Országúton, Édes élet, 8 és ½, Cabiria éjszakái mind-mind Fellini. De a már befutott, sikeres és világhírű Fellini, akit mindannyian ismerünk, és már nem a borítóról visszanéző fiatal ember, aki kicsit gunyorosan, de mégis reményteljesen tekint előre, aki éppen elkezdi próbálgatni a szárnyait, és rádiójátékokat írt az olasz rádiónak. Korai írásait a Corvina kiadásában olvashatjuk, Papp Gábor Zsigmond fordításában.

Jelenetek, hangjátékok, mondja az alcím, és már ez különössé teszi a könyvet. A fiatalabb generációknak talán nem is mond semmit a rádiózás élménye, és a rádiójáték mikéntje. Én még emlékszem az első nagy rádiós élményemre: mikor az olimpiai körkapcsolást hallgattuk a nagymamához menet a kocsiban, és Nagy Tímea aranyérmet vívott magának, és ott cseng a fülemben a déli harangszó is. Azonban a rádió aranykora vitathatatlanul elmúlt, még akkor is, ha valamilyen formában átmentődött a digitális korszakba. Virágoznak a pod-castok, amik tulajdonképpen a rádióműsorok modern változatai.

Az Akarsz velem álmodni? kötetben tizenkét rádiójátékot olvashatunk, amelyeket Fellini 1940 és 1943 között írt Ruggero Maccari közreműködésével. Ezek a jelenetek még nem olyan kiforrottak, mint a rendező későbbi nagyjátékfilmjei, de sajátos bájjal rendelkeznek. Rendszeresen visszatérő elem a jelenetekben az álmodozás és a vágyakozás. Nem csoda az álmodozás központi szerepe a kötetben, hiszen a darabok születése alatt javában dúlt a II. világháború. Álmodozunk magukról az álmokról, hogy hol lehetnek, és hogy juthatunk hozzájuk,  az ideális utazásról, arról, hogy mire vágyakoztunk fiatalon, és mi lett velünk azóta, fehér lapokról, amiken írástudás nélkül is szerelmes leveleket írhatunk, padokkal készített interjúkról, és a tárgyak éjszakai beszédmodoráról, valamint újra meg újra felbukkan egy kis, piros tetős ház is, ami akkor is, és most is a biztonság és állandóság jelképe lehetett.

Másik uralkodó motívuma a szövegeknek a finom írónia és görbe tükör tartása a mindennapok kisemberének. Nem kell csöpögős gúnyra gondolni, csak egészen lágy gunyorosságra, amin átérződik a karakterek iránti szeretet is. Humoros történetek sorain (vagy hangjain) elevenedik meg a fifikás csavargó története, aki ruhát cserél egy módosabb járókelővel, a tyúkot levágni képtelen család kálváriája, az egyszeri ember kalandjai, aki megszállottan kutat egy dallam után, vagy éppen két házmester szerencsétlenkedése, akik a karácsonyi borravalóra leselkedve csapnak le a ház lakóira.

Sokszor versek és dalbetétek szaggatják a szöveget, részben ezek miatt, részben pedig, mert a szövegeket eredendően előadásra szánták az az érzésem, hogy egy kicsit jobban élnének Fellini sorai a rádióban. A kezdő író bizonytalanságait elkendőzné az előadók játéka, jobban kidomborodnának az erények, és a rádiót hallgatva nosztalgikus utazásra is indulhatna az olvasó-hallgató. Na meg, melyikünknek nincs szüksége néha egy jó nevetésre, és egy kis álmodozásra?

Vincze Dóra