Az iparművészet remekei sorozatban látott napvilágot Somogyi Zsolt A magyar szecesszió bútorművészete című könyve. Az albumszerű kiadvány beilleszthető a kiadó Stílusok és korszakok szériájába is, hiszen ugyanazokkal a műszaki paraméterekkel és arculati elemekkel bír, mint a nagyjából kétszáz oldalra tervezett művészettörténeti kiadványok.

Kezdjük ott, hogy amikor nagyvonalúan átlapoztuk A magyar szecesszió bútorművészete című albumot, csak a képeket és a képaláírásokat néztük meg. Aztán amikor néhány nappal később ellátogattunk az Iparművészeti Múzeumba a szecessziós bútorkiállításra, egyszer csak azt éreztük, amit A végtelen történet Bux Barnabás Boldizsárja: egy könyv lapjai közé kerültünk. Az album szerkezete a kiállítás egységeit követi, sőt, a könyv illusztrációi szinte hiánytalanul megtalálhatóak az Iparművészeti Múzeum tereiben. Eszményi keresztmarketing: könyvhöz kiállítás, kiállításhoz könyv.

Egy szavunk sem lehet, sőt, örülünk is neki, hiszen a kötet hiánypótló munka, végre nemcsak városi legendákat hallhatunk, melyek szerint vannak szecessziós villák, ahol az építész által tervezett szecessziós bútorzat is megmaradt. Nos, nem maradtak meg teljes enteriőrök, de ahhoz képest, hogy a második világháború gyakorlatilag romvárost csinált Budapestből, örülhetünk, hogy néhány tárgy épségben átvészelte a világégést, 1956-ot, illetve a szocializmus szellemi nihiljét.

A folyóirat-dokumentációkból (Magyar Iparművészet, Művészi Ipar, Művészet, A Ház, Mintalapok) is kiderül, hogy talán a múlt századelő volt a magyar iparművészet legizgalmasabb korszaka. A magyar kispolgárosodó szecesszió naftalinszagú hagyatéki leltárt juttatott eszünkbe, de szerencsére a bútorok többsége felveszi a versenyt az európai élvonalbeli darabokkal. (Gondoljunk csak Faragó Ödön 1904-es intarziás szalonszekrényére, Nagy Lázár Tükörkeretére, Jámbor Lajos 1905-ös karosszékére vagy éppen Vaszary János függönyeire.)

Az utókor inkább az art deco felé kilengő, tiszta, geometrikus formákat fogadja el, mintsem a lovagkori, gótikus hatású, historizáló szecesszió vízióit, de szerencsére Somogyi József nem sugalmaz, nem akarja ízlését ráerőltetni az olvasóra. Persze, a könyv nagy képekkel jelzi egy-egy tervező iránti elragadtatását, de ez így van rendjén.

Bizonyára vannak, akik a magyar szecesszió építészeti reprezentációja alapján azt gondolnák, hogy az irányzat afféle félhivatalos állami művészet volt, de el kell mondanunk, hogy a szecesszió ellen 1902-ben még parlamenti interpelláció is volt. Wlassich Gyula vallás- és közoktatási miniszter fejezte ki nemtetszését, mert nemzetietlennek tartotta, miközben a hazai szecesszió alapvetően magyar ornamentikával operált. Lechner Ödön munkássága során használt ugyan indiai motívumokat, ám ezek keveredtek a magyarság keleti eredetét igazoló karakterjegyekkel.

A könyv arra is jó, hogy téli estéken Debussyt hallgatva átlapozzuk, és azt játsszuk, hogy melyik szekrényt tudnánk elképzelni a lakásunkba. Nos, Toroczkai Wigand Ede 1902-es ebédlőszekrényére licitálnánk, Maróti Géza 1909-es üveges szekrényére szintén, de Lajta Béla art decót idéző, a Vas utcai Kereskedelmi iskolának készített szekrényére is. Csupa-csupa izgalom.

Kiadvány:
Somogyi Zsolt
A magyar szecesszió bútorművészete
Corvina Kiadó, 2009

Forrás:
hvg.hu
2009.11.25.