Gyerekkorával kezdődik a történet, második világháborús történetekkel, amikor óráért lisztet cserélt az oroszokkal, amikor nagymamája egyedül megregulázta mind a német, mind az orosz hadsereget: a némettel lehúzatta a csizmáját, mert mit képzel, sáros lábbal leülni zongorázni (?!), az orosz katonákat meg serpenyővel kergette, mert elcsenték a palacsintát sütés közben a tányérról, miközben azok meg nevetve, nyet bákuskát harsogva menekültek előle. Némi polemizálás kezdődik arról, hogy az oroszok most felszabadították az országot, vagy inkább elfoglalták, némi álláspontegyeztetés után közös nézőpontra helyezkednek a témában. Felveszik a SZOT-együttesbe, ahová pedig csak azért ment, hogy tájékoztassa a felvételi bizottságot nővére távollétéről, és hogy miért lett színész? Azért, mert rendezőszak nem indult abban az évben a főiskolán. Carbonari írását itt olvashatja el: https://bit.ly/2J2VL6W//