Az emlékezés és a veszteség kapcsolata

Az emberekben él a vágy, hogy valami maradandót alkosson, nyomot hagyjon az utókor számára, hogy majd ükunokáik is emlékezzenek rájuk. Judith Schalansky írásának ugyanez a célja: tizenkét olyan – ma már elfeledett, ikonikus „veszteség” történetét ismerteti könyvében, amelyet a mai kor embere már csak a leírásokból ismerhet meg. A történetekből készült kötet biztosítja ezen emlékek fennmaradását. Minden történet elején felidézi azokat az időszakokat és „helyzeteket”, amikor ezek a – ma darabjaikban megmaradt alkotások virágkorukat élték. E könyv – írója szerint – a keresés és megtalálás, a veszteség, ám ugyanakkor a nyereség krónikája is, amely fényes bizonyítéka annak, hogy semmi sem veszhet igazán a feledés, homályába, amíg létezik az emlékezés.

Baliga Violetta Lilla írását itt olvashatja el: https://bit.ly/37zIeR6//

 

2022-05-10 13:20:22
Mindenkinek megvan a maga Balatonja: saját emlékek, találkozások, titkok finom és kényes szövedéke. Pedig a Balaton sokáig nem is létezett, költők és írók találták ki. 150 évvel ezelőtt...
Az írás véresen komoly dolog, akár halálos is lehet. Egy regény képes megváltoztatni az életünket, főleg, ha még nincs kész, és meg kell találnunk a hiányzó zárófejezetet. Újrakezdeni...
Fordította: Papolczy Péter
A 302-es semmiben sem hasonlított egy átlagos alfa hímhez. Egyáltalán nem volt harcos jellem, inkább a nőstények és a saját önzésének a rabja. Ha tehette, jó messzire menekült a veszély...
Az 50+-os generáció többségét már elérik a civilizációs betegségek: például a túlsúly, a vérnyomásproblémák vagy az ízületi és emésztési panaszok. Az utóbbi tíz esztendőben egyre...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ