Gyermekkorom egyik tanulságos, családon belüli nyelvhasználatot sokáig befolyásoló dikciója volt, 

amikor a szükségszerűen tekintélynek örvendő jóapám kegyes haverkodó gesztussal ráköszönt Párizsban a házmesterék ötéves gyerekére, akivel éppen a belső udvaron játszottunk: „Bon jour, Gilles, comment ça va…?!” (Na szia, helló, hogy vagy, …elvagy…?), mire a válasz lakonikusan „ça va pas…!” volt (vagyis sehogy se, nem lenni bárhogyan is…). Évekig élcelődtünk még azon, hogy a mintegy három-négy társadalmi rangkülönbséget áthidaló nyelvi megoldás (melyben alárendeltség, tisztelet, nemválasz-válasz és teljes respektus egyképpen volt jelen) mennyire evidensen, spontán módon tükrözi a franciaságot. Nem mondanám, hogy túl sokszor találkoztam a szituatív nyelvészet színterén ezzel a kiút-leleménnyel, de jószerével mindig is irigykedve néztem a francia könyvesboltok és kiadók végtelen kínálatát a műszaki szótár, egynyelvű szótár, Mi Micsoda, szinonima-szótár, közismereti szógyűjtemény, argó-szószedet, zseblexikonok, útiszótár, és hasonlók körében – micsudás pazarsága is van a nyelv kifejezéskincsének. A. Gergely András írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3ewK46q//