A monográfia szerzője második generációs újságíró, akinek szülei 1957-ben telepedtek le az Egyesült Államokban, miután – szintén újságírói munkásságukért – az ÁVO bebörtönözte, és csak amerikai nyomásra engedte el őket. Az ő történetüket A nép ellenségei – családom regénye című kötetében dolgozta fel a New Yorker, a Times of London, a Washington Post, a Wall Street Journal és a Newsweek ügynökségeknek és lapoknak dolgozó Kati Marton.

Merkel című új könyvében részletesen elemzi, hogy „az ország, amely létrehozta Auschwitzot, és levezényelte a történelem legkönyörtelenebbül hatékony, módszeres népirtását”, majd abszolút vesztese lett a második világháborúnak, hogyan jutott el odáig néhány évtized alatt, hogy Európa gazdasági motorja lett, 2009-ben pedig beiktatták az első nyíltan meleg külügyminisztert (Guido Westerwelle). Ez persze egy hosszú folyamat eredménye, de Angela Merkel személyisége és világnézete alapvetően határozta meg országának ideológiai irányát, hiszen a német kancellári pozícióban amellett, hogy ő volt az első nő, ő töltötte eddig a legtöbb időt is, egész pontosan tizenhat évet. „Hogyan érhette el mindezt egy háromszorosan is kívülálló személy – aki keletnémet is, természettudós is, és ráadásul nő?”, teszi fel az izgalmas kérdést a szerző. Könnyen belátható, hogy Merkel ezek alapján nem igazán talált magának példaképet, úgyhogy „ki kellett találnia saját magát mint politikust”.

Falusi Dóra ajánlóját itt olvashatja el: https://bit.ly/3FonGH3//