 Mit látunk mi?
(kiadvány: Így látunk mi - 37 kép, 37 történet)
A XV. századi teoretikus-művész Leon Battista Alberti híres metaforája szerint a festmény olyan ablak, amelyen keresztül ráláthatunk valamely épületes történetre. Könyvünkben is - az alcím értelmében - harminchét történetet olvashatunk harminchét képről vagy azok kapcsán. A Bevezetőben a szerkesztő Eszéki Erzsébet hangsúlyozza, hogy az általa megkérdezett „érdekes, ismert emberektől" nem „elvont művészettörténeti elemzéseket" kapunk, hanem „személyes képélményeket". (7.) Kérdés, mennyire lesz tágas vagy tágítható az, ami elsősorban „személyes". Azazhogy a „személyes képélmények" egyfelől mit tudnak mondani más személyeknek (a nem vagy nem feltétlenül „érdekes, ismert embereknek", a képek iránt érdeklődő olvasóknak), másfelől mit tudnak mondani magukról a képekről (amelyeket ott láthatunk a szövegek mellett, a képekről beszélő „érdekes, ismert emberek" portréfotóinak társaságában). Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát például nagyon sok mindent mond Rembrandt festményéről, A tékozló fiú hazatéréséről, annak vizuálisan összpontosuló, egyszerre teológiai és antropológiai üzenetéről; míg mondjuk Gryllus Dorka úgy beszél Bartos András Brain of Yoomee című képéről, hogy az olvasó jóformán csupán arról értesül, hogy a színésznő „szeret együtt lakni" a képpel, hogy „szereti" a képet, hogy „ha ránéz reggel, más hangulatban kezdheti a napot, mint nélküle" (még jó, hogy látjuk magát a hangulatkeltő képet, noha feleakkora méretben, mint a kép élményekben fürdő tulajdonosát). (137.) Persze, jócskán igazságtalan összemérni, vagy legalábbis egymás mellé állítani a két nagyon különböző zsánerű képleírást, de hát mit tegyünk, ha a szerkesztő egy kötetbe foglalta azokat. Érdekes és bizonyosan nem véletlen, hogy a szorosabb értelemben vett művészettörténészek közül kevesen szerepelnek a kötetben: a múzeumigazgató Baán László, Bereczky Lóránd, Néray Katalin és Petrányi Zsolt, valamint a galériás Kieselbach Tamás mellett a kortárs művészetekben jártas Hegyi Lóránd - a festészeti modernizmus kulcsfigurájának tartott Manet híres Folies-Bergère képével (amelyről megtudhatjuk, hogy egykoron báró Hatvany Lajos tulajdonában volt). De a tágabb körű vizuális kultúra szakemberei közül is csak Bán Zsófiát találjuk az antológiában, El Kazovszkij egyik képével. Noha most tényleg nem ez a lényeg, nem a művészettudományos professzionalizmus, sokkal inkább a személyes „vonzások és választások" nyomán kibontakozó mesék - hol a képekről, hol a képek által keltett gondolatokról és élményekről, hol pedig egyenesen a gondolatok és élmények tulajdonosairól. Hiszen - és ez persze szintúgy személyes „vonzás és választás" kérdése - valóban önmagukban is „érdekes, ismert emberek" beszélnek hozzánk. Tanulságos például, ahogyan Dragomán György író a saját alkotásmódja felől közelít Váli Dezső Műterem befejezett képpel című festményéhez. Vagy ahogyan a filmrendező Pálfi György vonja egyfajta teoretikus viviszekció alá Otto Dix egyik hátborzongató képét. Vagy mondjuk ahogyan az etológus-szépíró Csányi Vilmos magyarázza, vagyis fordítja le okos gondolatokra René Magritte enigmatikus képi világát. Vagy ahogyan a zenész Sebő Ferenc beszél mértéktartó és tárgyilagos szenvedéllyel egy 1572-ben megjelent német könyv Budát ábrázoló metszetéről. A válogatás egyszeri, véletlen, ámde hangsúlyos, sőt feszültségteli együttállása, hogy míg az író Parti Nagy Lajos könyvünk vége felé a képzőművész Szüts Miklós egyik 2004-es festményéről, annak „józan szomorúságáról" beszél (148.), addig maga Szüts a kötet első harmadában Veronese egyik dús témájú és kidolgozottságú (ráadásul 5,5×13 méteres) képét választja, amelynek „gyönyörűséges, expresszív hedonizmusa", részletező szenvedélye olyan túlzó arányokat öltött, hogy a festő a címet is kénytelen volt megváltoztatni, s lett a megrendelésre készült Utolsó vacsorából - Vacsora Lévi házában. (47.) A klasszikus gyökerű - nem csak festményekre és nem csak valóságos műalkotásokra vonatkozó - képleírás (ekphraszisz) műfajának számtalan változatát ismerhetjük: Homérosz pajzsleírásától Keats híres urnaversén keresztül egészen a kötetünkben is szereplő Nádas Péter regényeinek szórványos képelemzéseiig. A Corvina Kiadó jóvoltából most e hatalmas ívű műfaji hagyomány egyik lazább hangfekvésű darabját forgathatjuk élvezettel; mely élvezetet ugyan kissé tompítja a borító, a címek és az oldalszámozások cifra igénytelensége. Kiadvány: Forrás: 2010-09-13 11:28:54
|
 |
|
