1492-ben - ezt „kis holokausztnak" is nevezik - a zsidókat kiűzték Spanyolországból. Egy részük az Ottomán Birodalomban talált menedékre, ahol évszázadokon át békében éltek egészen a XX. század harmincas éveiig. A Kemal Attatürk vezette köztársaság alkotmánya elítélte a faji, vallási és etnikai alapú megkülönböztetést; az intézkedések és propaganda kampányok nem antiszemita indíttatásúak voltak, hanem elsődlegesen a nemzettudat kialakítását szolgálták, s ez a nacionalizmus és az idegenellenesség felerősödésével járt. Voltak ugyan (mint például 1934-ben Trákiában) zsidóellenes megmozdulások, az országban azonban csak marginális jelenségként létezett a modern antiszemitizmus, s nem hoztak zsidótörvényeket. A zsidók élete sokkal elviselhetőbb volt, mint a legtöbb kelet- és dél-európai országban.

A török zsidók helyzetéről, társadalmi megbecsültségéről, Törökország II. világháborús szerepéről, politikai, gazdasági helyzetéről, zsidómentő akcióiról rendkívül izgalmas könyvet írt Flesch István. A szemben álló nagyhatalmak folyamatos nyomása, ígérgetése és fenyegetései ellenére az országnak sikerült kimaradnia a világháborúból, 1940 júniusában nem hadviselő félnek nyilvánította magát, s aktív semlegességet fogadott. Ügyes, késhegyen egyensúlyozó diplomáciával pedig mindkét féltől igyekezett hiteleket és - 1 300 000 katonájának - fegyvereket szerezni. Inonü elnök nemet tudott mondani arra az ajánlatra is, hogy ha átengedik az országon a német katonaságot és hadianyagot, cserébe korábban elvesztett területeket kaphatnak vissza. Számunkra különösen tanulságos, hogy az ország geopolitikai beszorítottsága ellenére meg tudta őrizni semlegességét, még ha külföldi történészek szerint némi ellentmondások, kompromisszumok árán is.

Ellentmondás jellemezte a kormányok zsidó-„politikáját" is. A náci hatalomátvétel után Németországban posztjukról eltávolított professzorokat, neves szakembereket remek állásokkal, magas fizetéssel várták, mert nagy szükség volt rájuk az ország modernizálásában. 1933-34-ben 82, a II. világháború idején pedig már mintegy 250 professzor tevékenykedett az országban, s az isztambuli a világ legnagyobb és legjobb német egyetemévé vált. Biztos egzisztenciához jutott több magyar tudós is. Kevesen tudják, hogy eredetileg Einstein is Törökországba készült, Trockij pedig száműzetése legnyugodtabb, legkreatívabb négy évét töltötte az országban 1929-től.  Az igazsághoz tartozik, hogy a török kormány a német zsidóknál nagyobb számban foglalkoztatott nácibarát német szakembereket, s az is, hogy 1938-ban, majd 1943-ban nem újította meg az időközben német állampolgárságuktól megfosztott, kevésbé fontos német zsidó tudósok szerződését.

A semleges politika tette lehetővé a (korlátozott mértékű) embermentést is, amely azonban nem elsősorban a kormány tudatos döntéseinek és utasításainak, hanem diplomatái kezdeményezőkészségnek, bátorságának köszönhető. A vészkorszakban mintegy 850 nyugat-európai török zsidót szabadítottak ki, repatriáltak, komoly segítséget nyújtottak a görögországi zsidók mentéséhez is, a világháború végéig pedig legálisan és illegálisan 15-16 ezer zsidó menekültet engedtek át határaikon Palesztinába.

Sok szó esik a könyvben a Vatikán isztambuli apostoli delegátusáról, Roncalli atyáról is - a későbbi XXIII. János pápáról - aki a háborús években rendkívül sokat tett a rászoruló török zsidókért, de magyar zsidóknak is több ezer valódi és hamis török vízumot és palesztin bevándorlási igazolványt jutatott el.

Kiadvány:
Flesch István
Az isztambuli menedék - Törökország a vészkorszakban
Corvina Kiadó, 2010

Forrás:
es.hu
2010.08.19.