Essünk gyorsan túl a nehezén: be kell vallanom, ha Budapestről van szó, elfogult vagyok. A vidéket ? még ha a megtévesztés szándékával városnak mutatná is magát ? szokatlan illatai, más színű buszai, villamosai, flaszterjei, idegen formájú telefonfülkéi és hirdetőoszlopai miatt legfeljebb két napig viselem el, a harmadikon már csomagolnék, és indulnék vissza, Pestre. (Mert azt is tudni kell, hogy kétféle a fővárosi ember: budai vagy pesti.) Most vidékről szó sem lehet, mert itt van ez a könyv. Nehezen lehet letenni. Jókora késéssel ugyanis, de a napokban megjelent a Corvina gondozásában a Budapest krónikája című kötet. Tudom, a könyökükön jön ki a bölcsesség, hogy a könyveknek megvan a maguk sorsa, de ez a kötet igazán nem panaszkodhat sorstalanságra.

A krónikát eredetileg 1996-ra ígérte a kiadását évek óta fontolgató, de akkor már anyagi gondokkal küszködő Officina Nova. Aztán a cég előbb csak a halasztást jelentette be, majd nem sokkal később azt is, hogy döntése végleges: nem jelenteti meg a krónikát. 1997 végén ismét felcsillant a remény: talán a főváros a zsebébe nyúl, és a városegyesítés 125., 1998-ban megünnepelt évfordulójának egy ilyen, az esemény rangját emelő könyv támogatásával is segít emléket állítani. De nem nyúlt. Maradtak tehát asztalfiókban a kész fejezetek és a könyv addigra már részben kiválogatott képanyaga.

Pár éve ismét eszébe jutott valakinek, hogy lappang valahol Budapestről egy kézirathegy. Meg is lett, de az anyag átnézésekor kiderült, hogy az eredeti kronológia csak 1990-ig íródott meg. Nekiláttak tehát a szerzők feldolgozni a hiányzó tizenhét év eseményeit. Ilyen előzmények után és ebből a matériából gyúrt most kitűnő, szép kiállítású és szinte naprakész várostörténetet a Corvina.

Kattintson a képre!

Olyan ez a kötet, mintha a város titkos naplója volna. Az, amelyet a rómaiak érkezésétől vezetett titokban, rejtegetve pannóniai katonák és iparosok, tatárok, törökök, majd osztrákok ? s persze mellettük mindvégig az itt élő magyarok ? kíváncsi tekintete elől. (Hogy nácikról, szovjet kiskatonákról, erdélyi, szlovákiai és lengyel menekültekről, görögökről, örményekről, afrikai diákokról vagy az NSZK budapesti nagykövetsége előtt sátorozó és biztató hírekre váró hajdani NDK-sokról most ne essék szó. Mert hát gyakorta nagy volt ám itt a jövés-menés.)

A történetírók, utazók feljegyzéseit, később pedig újságok híreit, cikkeit citáló napló első bejegyzésénél az időpont kissé elnagyolt: ?A Kr. utáni 1. száz. kezdete?, amikor a város ? valljuk be, szinte már a szemérmetlenség határát súrolóan csekély vonakodást tanúsítva ? engedte magát a Római Birodalom részévé tenni. Az utolsó pedig 2007. augusztus 2-án kelt; azon a napon hirdették ki az új kormányzati negyedre kiírt pályázat eredményét.

A két időpont között pedig zajlott az élet: rakódott évre év, épült út, csatorna, fürdő, sok kanyargó házsor, melléjük templom, erőd és malom, ritkábban Akadémia. A nagy katarzisoktól eltekintve mindig is jó hely volt ez, hiszen abban mindegyik idelátogató utazó egyetértett: gyönyörű fekvésű, csinos a város. Igaz, ennek is megvolt a jó oka: hiszen ha egy évben elmaradtak volna a szokásos árvizek, akkor tüzek vagy ostromló hadak nyitottak üres lapot a hajdani urbanisták városrendezési álmainak megvalósulásához. Így hát rendre újjáépült és persze terebélyesedett is Pest és Buda, mivel önálló városokként sorra jönnek létre köröttük az idővel majd beolvadó peremtelepülések, a főváros mai külső kerületei.

S ahogy az egy titkos naplóhoz illik, bőséggel szerepelnek benne a hivatalos ügyek mellett olyan események is, amelyeket tényleg csak a naplójának szokott elmondani egy jól nevelt város. Rossz tréfák, elhibázott döntések, másnapra megbánt ostobaságok sorjáznak így a véresen komoly vagy a csupán száraz tényekre szorítkozó bejegyzések mellett. Mert tudták-e például, hogy az 1800-as évek elején a mai Erzsébetváros területén talált vastartalmú források közül Feil György úr A remetéhez címzett természetes vasfürdője volt az egyik leghíresebb, ahol 16 kád várta a nagyérdeműt. S azt, hogy 1831 és ?92 között hat alkalommal söpört végig kolerajárvány
Pesten és Budán?

Az igazi döbbenet persze akkor ér bennünket, amikor már apáink, nagyapáink emlékei köszönnek vissza a kötet lapjairól, a nagy tragédiákat bevezető kicsikről. Egy rövid bejegyzés idézi 1942. január 9-ét, amikor a
Színművészeti Kamara származása miatt letiltja a színpadról a kiváló konferansziét, a pesti kabarék kiválóságát, Békeffi Lászlót. Majd azzal folytatódott a helyi kultúra purifikálása, hogy ?a tengelyhatalmak iránti lojalitás jeleként? még ugyanannak az évnek a nyarán rendelettel változtatták meg az ?idegen hangzású? budapesti mozineveket. Az Universum Vitéz, a Lloyd Duna, az Astoria Aba, a Roxy Attila, a City pedig ? dobbanjon most nagyot a szív ? Szittya lett. Ehhez képest az általános jobbrasodródásnak csupán elhanyagolható epizódja volt, hogy 1941. november 8?9-én Budapesten is bevezették a jobb oldali közlekedést a ?jobbra hajts, balra előzz!? jelszó jegyében. Akkor már túl volt a város az első éjszakai elsötétítési gyakorlatokon, felszentelték az első óvóhelyeket ? rövidesen fontos szerepük lesz, ezért utcai falragaszokon tudatták leendő használóikkal, milyen magatartást kell majd tanúsítaniuk odabent ?, s az Újság szeptember 23-i híre szerint az előző napon különösebb zökkenők nélkül debütált Budapesten a kenyérjegyrendszer.

De a béke évei sem eseménytelenebbek. Egy plakátról kiderül, hogy ?45. február 4-én vasárnap délben két, a népbíróság által halálra ítélt keretlegény nyilvános akasztására várták a budapestieket. ?47-ben a fehérliszt-hiány miatt november 1-jétől megszűnt a városban a zsömle. ?Jegyre rozslángos kapható majd, kukoricanapokon pedig jegyre kukoricalisztből készült bucik kerülnek forgalomba? ? írta a Szabad Nép. Ugyanebben az évben, november 7-én Budapest díszpolgárává választják Sztálint, illetve egy szombat hajnalon bitón végzi Hekus Dönci, a pesti alvilág egyik legsötétebb figurája.

Ilyen és hasonló várostörténeti adalékok ezrével szerepelnek a kötetben, a történések ideje szerinti rendbe szedve. És mellettük rengeteg jó, ilyen csoportosításban még soha nem látott illusztráció: metszetek, fakszimilék, térképek, politikai és színházi plakátok, üzleti reklámok, fotók, karikatúrák, újságcikkek és persze a kor legárulkodóbb lenyomatai: apróhirdetések. Mint amilyen ez: ?Papírzacskó ragasztást hozott anyagból vállal az Orsz. Gyűjtőfogház, X. Kozma u. 15.?

Hiszem, hogy Budapest ezt a naplót titokban ma is vezeti. S ha a könyv sikere akkora lesz, talán vállalkozik a Corvina egy második, akkor már hely-, név- és tárgymutatóval is bővített új kiadásra. Sokat javítana a használhatóságon. Mármint a kötetén. Merthogy a várossal másfajta bajok vannak.