 Nekünk is meg kellett volna elégednünk az elegendővel a
(kiadvány: Dilettánsok történelme - ÜKH 2019)
Az ember nem mindenható (hiába képzeli magát annak), nem találhat minden társadalmi és szervi betegségére gyógyírt. Amíg csak a lúdtalpunk fájt, megtaláltuk rá a megoldást, az elburjánzó beteg sejtek megfékezésére azonban csak félmegoldásaink vannak. A beteg még húzza egy kis ideig, de aztán legyőzi a túlerő. Hogy ez ritkábban történjen meg velünk, óvni kellene a létfeltételeinket. Visszafordulni a fizikailag még elviselhető múltba, vagy józanul, mértékkel és észszerűen élni a jelenben sajnos nem lehet, ennek a világnak minden résztvevőjét magával sodorja az elviselhetetlen mértékű élettempó. A puszta megmaradásért is óriási erőfeszítéseket kell tennünk, napról napra meg kell küzdenünk érte. Hogy ez ne legyen rajtunk elviselhetetlen teher, legfeljebb fékezhetnénk a „haladást”, lassíthatnánk a sietséget az amúgy sem túlságosan ígéretes végkifejlet felé. Ez lehetne az egyetlen választásunk, ez még reményteljesen meghosszabbíthatná jelenlétünket a Földön. Csakhogy egy ilyen „lassító program” éppen szembemegy a maximálisra törekvéssel, a rajtunk már végzetesen eluralkodó mértéktelenséggel. A megmaradás érdekében azonban mégiscsak vállalni kellene az önkorlátozást. Ayhan Gökhan interjúja itt olvasható el: https://tinyurl.hu/fvzJ//
2019-11-01 10:20:28
|
 |
|
