 Mikkel Borch-Jacobsen: Freud páciensei
(kiadvány: Freud páciensei - Mítosz és valóság)
Valószínű, hogy a mai orvoslásban is akad olyan, aki a betegek adatairól szóló számítógépes file-ok száraz tényadatai mellett élettörténeti feljegyzéseket is leír, de olyan adatbázis, amilyet például Sigmund Freud vezetett analízisbe vont betegeiről, még a pszichiáterek körében is ritka. Freud műveiben gyakorta találkozhattunk betegeinek történeteivel, az orvosi etika szabályai szerint természetesen álneveket adva a létező személyeknek. „Dóra”, „Kis Hans”, „Patkányember”, s sorolhatnánk tovább az Álomfejtésben, a hisztériáról írott művekben vagy a megannyi tanulmányban szereplő betegek álneveit. Mikkel Borch-Jacobsen dán származású, a washingtoni egyetemen összehasonlító irodalomtörténetet tanító professzor évtizedek óta kutatja Freud pácienseinek kilétét, élettörténetüket, s mindenekelőtt a pszichiáter betegeihez fűződő viszonyát. Harmincnyolc beteg életének, családi hátterének és betegséglefolyásának érdekes stílusban megírt történetét adja közre. A Freud-kutatások szerint a bécsi Berggassén levő rendelő híres díványán megszámlálhatatlan beteg fordulhatott meg, így az esettanulmányok csak ízelítőt adnak az analízisbe vontak társadalmi hátteréről, betegségük természetéről, az alkalmazott terápiák jellegéről. A betegek élettörténete mellett sokat megtudhatunk Freud személyiségéről, arról a tanulási folyamatról, amely a betegekkel folytatott terápia révén építette a pszichoanalízis-elméletét. De a történetek arra is fényt derítenek, hogy a doktor milyen nagy mértékben megkérte a körülötte kialakult kultusz, a „Freud brand” árát.
Freud az 1890-es évek kezdetétől viszonylag gyorsan vált a felső középosztálybeli gazdag zsidó nők analitikusává. Divat lett a dúsgazdag elit köreiben Freud betegének lenni, mint ahogy sajátos divat volt maga a hisztérián, neurózison alapuló rossz közérzet, amelynek korántsem csak organikus, hanem többségében társadalmi okai is lehettek. A betegek sorsának leírása arra utal, hogy a hipnózis és az ezt követő hosszú „üléseken” alapuló analitikus kezelés kevés betegnél hozott átütő sikert. A Freud-kultusszal nagyjából egy időben kialakult az analitikussal, személyiségével szembeni éles kritikák, sőt gyalázkodások divatja is. Adele Jeiteles, az író Arthur Koestler édesanyja, aki egy időben feküdt Freud pamlagján, egy későbbi interjúban elmesélte, hogy a bécsi elit zsidó negyed, a Leopoldstadt „őrült zsidó asszonyai” nem is annyira betegségük miatt, hanem státusszimbólumként jártak analízisre. Ő Freudot „undorító pacákként” jellemezte. Ugyanakkor akad olyan híres páciens, Bruno Walter, a jeles karmester, akinek vezénylés közbeni izomgörcseinek okaira, a dirigens szorongásaira derített fényt az analízis, s viszonylag nem túl hosszú pszichoanalitikus kezelés után újra oldottan tudott karmesteri pálcájával vezényelni. A Freud pácienseit bemutató összegzés arra utal, hogy a híres analitikus nem annyira gyógyító orvosként, hanem sokkal inkább elméletalkotó teoretikusként alkotott nagyot, elsősorban az elfojtott ösztönvilág betegítő hatásainak feltárásával. Ezen a tényen Borch-Jacobsen mítoszromboló könyve mit sem változtat. ExLibris, Schüttler Tamás írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3WmniQN//
2023-01-20 13:33:22
|
 |
|
