A könyvespolcra ajánljuk: Magyar olimpiai lexikon ? Rózsaligeti László kötetének újabb kiadása


             Kósz Zoltán, Kozák Danuta, Rózsaligeti László és dr. Gombocz János

A Magyar Sport Házában mutatták be  Rózsaligeti László: ?Magyar olimpiai lexikon? című kötetének újabb harmadik kiadását. Két olimpikon, az olimpiai bajnok vízilabdázó Kósz Zoltán és az ezüstérmes kajakos Kozák Danuta jelenlétében. 
Kósz kiemelte, hogy számára azért is kedves ez a lexikon mivel a száraz adatok mellett, megemlíti szüleit is, akiknek igen sokat köszönhetett sportpályafutása alatt.
Csaknem 700 magyar sportoló életrajzát tartalmazza ez a kötet. Olyanokét, akik a nyári és téli olimpiai játékokon a dobogóra állhattak, így szerezve dicsőséget hazánknak.
A szerző  az első újkori,  1896-ban rendezett olimpiától egészen a 2008-as pekingi játékokig veszi sorra az arany-, ezüst- és bronzérmes magyar helyezetteket. Részletesen ismerteti sportpályafutásukat, és az olimpiai szereplésük mellett  kitér legfontosabb eredményeikre is. Ezenkívül aprólékosan foglalkozik a sporton kívüli tevékenységükkel ,  élet útjukkal is.
A címszavakat az olimpiák érmes helyezetteinek jegyzéke, éremtáblázatok, illetve az egyes ötkarikás játékok tömör, olvasmányos jellemzése egészíti ki.
 

Kiadvány:
Rózsaligeti László
Magyar olimpiai lexikon
Corvina Kiadó, 2009


Forrás:
mob.hu

2009.10.15.

 
2009-10-16 13:32:04
,,Apa impulzív." Thuróczy Orsolya ,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
Fordította: Sarankó Márta
Ha a kortizol, vagyis a stresszhormon egyensúlya felborul, az sokrétű, és főként súlyos következményekkel járhat az egészségre nézve: gyengül az immunrendszer, az emésztés nem működik...
Udvaros Dorottya életében újra és újra ugyanaz a küzdelem tér vissza: hogyan őrizheti meg az ember a saját autonómiáját olyan helyzetekben, amelyek alkalmazkodást, engedelmességet vagy hallgatást...
,,Apa impulzív." Thuróczy Orsolya ,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ