Képeskönyv a főváros születéséről - multkor.hu
 
Az i.sz. 1. század elején a Római Birodalom légiói megjelennek a Duna partján, hogy a majdan Óbudának nevezett kisváros helyén felépítsék táborukat - indítja a történetet a hódítók megjelenésével a Budapest krónikája. A könyv kétezer éven át követi a város történetének eseményeit, a fejlődés és a hanyatlás egymást követő szakaszait, ostromokon, tűzvészeken és árvizeken, járványokon és újjáépítéseken át.


Tanúi lehetünk a város mindennapi élete változásainak és fordulatainak, apró mozzanatainak - az első utcai gázláng kigyúlásának és szenzációs bűneseteknek - a "kishíreknek" és a maguk idején nagy izgalmat kiváltó eseményeknek, mint amilyen Traianus császár, Szulejmán szultán, majd I. Sándor cár vagy épp Ferenc József látogatása volt.

A város fejlődését a helyi tanácsok mindennapi aprómunkájától, a kortársak számára oly fontos polgári lövészegylet, az első biztosító intézetek és temetkezési egyletek megalakításától, a Hét Választófejedelemhez címzett híres szálloda és a Császár fürdő megnyitásától, a máig ható nagy tervek megvalósításáig, a Lánchíd megépítéséig, a metró megindulásáig, a nagyszabású városrendezési tervekig, a rakpart vagy a körút kiépítéséig és ma is álló középületek megalkotásáig kísérjük végig.

Ennek során láthatjuk, ahogy az élet mai keretei - az utak hálózata, a jellegzetes budapesti utcakép, és a nemkülönben jellegzetes, más ajkú és más vallású, sok felől érkezett embereket egyformán budapestivé ötvöző társadalmi szerkezet - is kialakultak.

Megtudjuk, ki volt Boráros János, akiről ma is tér van elnevezve, vagy az a valamikor élt pesti polgárember, akinek városligeti sírkövén csak egy latin szó áll: Fuit, azaz "volt", és hogy miféle szokás volt a gellérthegyi emmaus-járás vagy a vízivárosi krumplibúcsú, és azt is, miért hívják a Rudas-fürdőt Rudasnak, és kiről neveztél el Albertfalvát? Sorra elénk lépnek polgárok és polgármesterek, és azok, akik ritkán bukkannak fel a történelemkönyvekben: mérnökök és jogszabály gyártó jogászok, építőmesterek és gyáralapító kézművesek.

A város történetének kisebb-nagyobb eseményei évről évre - sőt, zaklatottabb időkben napról napra - kronológiaszerűen követik egymást, az eseményeket pedig illusztrációk kísérik; nemcsak szinte megszámlálhatatlanul nagy számú, ritkán vagy még sohasem látott képek, de szemtanúk beszámolói, napló- és levélrészletek, korabeli hírlapi cikkek, rendeletek és falragaszok is, valamint rövid történeti összefoglalók a fejlődés egyes mozzanatairól.

A kétezer évet felölelő krónika arra törekszik, hogy a képek és betűk mozaikja olyan regényes részletességgel, és egyben olyan távlatból mutassa be Budapest történetét, ahogyan eddig még sohasem láttuk. A Corvina Kiadó egy közel másfél évtizede készülő könyvet ad az olvasó kezébe: a krónika ideális ajándék lehet minden budapesti történelemrajongónak.

Budapest krónikája. Szerk: Bart István. Corvina Kiadó, Bp., 2007. 716 o. Ára: 14990 Ft
2007-12-17 11:08:09
Fordította: Szende Gabriella
Huszonöt évnyi régészeti kutatás után LudovicSlimak 2015 augusztusában, egy dél-franciaországi barlangban egy test maradványaira bukkan. A világ minden tájáról érkező kutatócsoportok vizsgálják...
Fordította: Rényi Zsuzsa
Dr. Jeffrey valós tényeket feldolgozó, krimiszerűen izgalmas könyve a nácik Nagy-Britanniában, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban folytatott egy évtizedes kémtevékenységét mutatja...
Ez a kötet az érettségire való felkészülést nem általános összefoglalással, és nem is előregyártott feleletsémákkal kívánja segíteni, hanem a nyilvánosságra hozott témakörök teljes...
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ez a kiadvány nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem az Emberi...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ