Genezis
(kiadvány: Genezis)

Különleges utazásra indulunk: ennek során kizárólag a képzelőerőnk vezet majd bennünket, és az olyan merész elgondolásokhoz folyamodik, hogy fényükben a legvadabb sci-fi is banálisnak tűnhet. Utunk során olyan elméleteket ismerünk meg, amelyek egyszer s mindenkorra megváltoztatják a világról alkotott képünket, végül pedig talán arra is rádöbbenünk, hogy mi magunk is megváltoztunk ahhoz képest, amilyenek kezdetben voltunk.

A modern tudomány ugyanis egyszersmind nagy kollektív kaland. (Ahogy Isaac Newton is kimondta, az egyetlen esély az egyes ember szellemi kapacitását meghaladó teljesítmények elérésére, ha a mások által már felhalmozott tudásra és a kutatók együttműködésére támaszkodik. Ez a tudomány fejlődésének nagy, kollektív kalandja, erre utal itt Tonelli is. Az MI-korszak változtathat majd ezen. – OP) Vannak elméleteink és térképeink, amelyek vezetnek bennünket, de gyakran a véletlen teljesen ismeretlen területekre sodor bennünket. A mi csapatunk szenvedélyes elmék ezreinek sokszínű és nyughatatlan közössége: megfontoltan fürkésző, modern felfedezők, akik – akárcsak Odüsszeusz – egy szempillantás alatt képesek újabb és újabb fortélyokat kieszelni, hogy leküzdjenek minden váratlan akadályt. Osman Péter írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3kAoKyD//

 

2022-05-03 13:31:38
,,Apa impulzív." Thuróczy Orsolya ,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
Fordította: Sarankó Márta
Ha a kortizol, vagyis a stresszhormon egyensúlya felborul, az sokrétű, és főként súlyos következményekkel járhat az egészségre nézve: gyengül az immunrendszer, az emésztés nem működik...
Udvaros Dorottya életében újra és újra ugyanaz a küzdelem tér vissza: hogyan őrizheti meg az ember a saját autonómiáját olyan helyzetekben, amelyek alkalmazkodást, engedelmességet vagy hallgatást...
,,Apa impulzív." Thuróczy Orsolya ,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ