Zarifa kiáltása

Kivívja a lehetőségeit. Először a muzsikálásét, a törökországi, majd davosi utazásét, később a tanulásét, az egyetemi felvételét. Mindvégig ott van előtte példaképe, Michelle Obama, az egykori amerikai first lady, aki alacsony sorból tudta felküzdeni magát egy, az afganisztáninál sokkal barátságosabb, ám mégsem egyszerű világban. Zarifának ráadásul a marcona férfitársadalom mellett a családjával is küzdenie kell. Még édesanyja is sokáig ellenáll, talán féltésből, talán tapasztalatból, talán önzőségéből. Hiszen őt is megvásárolta egy férfi magának (ebből a frigyből született Zarifa), ő sem kaphatott jobb életet, érje hát be a lánya is ennyivel – gondolja. Ám képes arra, amire a mélyen szerető anyák képesek: meghaladja önmagát és elfogadja a „rossz kislányt” olyannak, amilyen, Sőt, olyannyira átlépi korlátait, hogy ő maga is tanulni kezd.

Zarifa kitörési kísérletét siker koronázza, a kirgiz Bisbeki egyetemen hallgatott újságírást és nemzetközi politikát, most a Broadwayen tanul tovább vezényelni. Hompola Krisztina írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3hGyj14//

 

2022-12-21 12:41:21
,,Apa impulzív." Thuróczy Orsolya ,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
Fordította: Sarankó Márta
Ha a kortizol, vagyis a stresszhormon egyensúlya felborul, az sokrétű, és főként súlyos következményekkel járhat az egészségre nézve: gyengül az immunrendszer, az emésztés nem működik...
Udvaros Dorottya életében újra és újra ugyanaz a küzdelem tér vissza: hogyan őrizheti meg az ember a saját autonómiáját olyan helyzetekben, amelyek alkalmazkodást, engedelmességet vagy hallgatást...
,,Apa impulzív." Thuróczy Orsolya ,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ