„Szeretek szembemenni a trenddel” Beszélgetés Molnár Vilmossal

– Utoljára 2009-ben beszélgettünk, amikor Márai Sándor-díjat kapott. Mi minden történt azóta?

– Az elmúlt tizenkét évben egy verskötetem meg két új novelláskönyvem jelent meg, aztán egy válogatott prózáimat tartalmazó kötet. Közben lett hangoskönyvem is, most meg a Csoma Sándorról szóló legendárium hagyta el a nyomdát. Ötrészes (ötször huszonöt perces) műsor is készült az írásaimból a Katolikus Rádió számára, meg egy másik ötrészes a Kossuth Rádiónak, melyekben igen neves színészek olvassák fel írásaimat. Egy-két „hivatalos” új elismerést is kaptam, köztük József Attila-díjat, de a legnagyobb díj „nem hivatalos”: az olvasók pozitív visszajelzése.

– Esszenciális és mindeközben mégis igen komplexen értelmezhető „utazásra” invitál a most megjelenő kis kötet. Mesélne róla?

– Kőrösi Csoma Sándor példája, ahogy saját énjét, egész életét alárendelte egy nagy célnak, az ő korában is sokakat meghökkentett. Ma pedig, az ún. fogyasztói társadalomban, amikor a hedonizmus hat át mindent, még a reklámok is folyton azt sulykolják a fejekbe, hogy az anyagiakkal törődj, önmagad kényeztetése legyen a legfőbb cél, Csoma nagy keleti útja, egész élete ennek tagadása. Megmutatása valami olyannak, ami túl van a mindennapok önző kis céljain, s ami méltóvá teszi élni az életet. Játékosan, néhol a humort sem nélkülözve próbáltam mindezt elmondani, néha kicsit karikírozva is Csomát, de mindig nagy szeretettel és tisztelettel személye iránt.

– Izgalmas a történet műfaja, a meseszerű vagy számomra inkább próféciaszerű elemek jelenléte a történet szövetében.

– A könyv alcíme: Rendhagyó legendárium. A legenda a népmondával, népmesével rokon, csak ez esetben ismert a szerző, ezért (is) rendhagyó a legendárium. A klasszikus vallásos tárgyú legendáktól is különbözik, abban például, hogy ezekben a történetekben humor is előfordul. Egyfajta játékos mitizálásról van szó. Manapság inkább a demitizálás dívik, de én szeretek szembemenni a trenddel. Nem akárkinek a személye alkalmas mitizálásra, de a Csomáé remekül megfelel. Nemcsak azért, mert egy életét nemes célokra feltevő személyről van szó, hanem azért is, mert élete sok részét homály fedi, amit legendákkal ki lehet tölteni. Csoma Sándor köztudottan szerény volt, önmagáról ritkán beszélt. Életéről, keleti útjáról csak igen hézagos ismeretekkel bírunk. Ezeket a hézagokat próbáltam kipótolni a fantázia segítségével. A fikció, a mese nem a valóságtól való öncélú elrugaszkodás, hanem a lényeg megragadásának különleges (?) amúgy igen kellemes módja.

– A kötet borítója remek választás volt. A színek, a szimbólumok… Azt esetleg lehet tudni, mi a fametszet eredeti története?

– Az első borítón a Flammarion metszetként emlegetett, ismeretlen művésztől származó munka látható. Király Levente, a Corvina kiadó igazgatója ajánlotta első borítónak, valóban nagyon talál a könyv tartalmához. A metszetnek van színes változata is, én javasoltam, hogy az kerüljön a borítóra. A fejezetek végét illusztráló árnyékrajzok milyenségébe is beleszólhattam, a Corvinánál nagyon megértőek, jó volt együtt gondolkozni, dolgozni velük.

– Fantasztikus a kötet nyelvezete, még az Úr is ízes székely-magyar nyelven beszél. őrzi még a mai irodalmi élet ezt a sűrítő jellegzetességet?

– Írásaimban csak akkor használok székely tájnyelvi kifejezést, ha tényleg szükséges, ha funkciója van. A székely tájszólás nagyon kifejező, plasztikus. Sajnos akadnak, akik ha kell, ha nem, székely kifejezésekkel tömik tele szövegeiket, mintegy bohóckodás tárgyává teszik a székely tájnyelvet az olcsó siker érdekében. A székely szófordulatoknak könyvemben megvan a szerepük, meg hát Csoma Sándor is tőrölmetszett székely volt, aki soha nem tagadta meg a származását.

– Miért Petőfi lett Kőrösi „jövőbeni” útitársa, akikre a magyarok sorsának rendezését bízza?

– Ahogy Csoma Sándor a legismertebb székely, úgy Petőfi minden bizonnyal a legismertebb magyar. Magától adódott, hogy ők ketten összekerüljenek a történetben. Petőfi is sokat utazott az apostolok lován, s bár jóval fiatalabb volt Csománál és életükben nem is találkoztak, de ha úgy alakult volna, amilyen bolond természete volt a nagy költőnknek, megtörténhet, hogy csatlakozott volna Csomához. Petőfi alakja körül is kialakult egyfajta mítosz, ő is hérosszá vált a nép tudatában, simán lehetett társítani Csomához. Visszatérésük a másvilágról nem egy konkrét történelmi helyzettel kapcsolatos, a mítosz kortalan. A héroszokat minden korban visszavárják, minden korban akad számukra eligazítanivaló.

– Hogy kicsit prózaibb kérdésem is legyen, láte esélyt arra, hogy jó irányba változzanak az „elfacsarodott” Kárpát-medencei viszonyok?

– Ehhez távlatokban gondolkodás szükségeltetik meg kitartás. Ehelyett inkább balkanizálódást látok. Közhely, de igaz: ha akarjuk, hogy valami változzon, előbb saját szemléletmódunkon kell változtatni. A dolgok nem valósulnak meg maguktól. Alulról jövő közösségi összefogással sok minden megoldható.

– Fontosnak tartja, hogy az embernek hivatása legyen?

– Jó, ha az ember szeret csinálni valamit. Az eredményen is meglátszik, hogy tessék-lássék csinálták-e, vagy kedvtelve. Ez az írásra is érvényes. Az erőlködés, az izzadságszag mindig átüt a papíron. A hazugság is. Az írás nem eszköz valaminek az elérésére, hanem játék, varázslat, fennkölt mulatság, maga a cél. Ha jól megy, ha csodadolgok kerülnek papírra, az kegyelmi állapot. A többi nem számít.

– Ön most merrefelé tart?

– Remélem, ez utóbbi irányba.

Illényi Mária