Az Anne Frankkal együtt elrejtőzött nyolc üldözött emberből egyedül Otto Frank, Anne édesapja élte túl a deportálást, s a csodával határos módon vehette kezébe a lánya élményeit rögzítő, sokoldalnyi kézzel írott naplóját. Az apa, amint a haláltáborok poklából visszatért, s szembesült családja elpusztításával, élete végéig tartó nyomozásba kezdett, hogy minél többet megtudjon szerettei utolsó napjainak, óráinak történéseiről.

Bas von Benda-Beckmann holland történész, az amszterdami Anne Frank Ház kutatója hatalmas dokumentációs anyag alapján kísérletet tett arra, hogy mind a nyolc üldözött sorsáról megtudjon mindent, ami 1944. augusztus 4-étől, a bujkálók letartóztatásától elpusztításukig történt. A könyv azonban nemcsak ennek a nyomozásnak az eredményeit tárja az olvasó elé, hanem döbbenetes képet rajzol a náci haláltáborok működéséről, a módszeres emberpusztítás precízen megtervezett gépezetéről.

Benda-Beckmann archívumok tengerében találta meg a nyolc fogoly környezetéből fellelt társak interjúit, leveleit, hogy összeálljon a kép, elsősorban a Frank család, az édesanya, Edith és a két lány, Margot és Anne, valamint a többi velük rejtőzködő utolsó hónapjairól. A könyv drámaian dokumentálja azt a folyamatot, ami mindegyik üldözött esetében elvezetett a fizikai és lelki összeomláshoz. Részben a német halálgépezet kínos precizitása, részben a holokausztkutatás egyre pontosabbá váló adatbázisai révén mindegyik személyről, táborról táborra hurcolásuk folyamatáról és halálukról adatokat mutat be a történész. Ennél azonban még fontosabb, hogy az egyes emberek rabságban való viselkedéséről, különösen Anne és nővére, Margot társaikkal való viszonyáról idéződnek fel megrázó, ugyanakkor még a halál árnyékában is felemelőnek ható emlékek. Anne 1944 decemberében Bergen-Belsenben már beteg, legyengült, néha apatikus, ám amikor két fogolytársa, aki betegápolóként dolgozik az egyik táborrészben, megkéri, hogy segédkezzen egy gyerekcsoport gondozásában, erőt vesz magán, és a dermesztő hidegben, szinte ruha nélkül, énekelni kezd a többi gondozólánnyal együtt a csontsovány gyerekeknek. Ez még a benne már dúló halálos flekktífusz ellenére hetekkel meghosszabbítja túlélését.

Benda-Beckmann, a pontosságra, tényszerűségre törekvő történész végig küzd az emlékezők által felidézett személyiségképek, történések torzulásaival, különösen Anne személyiségének megidézése során, mivel a bergen-belseni haldokló lány lényének emlékét a nyilatkozókban gyakorta átszínezi naplója szertelen, életvidám kamaszképe. Hasonló emlékezeti torzulások nehezítik a többi hátsó traktusbeli sorstárs életének és halálának felidézését is. Egyik emlékezés hat a következő interjúalanyra, levélíróra. Nem is biztos, hogy mindig a tények pontossága, a kartoték­adat a fontos, hanem az élő, eleven emberi emlékezés, a név mögötti ember emlékének fennmaradása.

ExLibris, Schüttler Tamás írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3WmniQN//