Ilyesfajta legendárium született Kőrösi Csoma Sándorról, a magyarok őshazáját kutató világutazóról Molnár Vilmos aranytintás tollából. Gyerekkoromban Korda István A nagy út c. regényébe feledkezve csodáltam ezt a hihetetlen életutat, a nyugtalan szív kényszerét valóra váltó szívósságot, tudatosságot, állhatatosságot, áldozatot, tehetséget, munkát, meg még ki tudja, mi mindent, ami kellett az életre szóló kalandhoz. Később Magyari Lajos versfüzére, a Csoma Sándor naplója kapcsán töprengtem, mennyiben lehettek volna ezek az ő gondolatai, mik lehettek valóban az ő gondolatai a térkép távoli csücskében, félig beváltott álmokkal, mégis ezer más dologgal gazdagodva. Mindkettő a realitásokból indult ki, más-más úton járva Csoma nyomában. Ahol azonban véget érnek vagy elbizonytalanodnak az életrajzi adatok, ott kezdődnek a legendák: a valóság hihető, hinni-képzelni érdemes megtoldása. Esetünkben a Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei, amely már címében is ezt a legendamesés hagyományt idézi – a szerző ezt a harmadik utat választotta Csoma Sándor emlékének megidézésére, egy varázslatosan egyszerű és közvetlen világot teremtve benne. Nyelvében sajátosan molnárvilmosos, kitűnő arányérzékkel egyensúlyozott derűvel és tisztelettel, amely nem kinevetteti, csak szeretetteljesen megcsiklintja a „hasfájós komolyságot” (molnárvilmosi szóhasználattal ), és olyan magától értetődő természetességgel meséli bele a szent/mesei hős mítoszába a humort, hogy nem csúszik félre az illető glóriája, csak amennyire eredetileg is félrevágva viselte - ha kuncogunk is, meghatottan kuncogunk. Hogy is lehetne másképp, amikor köztudottan soknyelvű tudósunk itt majdnem minden nyelven IS ért, amelyiken nem, azt éppen tanulja, s még mielőtt ezt a nagyítást csalimesésen ironikusnak vélnénk, máris megilletődünk vele együtt, hogy legvégül csak egy fontos, a végig magával hurcolt anyanyelv, ha magával az Úristennel tud ezen a nyelven társalogni. Talán csak ezt az egy nyelvet kellene tudni, de azt úgy istenigazából jól, legalább feleannyira, mint Molnár Vilmos – akit (régi rajongásom mondatja), ha nem lenne, ki kéne találni. De nagyon jó, hogy van. És nagyon jó, hogy mostmár van Kőrösi Csoma rendhagyó legendáriuma is, ami bor és kenyér a szomjas elmének és a szívnek is – hogy egy kis Magyari-parafrázis jusson még így a végére.

Borsos Gyöngyi írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3qMwqAF//