Hofit csak saját magához lehet hasonlítani
(kiadvány: Hofi megmondja)
A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében megrendezett beszélgetésen Winkler Nóra kérdezte a humoristát, Malek Miklós zeneszerzőt, valamint a jól ismert nevettető idézeteit, poénjait felsorakoztató kötet szerkesztőjét, Király Leventét. A résztvevők a beszélgetés során végig hangsúlyozták, Hofi színészi készségei és abszolút hallása is kiemelkedő volt, az azonban egészen egyedülálló, hogy bármiről tudott beszélni, s egyszemélyben bárkit el tudott játszani. Szolidaritással és toleranciával fordult a néphez, s emiatt szinte mindenki szerette; a kétezres évek elejére több mint ötmillió hanghordozót adtak el felvételeiből.

Csepregi Evelyn cikkét itt olvashatják el: https://tinyurl.hu/d7G8/
2018-10-21 11:06:45
Mindenkinek megvan a maga Balatonja: saját emlékek, találkozások, titkok finom és kényes szövedéke. Pedig a Balaton sokáig nem is létezett, költők és írók találták ki. 150 évvel ezelőtt...
Az írás véresen komoly dolog, akár halálos is lehet. Egy regény képes megváltoztatni az életünket, főleg, ha még nincs kész, és meg kell találnunk a hiányzó zárófejezetet. Újrakezdeni...
Fordította: Papolczy Péter
A 302-es semmiben sem hasonlított egy átlagos alfa hímhez. Egyáltalán nem volt harcos jellem, inkább a nőstények és a saját önzésének a rabja. Ha tehette, jó messzire menekült a veszély...
Testi és lelki egészségünket döntően befolyásolja étkezésünk. A modern városi életmódra jellemző stressz, a felgyorsult tempó átalakította táplálkozási szokásainkat: bármikor és...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ