséget fosztották ki Zala megyében, az ügy kellemetlenül érintette Zsigmond királyt. Sokat elmond az akkori viszonyokról, hogy a magyar középkori okleveles gyakorlatban a legtöbb iratot a hatalmaskodással kapcsolatban állították ki. Időnként nők is elkövettek rémtetteket: Apagyi Miklós felesége 98 forintot fizetet két emberének, hogy öljék meg a férjét. Kinizsi Pál özvegye, Magyar Benigna harmadik férjét, Kereki Gergelyt dobatta le a nagyvázsonyi toronyból.

A legrövidebb fejezet az Ellenség a láthatáron címet viseli. A török megjelenése és a török veszély állandósulása gyökeresen átformálta a magyar közgondolkodást. Meghatározóvá vált a permanens fenyegetettség, a napi készenlétet valamennyi lakos megsínylette. E. Kovács ebben a részben ?számol le? Dugovics Titusz legendájával, de megjegyzi, hogy az ilyen típusú hőstettet végrehajtó névtelen hősökről beszámolnak a krónikák. Az utolsó fejezetben (Betegség és halál) a korabeli gyógyítás emlékeit szedi csokorba a szerző. A gyógyulást szinte teljes mértékben meghatározta a társadalmi környezet, a királyok egyetemen tanult, külföldi orvosokat alkalmaztak. A források megőrizték a királyok betegségeit, I. Lajos királyt valószínűleg lepra gyötörte, míg I. Albert magyar királlyal vérhas végzett. II. UIászlót minden bizonnyal gutaütés érte.

Az életmód is rányomta a bélyegét az emberek egészségére: a parasztok és a kis- és középnemesek körében sokkal több volt az idős ember, mint a polgárok és a bárók között. Ez utóbbiaknak nem tettek jót a mértéktelen lakomák és a tétlenül eltöltött napok. A köszvény népbetegségnek számított, de a csodajegyzékek szép számmal említenek szembajt, fogfájás, felfúvódást, fejfájást, sőt rákos daganatot is. A népi gyógyítók sokat tanulhattak a szerzetesektől, akik komoly tapasztalattal rendelkeztek a betegek ápolása terén. Az utolsó óra közeledtével az emberek végső akaratukat írásba foglalták, a 15. században kizárólag nemesektől, polgároktól és egyháziaktól ismerünk végrendeleteket. Ezekben komoly gondot fordítottak végtisztességük megadására is.

Forrás: Múlt-kor történelmi portál

2009-04-15 15:18:31
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ