Vademecum - Előhívás

Vademecum 713-as számában Török András írt George Szirtes: Előhívás – Anyám regénye című művéről.

Az év közepén járunk, de alighanem megvan az idei év Mengyelejev- díjas teljesítménye. Az ismert angol költő olyan memoárt írt, amilyet azt hinné az ember, hogy nem lehet. Ilyen műfaj nincs: túlnyomó részt próza, kisebb, de lényeges részeiben vers. Ez utóbbiakat Rakovszky Zsuzsa fordította le. Az egész könyvet Kúnos László ültette át gördülékeny, selymes, magyar nyelvre. Biztos megvolt rá az oka, hogy az eredeti címet (The Photographer at Sixteen) lecserélje. Talán nem is, mint fordító, hanem mint kiadó döntött így.
A könyv a szerző anyjáról szól, de közben saját magáról is, arról, hogyan lett poéta, hogyan kereste meg saját gyökereit, hogyan bújt ki erős anyja szorítása alól. Részben útikönyv és kis magyar kommunizmustörténet, ráadásul lényeges dolgokat mond el a fotográfiáról, mint médiumról. Ez egy érdekes, szinte letehetetlen olvasmány. Az olvasó nyúl utána, időnként meg-megáll egy felejthetetlenül szép mondatnál. Minden sorából süt, hogy költő írta, nem történész vagy írni tudó civil.
Mint oly sokszor, a siker kulcsa a jól megtalált, megfelelő forma. A kötet A műugró című fejezettel kezdődik. Ebben felidézi Anthony Hecht egyik versét, melyben Hecht elképzeli, milyen lehet összerakni egy életutat visszafelé. A szerző ezt fűzi hozzá: „A visszafelé mozgás olyan, mint a seb gyógyulása, mint a visszatérés a tökéletes, sértetlen kezdethez, ahol csak az ártatlanság van és a lehetőségek. A fényképben is ott az ártatlanság. A szemek, amelyek ránk néznek, még nem tudják, mi vár rájuk. Azt mondják, nem ilyen jövőről volt szó. Csak mi, az idő és a tér istenei, csak mi ismerjük jövőjüket.”
A szerzőt költőként évtizedek óta foglalkoztatta családja és önmaga eredete, identitása, jó néhány alkalommal idéz saját, témába illő verseiből. Az elbeszélés 1975-ben kezdődik, amikor a szerző anyja meghal, egy mentőautó balesetben. Ám a mentő már azért jött ki, mert Mrs. Szirtes túl sok gyógyszert vett be, mint csakhamar értesülünk róla, öngyilkossági céllal.
Az első fejezet arról az utolsó házról szól, ahol a főhős és családja élt, a halála napjáig. A szerző anyja a könyv elején egy testileg és lelkileg nagyon beteg, különc, középkorú nő, aki mindent uralni akart maga körül, így férje, és két fia életét is. Kiszemeli férjének a majdani új feleséget, és egy magnószalagra jó sokszor rámondja a fiainak, hogy Happy Birthday, évtizedekre előre.
Az író mesél a család többi tagjáról is. A tehetségesen hegedülő öcs elvégezte a zeneakadémiát, de nem lett belőle ünnepelt szólista, hanem egy zenekarban játszott egész életében, George pedig tanár, költő lett, akárhogy is óvta ettől anyja. Később tényleg megindulunk visszafelé az időben: az előző lakás, az azt megelőző, az 1956. decemberi Angliába érkezés, a szökés a határon át. Élet a kommunista Budapesten, hogyan „emelték ki” Szirtes Lászlót, aki párttag volt, hogyan nem lett párttag a költő anyja, hogyan született meg George Szirtes, azaz akkor még Szirtes Gyurika, bár az orvos óvta szívbeteg anyját a gyerekvállalástól.
Innét kezdődik a második rész, ekkortól már nem anyám a megnevezés, hanem Magda – hiszen akkor még nem volt a gyereke… Megszaporodnak a feltételezések, az életútbeli lyukak. Nem is mesélem a történetet tovább, vannak benne meglepetések.
A vége felé, anyja gyerekkorának rekonstrukciója kapcsán a szerző elmeséli első kolozsvári útját. Ez a néhány bekezdés egészen szívbemarkoló olvasmány: a pusztulás és a lecsúszás nyomasztó dokumentuma. Közben bevezetés a kelet-európai történelembe.
A harmadik rész címe Öt műtermi fénykép, ezeket meg is mutatja, meg is okolja, miért így fejezi be a könyvet. Mert szeretné megmutatni anyját élete virágjában, „milyen lehetett a jelenléte és a kisugárzása”. Szép írások ezek is, nem csak az anyáról, de a soha nem ismert nagybácsiról és nagyapáról is szólnak. Bámulatos, milyen messzire jut a fiatal Magda lelkivilágának rekonstrukciójában.
A legvégén ismét előkerül a műugró-hasonlat. Itt derül ki, hogy anyja sose csókolta meg. „Vannak emberek, akik nem csókolóznak. Kisgyerekkoromban, ahogy írta egyszer, én voltam a kis mókuskája, az egyetlen vigasza. De ez akkor volt.”

2019-07-17 10:37:24
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ