 A történelem nem játszótér
(kiadvány: Dilettánsok történelme - ÜKH 2019)
A könyvhéten napvilágot látott egy történelemfilozófiai kötet – magyar nyelven régen láttunk már ilyet. Azt olvasom mindjárt az első oldalakon, hogy a történelem az emberi szellem legőszintébb kifejeződése, és hogy az igazi történész „a természettudóstól eltérően egyáltalán nem foglalkozik önmagukban vett eseményekkel. Csak azokkal az eseményekkel foglalkozik, amelyek gondolatok külső megnyilvánulásai. Lényegében csak gondolatokkal foglalkozik.” Ez tetszik, jó volna, ha így is volna. Az egyik oldalon európai történelmi konstrukciót állít föl a szerző, ennek a konstrukciónak a főszereplője a realitás szelleme. A realitás szellemét csak a közeli érdekli, a távoliról, a messze hatóról nem tud, az aktuális nyers valóság izgatja. („A realitás az Istentől megfosztott természet” – írja C. F. von Weizsäcker.) Már a realitás reneszánsz és humanizmus korabeli úttörő hősei is kizárólag a jelen, a „tényvilág” részleteivel voltak elfoglalva, napjainkra pedig a nyugati félteke lakóinak az érdeklődése teljességgel az úgynevezett ipari civilizációs eredmények felé fordult. („Civilizálódtunk, szinte túlságosan is, de nem moralizálódtunk. A moralizálódáshoz az szükséges, hogy minden közösség hosszú, belső munkálkodásban képezze polgárait” – Immanuel Kant) Pásztor Zoltán recenzióját itt olvashatja el: https://tinyurl.hu/H0j5//
2019-07-22 13:20:35
|
 |
|
