Nekünk nincs naiv eposzunk – állapították meg elkeseredetten romantikus költőink. A 19. században ugyanis már kezdtek nagyon hiányozni az ősi epikus töredékek, melyeket szent királyaink oly nagy buzgalommal próbáltak elfelejtetni az Európa közepén élő, viszonylag fiatal keresztény állam lakóival.

A centrumtól távolabb lévő Izlandon nem volt annyira fontos az új vallás gyors átvétele, így epikus töredékeiket, a sagákat századokon át őrizték, adták tovább az újabb nemzedékeknek. A kora középkorban le is jegyezték őket, némelyeket több változatban is. Ezekből készültek Bernáth Istvánfordításában a Három izlandi saga című kötet alkotásai. A könyv utószava szerint Bernáth nemcsak fordító, hanem bizonyos értelemben maga is a kollektív alkotások formálói közé került, amennyiben az alapul szolgáló történetet más szövegekből származó, de ide vágó elemekkel egészítette ki. Márton Rozália írását itt olvashatja el: https://bit.ly/2T09TQP//